A New Line Cinema produkciós cég még az idei karácsonyi szezonban bemutatja The Golden Compass (Az arany iránytű) című új, fantasy műfajú trilógiájának első részét, a brit Philip Pulmann nagy sikerű könyvének filmadaptációját. Az alkotás leginkább a Gyűrűk Urára és a Narnija krónikáira hajaz majd, legalábbis látványvilágát tekintve. A történetben azonban Pulmann szerint akad egy jelentős különbség: „míg azok a keresztény világképre épültek, az enyém a legkevésbé sem”.

És valóban. Az új film alapjául szolgáló könyvsorozat, melyből tizenötmilliót adtak el világszerte, eredetileg egy képzeletbeli, kegyetlen egyház ellen küzdő fiatal lány történetéről szól. A sztori alapja egyenesen a Mennyország és a Föld közötti háború, ahol Isten egy, még a híres Óz varázslónál is önzőbb, haszonleső zsarnok képében jelenik meg, majd végül meghal – katartikus jelenetben győzi le őt az általa nyomorba döntött tinédzser hősnő. Amikor az első könyv négy évvel ezelőtt a boltokba került, Pulmann megnyerte a gyermekirodalom Oscarjának számító Whitbread-díjat, ugyanakkor hangot adott csodálkozásának, amiért műve nem ért el azonnal a Harry Potter-sorozathoz hasonló sikert. Isten szerepének sajátos (és saját) értelmezését ugyanis a szerző minden egyéb fantasy műnél nagyobb szabásúnak értékelte. Bár az eladott példányszám azért szépnek volt mondható, Pulmann kötete mégsem elsősorban a gyerekek, hanem a vallás kritikájáról előszeretettel olvasó felnőtt közönség körében lett népszerű.

A New Line Cinema kezei között érdekes változásokon ment keresztül a történet. Mióta a hollywoodi óriáscég 2002-ben megvásárolta a jogokat, már túl vannak két forgatókönyvírón, két rendezőn és számos megvalósítási terven, Toby Emmerich produkciós vezető pedig ma már így foglalja össze a film üzenetét: „egyetlen kisgyermek is képes lehet megmenteni a világot”. A kontraszt – mint a mellékelt ábra mutatja – meglehetősen erős a könyv eredeti víziójához, a démonokkal szövetkezve Istent legyőző fantasyhős történetéhez képest. Nyoma sincs már a démonokkal való szövetségnek, a gonosz Istennek, a Szovjetunió zsarnokságára emlékeztető Mennyországnak. De miért menti meg Istent Hollywood?

Pulmann jelenleg is részt vesz a film munkálataiban, annak ellenére, hogy sztoriját erősen kilúgozták a feldolgozás során. Azt mondja, nem hagyja ott a produkciót, bár most már „óvatosabb” várakozásokat táplál, miután a stúdió „helyére tette a vallás kérdését”, és ezzel kivégezte az eredeti üzenetet. Az első alkalommal szerződtetett forgatókönyvíró, Tom Stoppard a könyvhöz hű filmtervet készített, az ateista filozófiai üzenetre helyezve a hangsúlyt. A munkát a New Line, a hivatalos magyarázat szerint, „túlságosan intellektuálisnak találta”, ezért új írót szerződtetett. A választás Chris Weitzre esett, róla viszont kiderült, hogy az eredeti könyv szerelmese, és maga is mindent ahhoz hűen adaptálna filmre. Bár végül hajlandónak mutatkozott belemenni néhány kompromisszumba (például az egyház fogalmának kihúzásába a szövegekből), a stúdió hamarosan így is jelezte neki: nem szükséges többé a forgatókönyvvel foglalkoznia.

Weitz magyarázata szerint „a New Line természetesen gazdasági haszon reményében készít filmeket, és erős kétségei vannak egy vallásellenes üzenet megtérülésének esélyeiről Amerikában”. A film különös története a direktori székben is folytatódott. 2005-ben a stúdió megszabadult a rendezésre eredetileg felkért brit Anand Tuckertől, és helyére visszahívta a forgatókönyvíróként egyszer már menesztett Weitzet, azzal a megkötéssel, hogy változtatnia kell tervein. Bár sokan azóta is megvetik érte, de vállalta. A történet lényegét ő abban látja, hogy „míg a ’80-as és ’90-es években Hollywood rendkívül erőteljes, kritikus képet formált a vallásról, és filmjeiben minden pap vagy apáca dogmatikus idiótának számított, mára változott a világ”. A keresztény közösség reakciója és ingerküszöbe a korábbinál sokkal fontosabb szemponttá vált. Mel Gibson 2004-es Passiójának sikere óta az összes nagy stúdió figyelembe veszi a közönség jelentékeny részét kitevő hívő keresztények érzékenységét. A keresztény sajtó képviselői azóta sokkal nagyobb számban kapnak meghívást hollywoodi eseményekre, és a stúdiók piackutatói rendezvényekre járnak egyházi központokba.

A hit témakörével szemben tanúsított új keletű figyelmesség annak ellenére stabilnak tűnik Hollywoodban, hogy a vallásos közösség nehezen megtartható barát: a keresztény szervezetek árgus szemekkel figyelik az ateista propagandára utaló jeleket. Hollywood ma úgy próbál egyensúlyozni hagyományosan liberális szellemisége és a változó társadalmi igények között, hogy a nehezen támadható, közös értékekre helyezi a hangsúlyt. Üzenetei az igazság, a személyes szabadság és egyben az ártatlanság értéke. Vagy ahogyan Weitz fogalmaz: egy filmnek, még ha fantasy is, „nem lehet mögöttesebb célja annál, minthogy pár órán át elszórakoztassa közönségét”.