Wen Jiabao a világ népességének egyhatodát kormányozza és bármilyen körülmények között a világ vezető országává akarja tenni Kínát. A miniszterelnök világszerte gyárakat vásárol fel és rettegésben tartja a Nyugatot.

Csendes, visszahúzódó embernek ismerik, olyannak, aki megfontoltan kérdez és figyelmesen hallgatja a választ. Amióta 2003 márciusában Wen átvette a hivatalát, Kína a világgazdaság jelentős szereplőinek rémképévé vált. Az ország gazdasági teljesítménye felülmúlta Angliáét és Franciaországét, és az USA, Japán és Németország mögött a negyedik helyen végzett. Ebben az évben Kína devizakészlete meghaladta az ezermilliárd dollárt. Csúcsokat döntenek a kínai gyárfelvásárlások világszerte. A népköztársaság történelmében először a kül- és biztonságpolitikára is nagy figyelmet fordítanak. Nem minden Wen érdeme, bár korábban alig akadt hozzá hasonlóan korszerű miniszterelnök. Beutazta Afrikát, hogy Kína nyersanyagellátását biztosítsa, tárgyalt Washingtonban és Davosban, még „softball”-t is játszott Angela Merkellel. Mindezek ellenére tárgyalópartnereinek ő egy idegen marad.

Wen 1942-ben a japán megszállás alatt lévő Tianjinben született. Szülei és nagyapja tanárok voltak. A második világháborút követő polgárháborúban a szülőfaluját elpusztították és a nagyapját lelőtték. Ezek az évek mély nyomokat hagytak Wenben. „A gyermekkoromat a háború tüzében és füstjében töltöttem el” – nyilatkozta a miniszterelnök egyik harvardi beszédjében. Ehhez hasonló személyes megnyilvánulásokat ritkán hallani vezető kínai politikusoktól. A háborús évek után Wen egy jó hírű gimnáziumba járt Tianjinben, majd Pekingbe költözött, ahol geológiát tanult. Tíz évig a pénztelen Gansu államban dolgozott, ahol a sivatagot és kőzeteit tanulmányozta. Itt ismerkedett meg feleségével, Zhang Peilivel.

Wen politikai pályafutása akkor kezdődött, mikor találkozott az akkori geológiai miniszterrel, Sun Daguanggal. Sunra nagy hatást gyakorolt a fiatal szaktudása és szervezői képessége. 1982-ben meghívta a minisztérium politikai és jogi osztályára Pekingbe. Ez volt az időszak, amikor az igazgatásnak új, reformokra nyitott vezetői erőkre volt szüksége. Wen jó időben érkezett a fővárosba és 1986-ban a Kommunista Párt Központi Tanácsának főtitkára lett. A párton belüli tisztogatásokat átvészelte és később miniszterelnök-helyettessé tették. Ekkor a reformokért, a mezőgazdaságért és a haldokló nemzeti bankért volt felelős. Kritikusai állítása szerint a gazdák és a bankok ebből semmit nem profitáltak.

Wen elbűvöli az elvhű kínai sajtót, mikor egy tizenegy éves zöld télikabátban és sportcipőben beutazza az országot, földművesekkel teázik, megveregeti a munkások vállát és meghallgatja a nyugdíjasok panaszait. „Hogyan nyerhetnénk meg az emberek bizalmát, anélkül, hogy megkérdeznénk őket?” – kérdezte egyszer. Mindezek ellenére Wen nem demokrata. A miniszterelnök alatt a média korlátozása és az internet cenzúrája erősebb, mint valaha. Kis lépésekben mégis egy új politikai irányvonalat próbálnak követni. 25 évig a gazdasági növekedés volt a legfőbb cél, maga alá rendelve az állampolgárok és a környezet érdekeit. Most a kínai vezetőség újból felfedezte az embereket.