„Európában ugyan nem a francia államadósság a legmagasabb, de Párizs nem is tesz meg mindent azért, hogy azt visszaszorítsa” – állítja Jean Pisani-Ferry közgazdász, a Bruegel kutatóközpont igazgatója. Vészhelyzetről egyelőre nincs szó, de a tendencia nem túl kecsegtető. Franciaország már majdnem olyan eladósodott, mint Németország, csakhogy utóbbi tudja mivel magyarázni, a franciák pedig csak költekező hajlamaikat okolhatják. A francia közkiadások a GDP arányában az OECD országok listáján a harmadik helyen állnak. Már csak a dánok és a svédek előzik meg, pedig 1990-ben még Franciaország a tizedik volt. Ez azzal magyarázható, hogy a problémákat régóta csak adócsökkentéssel próbálják megoldani, de így csak a deficit nő. Az igazgató szerint a franciáknak mindenki által elfogadott költségvetési alapelvekre kellene alapozniuk, nem csak a maastrichti szerződésre. Nem szabadna a költségvetést Brüsszelnek alávetni; ez egy olyan probléma, amit a franciáknak maguknak kell megoldaniuk.