« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
Amit már mindenki tud
Tout le monde le sait
Jacques Attali
L’Express International, semaine du 24 au 30 aout 2006


Nyilvánvaló, mit hallunk majd a képviselőktől a választási kampány során. Tervük: adócsökkentés, a munkanélküliség visszaszorítása, a biztonság garantálása, a múlttal való szakítás, és mindez jobban, mint ahogy a másik csinálná. De mikor választunk, illene a legfőbb szempontot is figyelembe venni: ki mennyire képes reálisan látni a valóságot, melytől Franciaország valóban szenved. Bár mindenki tudja, hogy a helyzet kritikus, hogy az ország eladósodott, öregedik, túl kevesen dolgoznak benne, hanyatlik, végül pedig majd összeomlik.

Az is egyértelmű, logikailag és matematikailag is magától értetődő, hogy ilyenkor mit tesz egy kormány. Felére csökkenti a kiadásokat, 8 évvel kitolja a nyugdíjkorhatárt, fogad évente 500 000 vendégmunkást (aki akar, dolgozhat majd 35 óránál is többet), adót emel stb. Franciaországban sem lehetetlen, hogy ilyen lépések bekövetkezzenek, feltéve, hogy mindet tisztán és érthetően elmagyarázzák. De ha az e héten kezdődő választási kampányban nem szerepelnek ilyen tervek, az elkövetkező öt évben nem is lesznek képesek véghez vinni semmi ilyesmit. Ami pedig ebből fakadóan a következő ciklus végén várja majd az elnököt, még sokkal súlyosabb lépésekre fogja késztetni. A választók tehát legjobb, ha azt figyelik, ki képes nyíltan elismerni és köztudomásra adni egy olyan ország állapotát, mely elég felnőtt és érett (a helyzet pedig elég súlyos) ahhoz, hogy befogadja az igazságot.





© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány