Már csak pár hónap, és Tony Blair brit miniszterelnök majd tíz esztendős hivatali ideje véget ér. Londoni bennfentesek szerint a német EU-elnökség idejére Blair tartogat még néhány meglepő politikai bejelentést. Mivel a klímaváltozás problémakörét Nagy-Britanniában kiemelt figyelem övezi, a távozó miniszterelnök a klímapolitikával gyakorolhat nyomást Angela Merkel szövetségi kancellárra az elkövetkező hat hónapban. Nagy-Britannia arra törekszik, hogy 2008-tól a légitársaságokat is vonják be a szén-dioxid kibocsátását szabályozó EU-irányelv hatálya alá, valamint szorgalmazza egy globális – üvegházhatású gázok csökkentését szabályozó – keretegyezmény megkötését. Az EU-nak 2020-ig 30 %-al, 2050-ig 60 %-al kell csökkentenie a szén-dioxid kibocsátást.

Merkel kancellárasszony törekvése, hogy új életet leheljen a sikertelen EU-alkotmányba, szintén ellenállásra tarthat számot brit részről. Egy olyan alaptörvény, mely további politikai jogosítványokat biztosít Brüsszel számára Londonnal szemben, a brit lakosság többsége számára elfogadhatatlan. A munkáspárti kormány ugyan a szerződést aláíró államok között volt, de a francia és holland elutasító referendum következtében Blair nem bánta, hogy a hasonló eredményekkel kecsegtető brit népszavazásra nem került sor. A miniszterelnöknek nem érdeke, hogy hivatali ideje utolsó fél évében ezzel a kényes kérdéssel foglalkozzon. A Blair utódaként legesélyesebbnek tartott Gordon Brown pénzügyminiszter szintén megrögzött EU-szkeptikus hírében áll. Ha az alkotmányról nem is nyilatkozott, nagyrészt neki köszönhető Nagy-Britannia távolmaradása a pénzügyi uniótól. Még novemberben bejelentette, hogy az új EU-s költségvetést a brit Nemzeti Számvevőszék szigorú ellenőrzésének veti alá, a gazdaságosabb felhasználás reményében. A németek által előterjesztett, a költségvetés struktúrájának átalakítását célzó intézkedések esetében azonban a britek belátták, hogy az előremutató, hogy a kutatásra és oktatásra nagyobb összegeket fordít, mely jótékony hatással lehet a szigetországra is, ezért elfogadták. Egy kérdésben Blair és Brown nem értenek egyet. Ez az esetleges transzatlanti szabadkereskedelmi zóna létrehozása az USA és az EU között. Blair elveti, míg Brown – számos német politikushoz hasonlóan – támogatja az ötletet.

Míg Nagy-Britannia legalább részben Európa-politikai irányultságú, addig Franciaországot a letargia és az ellenállás veszélyes keveréke jellemzi az Unióval kapcsolatban. A nyilvános sajtóban kevés szó esik Európáról és legalább ilyen csekély az érdeklődés a német elnökség célkitűzései iránt. A francia elnökválasztásokig aligha várható Párizsból bármilyen, az Uniót előremozdító javaslat. Hogy mi várható a választások után, azzal kapcsolatban sem lehet oka Berlinnek az örömre. Az „Európa” fogalom negatív tartalommal bír, és ez nem változott a 2005. májusi – az európai alkotmányról szóló – népszavazás óta. Mindkét esélyes jelölt, a szocialista Ségoléne Royal és a konzervatív Nicolas Sarkozy is kritikával illette az Európai Központi Bankot, mert az erős euró gátat szab a gazdasági növekedésnek. Royal szerint az alkotmány a jelenlegi formájában halálra van ítélve, szorgalmazza a szociális elemek hangsúlyosabb megjelenítését az EU-s alapszerződésben, míg Sarkozy nem zárkózik el tőle, de több teret hagyna a minősített többségi döntéseknek az egyhangúsággal szemben. Ezáltal létrejöhetne az ún. többsebességű Európa, ahol a fejlettebbek és a fejletlenebbek külön-külön szorosabb együttműködést alakítanak ki.

Az agrártámogatások csökkentése terén különösen erős az ellenállás a franciák részéről. A francia gazdák kapják az EU agrártámogatások ötödét. A jelenlegi államfő és korábbi mezőgazdasági miniszter Jacques Chirac ígéretet tett a gazdáknak, semmilyen csökkentésbe nem hajlandó belemenni. Bár potenciális utóda, Sarkozy nem áll olyan közel a mezőgazdasághoz, ő is kiállt a francia gazdák mellett, bár óvatosan hozzátette, hogy a jövőben szükséges lesz a jelenlegi agrárpolitika felülvizsgálata.