Paul Wolfowitz botrányoktól terhelt elnökségének vége a Világbank élén még nem jelenti azt, hogy a szervezet problémái megoldódtak. A válság jóval mélyebben gyökerezik. Elér a Világbank fő, a szegénység, az éhínség, a betegségek felszámolását célul kitűző missziójáig. Ugyanis elhibázott a válság sújtotta szub-szaharai Afrikában alkalmazott segélypolitika. Azzal párhuzamosan, hogy a világ legalább már retorikában kifejezett együttérzése, és elkötelezettsége az afrikai szegénység felszámolására egyre növekszik, drasztikusan csökken a Világbankba vetett bizalom. A folyamatos tárgyalások, konferenciák, publikációk és missziók ellenére a bank nem sokat tud felmutatni Afrikában az elmúlt 20 évben. Ezt tudják a kontinens lakosai, de a szervezet anyagi támogatásáról gondoskodó amerikai és európai politikusok is.

Így nyugodtan kijelenthetjük, hogy Afrika lesz a Világbank új elnökének, Robert Zoellicknek a legnagyobb tesztje. Ha elbukik, az nem csak Afrika morális összeomlásához, de a szervezet erkölcsi elértéktelenedéséhez is vezethet. A világ vezetői egyértelmű követelményt állítottak Zoellick és csapata elé: megvalósítani a Millenniumi Fejlesztési Célkitűzéseket, 2015-re jelentős mértékben visszaszorítani a szegénységet, az éhínséget, a járványokat világszerte. A Világbank honlapja azt hirdeti, hogy a szervezet eredményességét céljaival összevetve méri. A probléma azonban az, hogy ezek a célok rendkívül elmosódottak. Wolfowitzcal kapcsolatban is az volt az egyik gond, hogy nem rendelkezett megfelelő háttérrel az afrikai fejlesztési politikát illetően, így nem is lehetett koherens képe arról, mi is ott az általa irányított szervezet valódi feladata, és hogyan tud hatékonyan fellépni az általános célok elérése érdekében. Tehát megérzéseire – mint inkább empirikus tapasztalatokra – támaszkodva fő programmá tette az afrikai pénzügyi intézetekben és az állami szektorban burjánzó korrupció felszámolását. A probléma gyökerei azonban nem a korrupcióban rejlenek, hanem az alapvető infrastruktúra és szolgáltatások hiányában. Persze mint minden szegény régióban, Afrikában is kiterjedt mértékben van jelen a korrupció, a térség gazdasági elmaradottsága viszont elsődlegesen nem ezzel magyarázható.

Az okok mindenki számára világosak, aki akár egy hetet is töltött afrikai falvakban. Utak szinte egyáltalán nincsenek, de nincs elektromos áram sem, hiányzik az orvosi alapellátás, a földművelés fenntarthatóságát biztosító műtrágya vagy a magas terméshozamot adó növények. Tehát híján vannak mindennek, amivel megtehetnék az első lépéseket, amik kivezetnék őket a szegénységből. E falvakban az emberek a létminimum alatt élnek, kiszáradt gyermekek ezreit viszi el a malária, anyák és apák tömegei halnak meg AIDS-ben, távol bármiféle segítségtől. Mikor Amerikában a társadalom szegény rétegeihez még nem jutott el az elektromos áram, a kormány 1935-ben létrehozta a Vidéki Villamosítási Hivatalt (Rural Electrification Administration), ami olcsó villamos árammal látta el a vidéket. Mikor Indiában a 60-as években radikális mezőgazdasági változtatásokra volt szükség a lakosság eltartása érdekében, a Rockefeller Alapítvány ösztönözte az új, magas terméshozamú növények honosítását, Washington pedig óriási mennyiségű műtrágyát szállított az országba. Mikor pedig a kínai vidéki infrastruktúra fejlesztése volt a soron, a kínai kormány – és nem a magánbefektetők – elindította programját, amit a Világbank is finanszírozott.

Afrika esetében a szabadpiac nagyszerűségében bízó ideológusok egyfolytában azt hangoztatják, hogy majd ezek a dolgok a piac segítségével maguktól kifejlődnek. Ha pedig a piaci erők nem segítenek, akkor az egész kudarcot a kormányzati korrupció nyakába lehet varrni. A piaci erők pedig nem segítenek, mivel az afrikai kormányok nem rendelkeznek a megfelelő anyagi háttérrel e fejlesztések megsegítéséhez. Zoellick-nek tehát le kellene szögezni alkalmazottai számára, hogy munkahelyük attól függ, miként tudnak megfelelni a célok támasztotta elvárásoknak. És hogy mik legyenek a célok? Az alábbi négy területen például viszonylag gyors eredmények mutathatók fel:

 A Világbank sokban segíthet Afrikának, hogy 2010-re ötven százalékkal növelje élelmiszertermelését. Maliwi például bevezetett egy jegyrendszert, melyért a farmereknek műtrágyát és magas hozamú magvakat osztanak. E programot például két éven belül ki kellene terjeszteni egész Afrikára. A kormányok készen állnak, a Gates és Rockefeller Alapítványok pedig szívesen nyújtanánk ehhez segítséget.

 A bank segíthet malária legyőzésében is. 2010-re a malária által fokozottan veszélyeztetett területeken általánossá kellene tenni az ágyak körüli szúnyoghálók alkalmazását, és minden falvat el kellene látni alapvető gyógyszerkészletekkel. Ezáltal évente egymillió ember életét lehetne megmenteni.

 Hozzájárulhat továbbá, hogy 2015-re Afrika-szerte bevezessék az elektromos áramot. Hazai erőművekben kellene felhasználni azt az afrikai fát és nyersolajat, amit ma nagy tankerek szállítanak a világ különböző pontjaira.

 Végül pedig a Világbanknak sürgősen el kellene kezdenie támogatni a kontinens infrastruktúrafejlesztési programjait, mely elengedhetetlen feltétele Afrika országai összekapcsolásának, és a kontinens világgazdaságba való integrálásának.

Az Afrikával kapcsolatos célkitűzések nem újabb konferenciákkal és jelentésekkel, hanem csakis gyakorlati lépésekkel érhetők el. Zoellick sikere pedig csak azon múlik, hogy hogyan tudja majd ezeket levezényelni.