« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
Az export meglepetésnövekedést ajándékoz Amerikának
Exports Are Giving the Economy a Surprise Lift
By James C. Cooper
Business Week, November 27, 2006


Az amerikai növekedés fő pillérei 2006-ban a lakossági fogyasztás, az üzleti élet infrastrukturális költekezése és az export voltak. Bár e faktorok korábban is jó szolgálatot tettek az Egyesült Államok nemzetgazdaságának, a mögöttünk hagyott évben különösen fontos szerepük volt, hiszen erősítették a gazdaságot a hordónként 70 dolláros kőolaj, a gallononként 3 dolláros földgáz, a kamatlábemelések és a lakásépítési recesszió időszakában. A fogyasztás és az üzleti beruházások már sok figyelmet kaptak, ám méltatlanul keveset foglalkozott a sajtó az export növekvő súlyával. Pedig a globalizáció kiteljesedésével a kivitel túl nem becsülhető szerephez jut a foglalkoztatás növelése és a nyereségesség elérésében.

Az amerikai külkereskedelmi egyensúllyal foglalkozó riportok többsége az importoldalra helyezte a hangsúlyt, amelynek deficitjét az év utolsó hónapjaiban (az olajár néminemű mérséklődésével összefüggésben) sikerült havi 69 milliárdról 64 milliárdra csökkenteni. Ezzel párhuzamosan az amerikai export nagyot ugrott: 2006 őszére csaknem 16%-os növekedést produkált a megelőző év hasonló időszakának adataihoz képest. A termékek exportja, ami az Egyesült Államok teljes exportmutatójának 70%-át adja, különösen erősnek bizonyult – kilencéves növekedési csúcsot állított fel a 2005-ös mutatóhoz képest elért bővülésével. Megfigyelhető továbbá a külföldi szállításokból származó bevételek arányának növekedése is az amerikai székhelyű vállalatoknál.

Az amerikai termelési potenciál – összefüggésben az instabil lakásépítési piaccal és más növekedési kulcstényezők kiszámíthatatlanságával – minden eddiginél fontosabb szerephez juthat a következő években. Mivel az amerikai termékek iránti belföldi kereslet (például az autóiparban, mint különösen érintett területen) csökken, a veszélyeztetett álláshelyeket és a kihasználatlan kapacitásokat a várhatóan 2007-ben is dinamikusan növekedő export mentheti meg. Kulcsfontosságú, hogy a legfontosabb felvevőpiacok – mint az eurózóna vagy Japán – az új évben erőteljes bővülésre számítanak. Így az amerikai exportőrök számára elérkezett az idő, hogy a korábbinál jobban alapozzanak a globalizáció nyújtotta lehetőségekre.





© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány