Kijelenthetjük, hogy a legutóbbi választásokon a lengyel társadalom egy radikális jobboldali fordulatnak lehetett szemtanúja? Mindenesetre a jobboldali kormány ezt hajtogatja, mintha saját magát akarná nyugtatgatni. A Szolidaritás (Solidarnosc) szakszervezet által támogatott jobboldali szövetség Jog és Igazságosság Pártja (Prawo i Sprawiedliwosc, PiS)) élén 2006. július közepe óta Jaroslaw Kaczynski, a köztársasági elnök áll. Szövetségesei az Andrzej Lepper vezette Samoobrona populista párt és az LPR nacionalista és klerikális párt.

1989, vagyis a szocializmus bukása óta a lengyel kormány hol balra, hol jobbra húz. A Lengyelországban uralkodó terminológiát használva: a baloldal politikai hovatartozását nézve a posztkommunista, a jobboldal pedig a posztszolidarista. Szociális ígéreteket felhalmozva a két fél felváltva nyerte a választásokat. A legutóbbin a Demokratikus Baloldali Szövetség (SLD) választóinak kétharmadát elvesztette, de az előző során a Szolidaritás Választási Akció (AWS) és a Szabadság Unió (UW) kiszorultak a képviselőházból, ami európai szinten is nagy eseménynek számít.

Téves lenne tehát a PiS egy évvel ezelőtti győzelmének érdemeit eltúlozni, mely olyan kormányzati egységet szült, amely a tömegeket szociális szlogenekkel agitálva indít el egy liberális gazdasági programot; kritizálja a brüsszeli víziót Európa egyesítéséről; de főleg a bizonytalanság érzésével játszik, hogy megerősítse az állam autoritarizmusát. Nem mintha kifejezetten lengyel sajátosság volna, hiszen Európában általános ez a tendencia.

A jobboldali revans az SLD gyengeségével is magyarázható, hiszen a posztkommunista formáció az évek során felfedte korrupt és opportunista mivoltát. Például ez volt az a szociáldemokrácia, amely lengyel katonákat küldött Irakba. Szintén az SLD tett le az asztalra egy vaskos munkatörvénykönyvi reformot 2002-ben, hogy korlátozza a dolgozók jogait – természetesen a lengyel rekord-munkanélküliség ellen való küzdelem nevében.

Paradox módon, a PiS és szövetségeseinek hatalomra kerülése a lengyel kapitalista átalakulási modell gyengeségéről árulkodik. Íme az első reakcionista kormány, amely igencsak kérdőre vonja azt a gazdasági orientációt, amelyet a liberális körök guruja, Leszek Balcerowicz szimbolizál, aki a hivatalos vezetője volt a gazdasági átalakulásnak. Mindenesetre a Közvéleménykutató Központ (CBOS) 2006. áprilisi felmérése szerint a megkérdezett lengyelek 66%-a állítja, hogy a PiS egy nem létező sikert ünnepel, 56%-uk pedig azt, hogy az új kormány nem valósítja meg azokat az ígéreteiket, melyeket a kampány során tettek.

A degradálást a megtorlás hangsúlyozásának is köszönhetik, mely a hatalom szimbólumává lett. A kormány ugyanis valójában erejének nagy részét ellenfele gyengeségéből meríti. A posztkommunista szociáldemokraták most oly módon keresik a helyüket a politikai színtéren, hogy a Tony Blairféle szociálliberális köpönyegbe bújnak (mely utóbbi ellenben távolodik szociális bázisától). Igazi baloldali szociáldemokrata egység azonban még nem ölthetett testet.