2008-ban Oroszországban új elnököt választanak. A demokratikus működésre esélyt látó megfigyelők úgy vélik, hogy épp ez a választás lehet az, melynek eredményeképp elmozdulás történhet egy nyitottabb politikai rendszer irányába. A legtöbb nyugati kormány azonban már letett a liberális demokrácia oroszországi érvényesülésének ábrándjáról. Ehelyett az ország energiaszállítás terén mutatott megbízhatósága került az érdeklődés homlokterébe. A tavalyi év egyik elsődleges témája volt, hogy Putyin tényleg távozik-e, vagy az alkotmány módosításával megteremti a jogi alapokat soron következő harmadik elnöki ciklusának betöltéséhez. Az idő előre haladtával ez utóbbi forgatókönyv szinte elképzelhetetlennek tűnik, mivel Putyin számos alkalommal kijelentette, 2008-ban távozni kíván az elnöki székből. Ami azt illeti, nagy szolgálatot tenne Oroszországnak, ha tartaná a szavát. Az ország ezer éves történetében ez lenne az első példa egy békés és alkotmányos hatalomátadásra.

Minden jel szerint Putyin saját hatalomba kerülését szeretné lemásolni: egy könnyű átmenetet, mely során az elit egy személy köré összpontosul, akit a társadalom többsége is elfogad, és aki képes az ország érdekeinek képviseletére a nemzetközi porondon. A posztra a legesélyesebb jelölt jelenleg az első miniszterelnök-helyettes, Dimitrij Medvegyev. Egy novemberi felmérés szerint jelöltsége 38 százalékos elfogadottságnak örvend, míg legfőbb ellenfele, a védelmi miniszter Szergej Ivanov 23 százalékos támogatottsággal bír. Egyes sajtóértesülések szerint Medvegyev az egyetlen olyan potenciális jelölt, akinek engedélyezték a nyilvános kampány folytatását. Sőt, őt nevezték ki az ország olajbevételeinek egy részét egészségügyi, oktatási, lakásépítési és mezőgazdasági kiadásokra fordító „nemzeti projektek” élére. Ezzel ő lett az a politikus, akit először hoznak összefüggésbe az ország hét éve tartó gazdasági és életszínvonalbeli fejlődésének folyamatával. Rajta kívül azonban más indulók is vannak, bár kétség kívül Medvegyev a legesélyesebb befutó.

Az utódot minden bizonnyal szeptemberben fogják végleg kijelölni, hogy aztán a decemberi parlamenti választásokra megszabhassa a legnagyobb párt, az Egységes Oroszország arculatát. A párt decemberi győzelme pedig már gyerekjátékká silányítaná a 2008. márciusi elnökválasztást az utód számára. Putyin számára az lenne a legideálisabb, ha jelöltje mögött fel tudná sorakoztatni a politikai elit egészét, beláttatva velük, hogy nincs értelme szembeszállni vele. De nem minden szakértő bízik az átmenet sikerében, sokan attól tartanak, hogy Oroszország ismét visszasüllyed a politikai káosz mocsarába.

Habár az orosz politika jóval stabilabb, mint amilyen nyolc évvel ezelőtt volt, mikor Putyin átvette a hatalmat, mégsem lehet kizárni a 90-es évekre oly jellemző frakcióharcokhoz való visszatérést. Komoly intézményi változások történtek azóta, így a Kreml visszaszerezte az állami televízió fölötti befolyását, sor került az egypárti dominancia intézményes megerősítésére. A hét éven keresztül tapasztalt ütemes gazdasági növekedés pedig a lakosságot nagy részét a rendszer mellé állította. Egy moszkvai „színes forradalom” szinte teljesen kizárt. A hatóságok minden intézkedést megtettek annak érdekében, hogy minimálisra csökkentsék az ukrán és grúz hatalomváltáshoz hasonlatos forgatókönyvek bekövetkeztének lehetőségét, így megszigorították az NGO-k külföldi támogatásának szabályozását.

Mindazonáltal a glasznoszty-éra számos bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a politikai elit megosztottsága esetén a monopolisztikus hatalmi struktúrák rendkívül hamar megváltozhatnak. Ami azt illeti, az oligarchák száma 1999 óta megháromszorozódott. Jelenleg 33 személy is 1 milliárd dollárt meghaladó magánvagyonnal rendelkezik. A mögöttük lévő gazdasági potenciált pedig nagyon könnyen politikai célokra tudják fordítani, ha érdekük azt úgy kívánja. A stabilitás, melyet Putyin maga után hagy, túl szépnek tűnik ahhoz, hogy igaz legyen. Számos szakértő Oroszországon belül és kívül egyaránt figyelmeztet arra, hogy Moszkvában nincs olyan, hogy lehetetlen. Másik részük azonban 15 évvel a „rendszerváltás” után nem tartja valószínűnek egy újabb politikai válság kirobbanását a 2008-as elnökválasztás kapcsán.