Mi az a Németország? Évszázadokon keresztül bizonytalan volt az ország határa és államisága, mégis: ma már senkinek nem jutna eszébe, hogy ehhez hasonló kérdést tegyen fel. Ugyanez ez a helyzet Európával. Senki nem tudja pontosan megmondani, hol húzódnak határai, és kik tartoznak a közösséghez. Annyi bizonyos, hogy valami köze van a kereszténységhez, de ennek ellenére nem keresztény közösség. Létezését mégsem kérdőjelezi meg már senki. Talán mérete miatt tekintik ma már valóságnak. Három évvel ezelőtt, a legnagyobb csatlakozási hullám idején a régiek mégsem éreztek semmi változást, mint ahogyan az idei román és bolgár belépésre sem „kapták fel a fejüket”. A bővítést már nem sikerként, hanem sorscsapásként élik meg Nyugaton, az eurószkeptikusok száma évről évre nő. Európa gondolkodói egyre keményebben próbálnak fellépni a bürokratikus ötlettelenség ellen, és a kissé romantikusok a tagállamok közötti szellemi kötelék hiányára próbálják helyezni a hangsúlyt.

Néhány évtizeddel ezelőtt Európa a polgárok legnagyobb kívánsága, szinte elemi szükséglete volt. A Római Szerződést aláíró országok homogén érdekközösséget alkottak, azonos célokkal és értékekkel rendelkeztek. Amolyan „végzetközösség” voltak, a közelmúlt elítélése kovácsolta őket össze, és a béke és jólét felé vezető út hajtotta őket előre. Szuverenitásuk egy részéről való lemondást nem tekintették veszteségnek, sőt! Ma viszont Európát Nyugaton már nem a nyertesek közösségeként, hanem a problémák forrásaként kezelik. Habár végső soron mindenki számára több előnnyel, mint hátránnyal jár, mérete miatt egyre többen bizalmatlanok vele szemben. Az emberek már nem örülnek a bővítéseknek, sokan a régi államhatárok mögé kívánkoznak. Ezen a helyzeten a vezetők nem tudnak szépíteni, sokat segítene azonban, ha végre tiszta szabályokat fektetnének le és annak betartását következetesen ellenőriznék. Nem csoda ugyanis, hogy egy felkészületlen, korrupt Romániát és Bulgáriát a régi érdekközösség állampolgárai nem látnak szívesen maguk között.