Úgy tűnik, mintha folyamatosan azt figyelnénk, mikor üt be a következő válság. Köztudott, hogy a jelen gazdasági ciklus még nem ért a végéhez, és a válság előbb vagy utóbb elkerülhetetlen. Egyes mutatók szerint ez inkább előbb következik be. Az amerikai fogyasztói hajlandóságot mérő index az elmúlt három hónapban folyamatosan csökkenő tendenciát mutatott. Márciusban a lakosság 30 százaléka vélte úgy, hogy kifejezetten jók az elhelyezkedés lehetőségei az Egyesült Államokban, ma ez csak 24 százalék.

A múlt héten a Federal Reserve augusztus óta másodszor csökkentette az irányadó kamatlábat, így az a korábbi csúcsértéknek számító 5,25 százalék helyett ma 4,5 százalékon áll. Így ha egy recesszió felütné a fejét, a Fed jelentős mértékben lenne okolható. Habár a gazdaság a harmadik negyedévben, éves szintre vetítve biztató, 3,9 százalékos bővülést mutatott, a legtöbb közgazdász ezt csak félrevezető jelnek tekinti. Ők a bővülést meghatározó lényegi mutatókra való tekintettel inkább lassabb növekedésre vagy akár recesszióra számítanak.

Hogy mik a félelmek? Az ingatlanpiaci válság egyre mélyül Richard Bremer, a Morgan Stanley közgazdásza szerint, az új és a használt ingatlanok eladása 42, illetve 30 százalékkal csökkent a két évvel ezelőtt tapasztalt csúcsértékhez képest. Az új lakások építése pedig 47 százalékkal alatta van a 2006 januári csúcsnak, és folyamatosan csökkentő tendenciát mutat. Így, mivel az eladatlan készletek folyamatosan növekednek, az ingatlanárak tovább esnek. A Case-Schiller-index szerint e csökkenés országos szintre vetítve az elmúlt egy évben 4,4 százalékos volt, Miamiban azonban 7,8, Kaliforniában 5,7 százalékos.

Az olaj világpiaci ára ismét emelkedik. A készleteket veszélyeztető minden egyes tényező aktivizálódása (így a Mexikói-öbölben a hurrikánok, vagy Törökország iraki inváziójának lehetősége) csak még jobban felhajtja az árakat, amely jelenleg hordónként 90 dollár körül mozog, azonban nem kizárt, hogy eléri a 100 dolláros lélektani határt. A lakosság kiadásainak már a legutóbbi olajár-emelkedést megelőzően is 6,2 százalékát tették ki az energiaszámlákra fizetett összegek, ami számottevő emelkedés a 2002-es 4,2 százalékhoz képest. Jack Levery, a Merrill Lynch elemzője szerint viszont az olajár emelkedése a jövőben még tovább gyengítheti a lakosság vásárlóerejét.

Végül pedig a hitelpiacról sem szabad megfeledkezni. A hitelezők és a befektetők komoly vagyonokat vesztettek a másodlagos hitelek piacának összeomlása során, így most mindenki számára jelentős mértékben megszorították a hitelfelvétel lehetőségeit. Ez még inkább beszűkíti a lakosság költekezési képességét. E negatív tényezőkkel szemben azonban az export értéke stabil növekedést mutatott az elmúlt negyedévben (éves szintre vetítve 16 százalék), és az állami kiadások is 7 százalékkal emelkedtek. Így a gazdaság végső sorsa e pozitív és negatív erők harcának függvénye. Ha be is következik a válság, nem szabad eltekintenünk mértékének felmérésétől sem. Persze senki sem szereti a recesszióval járó mellékhatásokat, így a munkanélküliség emelkedését, a profitok csökkentését, és az azt elkerülhetetlenül kísérő stresszt. De az általános közbeszéd jelentős mértékben eltúlozza a károk mértékét. A recesszió gond, mégsem tragédia. A második világháború óta legalább 10 gazdasági válságot kellett átélnünk, durván egyet minden hat évben. E válságok átlagosan 10 hónapig tartottak, két nagyobb visszaeséstől, az 1973–75 és az 1981–82 közöttitől eltekintve, átlagosan havi 7,1 százalékos maximális munkanélküliségi rátát eredményezve.

A recessziók azonban pozitív elemeket is hordoznak magukban, melyeket hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni. Így például leszorítják az inflációt. A gyengélkedő piacokon ugyanis a vállalatok nemigen tudják növelni áraikat, mint ahogyan béreiket sem. A válságok továbbá szelektáló hatással is rendelkeznek, komoly károkat okozva a pénzügyi spekulánsoknak és a gyenge befektetéseknek. E szelekció pedig nagyban hozzájárul a gazdaság hosszú távú potenciáljának erősítéséhez. A Fed azonban a folyamatos kamatcsökkentéseken keresztül, a befektetőknek nyújtott mentőövvel, épp a szelekciót akadályozza meg. E jelenséget a biztosítási szektorban a „morális rizikó” kifejezésével szokták illetni. Ez azt jelenti, hogy ha valakit túlzott mértékben biztosítunk a kockázattal szemben, számítanunk kell magatartásának irracionalitására. Így alacsony biztosítási árak mellett nem elképzelhetetlen, hogy több lakás épül majd az áradás veszélyének kitett partszakaszra. E logika szerint pedig a Fed folyamatos beavatkozásával csak azt éri el, hogy a befektetők érzéketlenebbekké válnak a kockázat mértékére.

Tehát hosszú távon talán célravezetőbb lenne, ha a Fed legyőzné a recesszióval kapcsolatban táplált démoni félelmét, és végre teret engedne a piac szelekciójának.