A gazdasági növekedés csöppet sincs a munkavállalók javára, állapította meg a BIT (Bureau International du Travail – Nemzetközi Munkaügyi Hivatal) frissen kiadott jelentésében.
A termelékenység gyorsabban fejlődik, mint a foglalkoztatás. 2006-ban bolygónk GDP-je 5%-os növekedést könyvelhetett el, de a munkanélküliek száma maradt a történelmi rekordértéken. Tavaly 195,2 millió álláskeresőről volt adatunk, amiből kiszámolhatjuk, hogy az aktív népesség 6,3%-a munkanélküli. „Az utóbbi évtizedben a gazdasági növekedés folytán inkább a termelékenység növekedett, a munkahelyek száma kevésbé: a nemzetközi termelékenység 26%-al nőtt, míg a munkahelyek száma 16,/%-al.”, magyarázza a látszólagos ellentmondást a BIT. Az álláskeresők legérezhetőbb csökkenését a fejlett gazdaságokban lehetett mérni és az Európai Unió szívében, ahol a munkanélküliség 2006 végén 6,2%-os volt, vagyis 2005-ről 2006-ra 0,6 ponttal csökkent.
Afrika még mindig az utolsó. Ázsia a legkevésbé érintett, csupán 3,6%-os munkanélküliséggel, míg a Közép-Kelet és Észak-Afrika a legkevésbé szerencsés, ezeken a területeken a népesség 12,2%-ának nincs munkája. A Szahara alatti Afrikában a világon a legnagyobb a munkanélküliség (9,8%), és itt a legnagyobb az olyan szegény dolgozók aránya (80%), akik naponta kevesebb, mint két dollárból élnek. A BIT egyébként állítja, hogy a munkanélküliség különösen jellemző a fiatalokra: 86,3 millió 18 és 24 év közötti személy nem jár dolgozni, miáltal a nemzetközi munkanélküliség 44%-át teszik ki. Továbbá megjegyzi, hogy a férfiak és nők közti eltérés sem változott: 2006-ban a 15 év fölötti nők csupán 48,9%-ának volt munkája, a 10 évvel ezelőtti 49,6%-os értékkel szemben. A férfiaknál ugyanez: 96-ban 75,7%, 2006-ban 74%. Végül annyit, hogy most először, a szolgáltatási szektor vált a világ elsőszámú alkalmazójává, hiszen a munkavállalók 40%-át dolgoztatja, míg a mezőgazdasági szektor a 38,7%-át, az ipar pedig a 21,3%-át.