« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
Románia és Bulgária az EU-ban
Romania and Bulgaria Join EU
By Dan Bilefsky
International Herald Tribune, 1 January 2007


A hidegháború által hátrahagyott földrajzi és politikai megosztottság felszámolásának utolsó állomásaként Románia és Bulgária 2007 első napján belépett az Európai Unióba, melyben az immáron 27 tagállamot számláló közösség keleti határai elérték a Fekete-tenger partvidékét. Emberek ezrei ünnepeltek Bukarest és Szófia főterein szilveszter éjszaka, amint az óra éjfélt ütött. Fényes tűzijáték közepette EU-s zászlók szöktek a magasba. „Megérkeztünk Európába. Ez egy hatalmas lehetőség a jövő generációi számára” – mondta Bukarestben Traian Basescu. Szófiában a Trud, az ország legnagyobb napilapja másnap az „otthon vagyunk” szalagcímmel jelent meg. Románia és Bulgária az EU két legszegényebb tagállama. A csatlakozástól mindenki azt várja, hogy jelentősen megnöveli az egy főre jutó nemzeti jövedelmet, mely jelenleg az EU átlagának egyharmada. Az EU számára pedig abból a szempontból jövedelmező a két ország felvétele, hogy a politikai és gazdasági stabilitás védőbástyái lehetnek egy alapvetően instabil környezetben.

E bővítésre azonban nem a legbarátságosabb légkörben került sor. Az európai állampolgárok bővítéssel kapcsolatos averziója először a francia és holland, alkotmányos szerződésről szóló népszavazások során került felszínre. Azóta a közösségben állandó napirendi pontként szerepel a bővítés ütemének lassítása. Habár a népszavazáson leginkább a francia és holland állampolgárok bevándorlással és országuk akadozó gazdasági fejlődésével kapcsolatos ellenérzései csapódtak le, és a szavazók elsősorban a muszlim Törökország csatlakozásával kapcsolatban fejtette ki nemtetszésüket, beárnyékolta Románia és Bulgária felvételi folyamatát is. E két országgal kapcsolatban elsősorban a kommunizmus idejéből visszamaradt korrupció és hivatali visszaélés magas szintjét kifogásolták. Számos ország azonban – Nagy-Britannia mögött felsorakozva – teljes mellszélességgel kiálltak a bővítés mellett, abban a demokrácia és a gazdasági stabilitás kiterjesztésének eszközét látták. Az biztos, hogy eddig e két országnak kellett a legkeményebb kritériumokkal szembenézniük. Csatlakozási szerződésük végzáradékában ugyanis kikötötték, ha egyes feltételeknek nem felelnek meg, akkor a bizottság elhalaszthatja felvételüket.

Most, hogy már az Unió tagjai lettek, továbbra is soha nem tapasztalt mértékű ellenőrzés alá fognak kerülni, nehogy elkényelmesedve visszafogják a megkezdett politikai és gazdasági reformok lendületét. Ezek keretei között a bizottság felhatalmazást kapott egyes, a tagsággal járó kedvezmények felfüggesztésére, így a gazdasági támogatások időleges megvonására is. A bizottság továbbá azt is kilátásba helyezte, hogy nem fogja elismerni a Bulgáriában kiadott letartóztatási parancsokat, ha az ország nem halad tovább előre az igazságszolgáltatási reformok útján. Románia és Bulgária csatlakozására emellett akkor kerül sor, mikor az Unió régi tagállamaiban legerősebb a keletről nyugatra tartó migrációtól való félelem, melyben a nyugati szociális vívmányok aláásásának elsődleges forrását látják. Ennek alapját a 2004-es bővítési kör tapasztalatai szolgáltatják. Ekkor a bizottság előzetesen azzal számolt, hogy az új tagállamokból évente 70 és 150 ezren próbálnak szerencsét a nyugati tagállamokban. Ezzel szemben az elmúlt három évben egyedül Nagy-Britanniában több mint 600 000 kelet-közép-európai munkavállalót regisztráltak. Így tehát a román és bolgár munkavállalóknak jóval keményebb korlátozásokkal kell majd szembesülniük. Nagy-Britannia, Svédország és Írország, akik a 2004-es bővítési kör során nem gördítettek semmilyen akadályt az új tagállamokból érkező munkavállalók elé, már jelezték, hogy ez alkalommal már nem lesznek ilyen nagyvonalúak. Sőt, a két új tagállamnak minden bizonnyal a magyar, szlovák és cseh munkaerőpiacokon is korlátozásokkal kell szembesülnie.

Elemzők szerint a két új tagállam jóval kevésbé fog a sokszínűség ellen szót emelni, nem úgy, mint Lengyelország. Ennek elsődleges oka, hogy mindenükkel azon lesznek, hogy bemutassák európai elkötelezettségüket mindazok számára, akik korábban vonakodtak támogatni felvételüket.





© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány