Egy ismétlendő tény: a súlyos válságok ellenére, melyek fel-felbukkantak századunk elején, a világgazdaság, alacsony inflációs ráták mellett, folyamatosan növekszik. Természetesen a tényleges adatok országról országra, kontinensről kontinensre változnak, két általános következtetés azonban levonható: a gazdag országok továbbra is élvezik a bővülő gazdaság jótékony hatásait, míg a világ szegényebb részein emberek millióit húz ki a gazdasági növekedés a szegénységből. Van valamiféle trend, mely e kedvező folyamatok mögött búvik meg? Igen. A nemzetközi gazdasági integráció, más néven globalizáció.

A nemzetgazdaságok egyre szorosabb szálakkal kapcsolódnak egymáshoz, mely folyamat összességében rugalmasságot, prosperitást jelent a világgazdaságnak. A szállítás modern formáinak, a telekommunikáció fejlődésének, a kereskedelmi korlátok leépítésének köszönhetően a specializáció minden eddiginél kifinomultabb szintje alakult ki, mint ahogyan azt a termelési folyamat komplexitása és hatékonysága is mutatja.

A globalizáció pedig nem csupán nagyobb gazdasági lehetőségeket kínál a világ számára, hanem elaszticitást is biztosít olyan folyamatokkal szemben, melyek korábban nagymértékben bomlasztóan hatottak volna. Elég csak a közelmúlt regionális háborúira, a terrorizmusra, az egeket ostromló olajárakra és más nyersanyagok áraira, a vezető gazdaságok fiskális és monetáris lazaságára gondolni, és arra jutunk, hogy egyedül a globalizációnak köszönhető, hogy sikerült kihajóznunk ezekről a vizekről. Például az európai és japán gazdaság lanyhasága által a globális kereslet szintjében okozott visszaesés kompenzálásra került a globális rendszerbe beilleszkedő kínai és más feltörekvő piacoknak köszönhetően. Az új szereplők még nagyobb dinamikát hoztak a világkereskedelembe, és megnövelték a globális megtakarítások merítését, melyek kiemelkedő szerepet játszanak más országok, így az Egyesült Államok folyó fizetési mérleg deficitjének finanszírozása terén. Ezen deficitek, bár fenntarthatóságuk közép- és hosszú távon megkérdőjeleződik, rövid távon nagyban hozzájárultak a globális kereslethez és a növekedéshez – anélkül, hogy nagyobb pénzügyi megrázkódtatást okoztak volna. A nyersanyagok árainak utóbbi három évben tapasztalt rohamos emelkedése nem vezetett elviselhetetlen inflációs nyomáshoz, mivel ebbe az irányba ható erőket csökkentette a felemelkedő gazdaságok munkaerő-bősége, és az éleződő nemzetközi verseny által életre hívott termelékenységnövekedés.

De a globalizáció kedvező folyamatai sajnos nem fáradhatatlanok. A modern globalizáció mind ez idáig erősebbnek bizonyult, mint a vele szembe ható erők, de semmi sem garantálja, hogy ez mindig így lesz. Mint minden más gazdasági és társadalmi folyamat esetében, a globalizációt is fenyegetik olyan veszélyek, melyek megállíthatják bővülését, vagy akár vissza is fordíthatják folyamát. Ez történt 1914-ben az első világháború kitörésével, mely véget vetett a 19. és a 20. század elején tapasztalható globális interdependenciák bővülési folyamatának. A történészek és közgazdászok egyre gyakrabban figyelmeztetnek minket arra, hogy ez ismét bekövetkezhet. Ennek megelőzésére szolgáló recept nem megy csodaszámba. Először is minden gazdaságnak rendet kell tartania saját háza táján – főleg azoknak, melyek példahordozóként élen járnak. Ezután következik a nemzetközi kooperáció szabályozott voltának elfogadása. A második világháború után e rendről számos intézmény gondoskodott, melyek többsége hosszú évekig sikeresen működött. Mostanában azonban a nemzetközi együttműködés értéke kezd veszíteni korábbi fényéből. A nemzetközi jog, a nemzetközi egyezmények és azok intézményei sok esetben mellőzésre kerülnek. Hiányzik a vezetés, ami betartásuk fölött őrködne. E hatalmi vákuumra élesen figyelmeztettek minket a nyár eseményei, a dohai forduló kudarca, vagy a Közel-Keleten kirobbanó fegyveres konfliktus. Szerencsére ez utóbbit sikerült békés mederbe terelni régimódi diplomáciai eszközökkel, az ENSZ az elmúlt években sokat becsmérelt intézmény keretei között.