Az államfő egy ambiciózus reformról álmodott, amikor felkérte Edouard Balladur egykori miniszterelnököt, hogy az V. Köztársaság alkotmányos rendszerének megújítására hivatott bizottságot elnökölje. A tizenhárom tagú, jobb- és baloldali politikai szakértőket és alkotmányjogászokat tömörítő Balladur-bizottság október 29-én tette le jelentését Nicolas Sarkozy asztalára. A jelentés 77 ponton javasolja meglévő jogszabályok módosítását vagy új cikkek beszúrását, közülük 41 közvetlenül az Alkotmányt érinti. A felvázolt reform mély ugyan, ám korántsem állt elő olyan ambiciózus javaslatokkal, melyek Franciaország alkotmányos rendszerét alapvetően átalakítanák.

A Balladur-bizottság összetételének meghatározásakor alapvető szempont volt, hogy annak össznemzeti szinten is megfelelő legitimitással kell bírnia, tekintettel a kidolgozandó reform horderejére. Mindazonáltal a bizottság által megfogalmazott javaslatokat nagyrészt egyhangú döntéssel fogadták el. Talán a vegyes összetétel számlájára is írható, hogy a bizottság végül úgy ítélte meg: a franciák számára még nem jött el az idő a politikai rendszer radikális módosítására. Így aztán azok, akik a bizottság összehívásától egyfajta „VI. Köztársaság” körvonalainak felvázolását várták, szükségszerűen csalódtak. Maga Balladur a következőképpen értékelte a helyzetet: „Mindössze egyetlen lépés hiányzik a VI. Köztársasághoz: az elnöki rendszer bevezetése. Ahhoz pedig szintén egyetlen lépés szükséges: a kormány parlamenttel szembeni felelősségének eltörlése.” A Balladur-bizottság megközelítette a Rubikont, de azt végül nem lépte át.

Az egyik cél a köztársasági elnök jogkörének világosabb meghatározása volt. Ennek jegyében például úgy módosították az Alkotmányt, hogy ezentúl az elnök „definiálja” a nemzet politikáját, s a kormány „vezeti”, s nem „meghatározza” azt. Ebben sokan az elnök hatalmának további kiterjesztését látják, noha a módosítás mindössze az 1958 – az V. Köztársaság kezdete – óta folytatott tényleges politikai gyakorlatot helyezte egyértelműbb jogi keretek közé. Ettől az elnök és a miniszterelnök hatalmának világosabb elhatárolását várják, különösen egy esetleges újabb politikai „társbérlet” – azaz nem azonos politikai oldalhoz tartozó államfő és kormány együttélése – esetén. A francia politikai rendszerben az elnök hatalma nem az Alkotmányból ered, hanem a közvetlen megválasztásból. Ennek olvasatában minden jogszabályi változtatás, mely az elnök mozgásterének lehatárolására irányul, valójában annak hatalmát szabályozza, s nem bővíti. Így például a bizottság arra is javaslatot tett, hogy az elnöki kinevezések egy parlamenti ad hoc bizottság elé kerüljenek, korlátozzák az elnök kegyelmi jogát, az alkotmány felülvizsgálatával kapcsolatban megszüntessék az elnöki vétó lehetőségét, valamint a válság esetén az elnök által gyakorolt teljhatalom az Alkotmánybíróság kontrollja alá kerüljön.

A bizottság javaslatainak jelentős része valójában a Nemzetgyűlés jogköreinek kitágítását célozza. Így például a jövőben a parlamenti napirend meghatározása már nem kizárólag a kormány, hanem a kormány és a képviselők közös hatásköre lenne. A parlamenti vita pedig nem a kormány előterjesztései, hanem a bizottságok által kidolgozott jelentések alapján folyna. Összesen 42 ponton javasolja a bizottság a Nemzetgyűlés hatásköreinek kiterjesztését, nevezetesen a parlamenti kontroll tekintetében. Végül a bizottság az állampolgári jogok kiterjesztését javasolta. Egyrészt a népszavazás terén, melynek értelmében a parlamenti képviselők egyötöde, valamint a választópolgárok egytizede kezdeményezhetne referendumot, s ezzel megszűnne az államfő e téren fennálló monopóliuma. Másrészt a törvények az Alkotmánytanács előtt közvetlenül megtámadhatóvá válnának.

Noha a Balladur-bizottság megőrizte egységét a javaslatokat illetően, annak munkája a továbbiakban is folytatódni fog. Minden alkotmánymódosítást ugyanis háromötödös többséggel kell elfogadjon a kongresszusi ülésre összehívott Nemzetgyűlés és Szenátus, s a képviselők és szenátorok meggyőzése nem ígérkezik könnyű feladatnak. A Szocialista Párt például hevesen ellenzi azt a javaslatot, miszerint az elnök felszólalhatna a Nemzetgyűlés előtt, s felszólalását szavazás nélküli vita követné. A jobboldal a mandátumok halmozásának korlátozására reagált ellenszenvvel. A bizottság a választási rendszer módosítását is napirendre tűzte, nevezetesen egy 5%-nyi arányosság bevezetésével. Erről azonban a jobboldal hallani sem akar, míg a baloldal legalább 10%-ot követel. A helyzet fonákját egy szakértő a következőképpen fogalmazta meg: „A baloldal minden bizonnyal leszavaz majd egy olyan reformot, melyet alapvetően támogatnia kellene, a jobboldal pedig megszavaz egy általa voltaképpen helytelenített átalakítást.” S ezenkívül nyitott kérdés marad, vajon Sarkozy államfő hozzájárul-e jogosítványainak megkurtításához, vagy sem.