Mint minden más alapvető vállalati feladatkör, az innováció is fegyelmezett vezérlést igényel. A vállalatok sok esetben mostohagyerekként kezelik az innovációs folyamatokat, mivel az annak részfolyamatai szétszóródnak a vállalat különböző osztályai között, így sok esetben ad hoc módon kezelik az új ötletek felkarolását, ellenőrzését, piacra történő bevezetését. Tehát számos vezető nem is érti igazán az innováció működését, nem képes átlátni annak hozadékait, nem tudják, hogyan is tudnák számszerűsíteni az általa hozott többletbevételeket. A folyamat vezérlését tehát általában tapasztalt szenior menedzserekre bízzák. A Boston Analysis Csoport és a BusinessWeek által elvégzett felmérés arra volt kíváncsi, melyek is a világ leginnovatívabb vállalatai. A felmérés eredménye nem volt meglepő. Az Apple, a Google, a 3M és a Microsoft büszkélkedhetett a legjobb eredményekkel. Ami viszont nagyon meghökkentő volt, az az, hogy miközben a megkérdezett cégek vezetőinek 72 százaléka a három legfontosabb célkitűzés közé sorolta az innovációt, csaknem 50 százalékuk nem volt megelégedve az innováció által hozott többletprofittal, vagy egyszerűen nem is tudta, hogyan tudnák felmérni az új ötletek bevezetésének valódi hozamát.

Pedig erre komoly szükség lenne most, hogy Kína és India egyaránt kijelentette, stratégiai prioritássá teszik az innovációt. Peking például 2006 januárjában hozta nyilvánosságra 15 évre szóló közép- és hosszú távú tudományos és technikai fejlesztési tervét. A terv 2020-ra a kínai innovációs társadalom megteremtését tűzi ki célul, illetve azt, hogy az évszázad közepére Kínát a világ vezető hatalmává teszi a tudomány és a technika terén. A terv a K+F kiadások meredek növelését tételezi elő (a GDP 1,23 százalékáról 2020-ra 2,5 százalékra), és terv két középtávú cél elérését jelöli meg: (1) hogy Kína a világ öt vezető országába közé kerüljön az újonnan kiadott szabadalmak tekintetében, (2) és hogy a kínaiak által írt tudományos értekezések a világ leggyakrabban idézett tudományos forrásaivá váljanak.

India céljai nem kevésbé ambiciózusak. Ezek realizálásán dolgozik az ország 380 egyeteme és 11,200 további felsőoktatási intézménye, melyek évente 6,000 új PhD-st, 200,000 új mérnököt és további 300,000 egyéb friss diplomást ontanak az ország munkaerőpiacára, miközben a K+F kiadások átlagosan évi 40 százalékkal növekednek. A verseny tehát egyre élesedik. Azonban még mindig sokan tekintenek úgy a gyorsan fejlődő országok vállalataira, mint akik egyszerűen lemásolják a nyugati termelési és termékmintákat, és előállítják ugyanazt olcsóbban. Ez nem fair megítélés. E vállalatok ugyanis innovátorok. Folyamatosan finomítják egy adott termék előállításának folyamatát, melynek köszönhetően hasznot hoznak mind a fogyasztó, mind saját márkájuk számára.

Hasonló trendeket már láthattunk az 50-es, 60-as évek során, Japán elektrotechnikai és autóipari globális vezető szerepre törése alkalmával, de ugyanezt tapasztalhatjuk a dél-koreai márkák felemelkedésével kapcsolatban is. E folyamatot nem csupán az előállítási költségek leszorítása vezérli, hanem a kreativitás, a fejlesztés képessége, mely komoly hasznokkal kecsegtet, realizálódjon az akár profitban, tudásban, a márka minőségének, vagy a vállalati struktúra működésének javulásában. A kínai, indiai és más feltörekvő piacok vállalatai nem egyszerűen csak lemásolják a nyugati technikákat. Egyre erősebben magukévá teszik az innováció-központú vállalati kultúrát. Chicagonak, Stuttgartnak és Tokiónak oda kell figyelnie, mert egyre komolyabb kihívókkal kell, hogy szembe találják magukat, akik ez alkalommal Új-Delhiből, Hongkongból, Sanghajból és Sao Paolóból érkeznek.