A nagykoalíció vezetése soha nem volt könnyű feladat Angela Merkel számára, mely helyzetbe pártja gyenge választási szereplése kényszerítette. És habár a németek egy konszenzuskedvelő nép, ez nem vonatkozik a szövetségi jobb-bal kormánykoalícióra. A legutóbbi, 1966 és 69 között sem volt egy gyümölcsözően boldog kapcsolat. Mindennek ellenére Angela Merkelnek nem állt rosszul a szénája az év elején. Kezdeti külpolitikai fellépései Washingtonban és Brüsszelben mind sikerszámba mentek, melyek éles kontrasztot rajzoltak ki az elődje, Gerhard Schröder képviselte vonallal szemben. A gazdaság kezdett lendületbe jönni, az üzleti környezet kedvező volt, pártja még a választók körében egyre nagyobb népszerűségnek örvendett. Rövid ideig ugyan, de 80 százalékos elfogadottsági rátával volt idő, mikor Merkel volt Németország történetének legkedveltebb kancellára.

Az utóbbi hetekben azonban nagyot kellett huppannia a magas lóról. Az egészségügy reformjának kérdése, a belpolitikai agenda központi eleme körül kirobbant vita hamar rávilágított arra, milyen nehéz is a két koalíciós partnernek bármiben is megegyeznie. Merkel még saját pártja tartományi vezetőivel is képtelen megállapodni. A közvélemény-kutatási adatok és a közelmúlt tartományi választásai azt mutatják, hogy mindkét párt irányában táplált bizalom csökken. Igaz, a gazdaság még mindig meglehetősen jól teljesít, a munkanélküliség folyamatosan csökken. Azonban nyilvánvaló, hogy épp úgy, mint a többi európai nagy gazdaságnak, Németországnak is átfogó, mély reformokra lenne szüksége a gazdaság revitalizálásához. A munkaerőpiac túlszabályozott, az adók túl bonyolultak és túl magasak, az állami szektor nem működik hatékonyan, az oktatási és egészségügyi rendszer ráncfelvarrásra vár. Azonban mivel a nagykoalíció pártjai szinte semmiben nem értenek egyet, egyik területhez sem sikerült érdemben hozzányúlni.

A jelenlegi helyzetből a kiutat Angela Merkel keményebb vezetői fellépése jelenthetné. Először is saját pártjában kellene rendet teremtenie. De nem árt máson is elgondolkodnia. Például hogy megkezdje egy másik koalíciós kormány alapjainak körvonalazását, melyből már kihagyja a szociáldemokratákat. A legnyilvánvalóbb összefogás a kereszténydemokraták, a szabad demokraták és a zöldek között képzelhető el. Viszont nekik sem lenne könnyebb megállapodni az ellátórendszerek reformjának, vagy más sürgető átalakításnak a kérdésében. Így Merkelnek egy másik opción sem ártana gondolkodnia: előrehozott választások kiírásán. Ennek időpontját kitűzhetné jövő év második felére, a német európai uniós elnökség és a G8-ak csúcstalálkozója utánra. Merkel egész politikai karrierje folyamán azt hangsúlyozta, hogy ő a kis és határozott lépések embere, nem a nagy huszárvágásoké. Természetétől fogva óvatos ember. Jelenleg mégis az a probléma, hogy bármilyen kis lépést tesz, az semmiképp sem a reformok útján viszi előre Németországot. Ha tartós politikai hatással szeretne lenni országára, akkor hamarosan döntenie kell.