„Németország visszatért!” Talán ezzel lehetne legjobban lefesteni az Európában jelenleg uralkodó közhangulatot. Ugyanis komoly érdeklődés övezi az öreg kontinens legmeghatározóbb gazdaságának újbóli felélénkülését, amihez a Berlin által január 1- én átvett európai uniós soros tanácsi elnöki poszt körüli bizakodás is társul. Legutóbb 2005 júliusában lehetett hasonló hangulatot tapasztalni Brüsszelben, amikor is Nagy-Britannia kezdte meg soros elnökségét. Habár akkor komoly ellenszenvvel viseltetett az Unió „régi gárdája” Londonnal szemben, mely gárdának akkor Németország is tagja volt, nem is beszélve Franciaországról vagy Luxemburgról.
Most azonban nyoma sincs ilyen ellentéteknek, ami szokatlan dolog Brüsszelben. Mindez kitűnő alkalmat szolgáltat arra, hogy előrelépés történjen a nagy európai projekt terén, és hogy fenntartsák vagy növeljék az elmúlt hónapok gazdasági fejlődésének lendületét. Az igazat megvallva nem csak Németország, hanem Európa is visszatért. A tavalyi évben kedvező folyamatok indultak meg mind a gazdasági növekedés, mint a foglalkoztatás frontján. Az Európai Bizottság becslései szerint 2006- ban az EU 2,6 százalékos GDP-növekményt regisztrálhatott, miközben 2,9 millió új munkahely keletkezett, növelve ezzel a fogyasztási kedvet és a befektetők bizalmát.
Igaz, ezzel korántsem lehet betelni. A legtöbb országban még mindig égető szükség van az átfogó strukturális reformokra. Az elmúlt évek tapasztalatai azonban megtanították a legtöbb politikusnak, hogy a sok esetben fájdalmas reformokat sokkal könnyebb a gazdasági fellendülés és a csökkenő munkanélküliség körülményei között elfogadtatni a társadalommal. Európa újjáéledésének hátterében fontos szerepet játszik a brüsszeli szakpolitikákban tapasztalható szemléletváltás, az üzletpártoló politikai hangsúlyoknak a fogyasztóközpontúság irányába történő eltolódása. Azzal a céllal, hogy kézzel fogható hasznot hozzanak a fogyasztóknak, a bizottság számos, messze ható kezdeményezést vett napirendjére. Ilyen például a mobilszolgáltatók roaming díjainak versenyeztetése és nagyobb átláthatósága, vagy az energiaügyi konglomerátumok leépítésének szándéka. E szemléletváltás elsődleges hozadéka, hogy a fogyasztóközpontú szakpolitikák célja a verseny kiélezése. Megnyitja a piacot az újonnan belépő felhasználók előtt, miközben folyamatosan jobb helyzetbe hozza a fogyasztókat. Hiszen más országokkal, elsősorban az Egyesült Államokkal összehasonlítva Európáról azt állíthatjuk, hogy még messze van attól, hogy igazán fogyasztócentrikusnak nevezhetné magát. Több európai országban nincs meg még az a széles körű szolgáltatás- és áruválaszték, azok az alacsony árak, melyek például az Egyesült Államokban tapasztalt hatékonyságnövelés fő mozgatórugói voltak.
Számos pesszimista szakíróval ellentétben úgy vélem, hogy Európa a lehetőségek kapujában áll, bízom benne, hogy a politikai döntéshozók élnek is a lehetőséggel. A reformok minden eddiginél időszerűbbek lennének, hiszen az öregedő európai társadalom egyre komolyabb elvárásokat támaszt a szociális ellátórendszerrel szemben. Szerencsére a társadalomban egyre inkább nő ennek szükségességének elismerése, miközben úgy tűnik, hogy a politikusok végre megértették, hogy egy erős Európai Unió komoly segítség lehet számukra a globális gazdaság által diktált egyre élesebb versenyben. Európa csak együttműködve és összetartással képes megtartani nemzetközi politikai súlyát, és csak ily módon tudja megfelelő hangerővel kinyilvánítani érdekeit. A változás elkezdődött, üteme azonban még nem olyan gyors, vonala még nem olyan biztos, mint azt sokan szeretnék. De végre a jó irányba tartunk, ami elsősorban Németország feléledésének és Brüsszel fogyasztók irányába történő fordulásának köszönhető.