A gazdaság globális egyensúlyában drámai, bár kevéssé emlegetett átrendeződésnek lehetünk szemtanúi: a befolyás és a jövedelmek egyre inkább az energiaforrásokban és egyéb nyersanyagokban gazdag országok irányába tolódnak el. Ezt támasztja alá az a tény, hogy míg a világ elsőszámú olajexportőrei 2003-ban 300 milliárd dolláros bevételt jegyezhettek, addig 2005-ben már 700 millió dollárosat. Ennek eredményeképpen folyó fizetési mérlegük többlete megnégyszereződött, elérve a 400 milliárd dolláros szintet. Ezzel szemben az Egyesült Államok és más olajbehozatalra szoruló országok külkereskedelmi mérlege torzulásnak indult, mely a világgazdaság egyenlőtlenségeinek növekedésével, és az olajimportőr államok gazdasági növekedésének lassulásával jár.

A jelenség globális és nemzeti hatásai elsősorban attól függnek, hogy a kitermelő országok mily mértékben fognak megtakarítani és mily mértékben fognak költekezni. Elemzések azt mutatják, hogy az árak emelkedésével – és számos elemző úgy véli, hogy az olajárak tartósan magasan lesznek – ezen államok a korábbinál egyre nagyobb hajlandóságot mutatnak a hosszabb távú befektetések és a költekezés irányában, ami alapvetően jó hír az olajimportőrök számára. Az olajexportőröknél tapasztalható, a petrodollárok visszaforgatása iránt mutatott nagyobb hajlandóság következtében az olajimportőr országokban az államháztartás kiesései nagyobb mértékben kerülnek kompenzálásra, mint a korábbi olajválságok esetében. Az OPEC, Oroszország és az olajban gazdag latin-amerikai és afrikai államok, jóval több luxuscikket és gyáripari berendezéseket vásárolnak Európából, elsősorban Németországból, és jóval több amerikai államkötvényt vásárolnak mint korábban, mely utóbbival nagyban hozzájárulnak az amerikai kamatlábak alacsonyan tartásához.

A könnyen jött petrodollároknak negatív kihatásai is vannak. Mindezidáig az Egyesült Államokban tapasztalható rendkívüli mértékű fogyasztást a megbízható ázsiai (főleg kínai és japán) központi bankok amerikai államkötvény-vásárlásai tették lehetővé. Azonban 2004 óta az olajexportőr államok egyre nagyobb mértékben járulnak hozzá az amerikai költségvetési deficit finanszírozásához, melynek következtében az amerikai gazdaság relatíve instabil régióktól való függősége megnövekedett. E kötvényeket a befektetők eddig nagyfokú likviditásuk miatt részesítették előnyben, hozadékuk azonban csökkenni látszik. A BIS nemrégiben közzétett elemzése a petrodollárok befektetésének diverzifikálását (részvényekbe, árfolyam-fedezeti alapokba és magán-befektetési alapokba való invesztálását) javasolja, mellyel pénz folyik el az amerikai államkötvények mögül, de a dollár mögül még nem. A portfoliókba való befektetés azonban hosszú távú kockázatot jelent a zöldhasú számára. A részvények és az ingatlanpiaci árak ugyanis eddig is magasak voltak az Egyesült Államokban, mely meghaladja a többi nyugati országét, így az olajállamok más befektetési források irányába fordulnak. Ezen újdonsült meggazdagodott befektetők ugyanis megtanulták a kapitalizmus leckéjét, miközben a Régi Világ csillagait figyelték, egyetemeik padjait koptatták, és most inkább a nyugati vállalatokra és ingatlanokra vetettek szemet. Óriási közvetlen tőkebefektetéseknek és egyre gyarapodó vállalati take-overöknek lehetünk szemtanúi (mint például a Dubai Ports World azon próbálkozásának, hogy megszerezze hat amerikai kikötő üzemeltetési jogát). Az amerikai és európai politikusok pedig úgy reagálnak minderre, mint Pavlov kutyája: automatikusan protekcionista magatartást vesznek fel.

Mindaggig, amíg a világ ily mértékű olajfüggése fennmarad, az olajtermelő államok befektetők és fogyasztók formájában jóval nagyobb súllyal fognak bírni a világgazdaságban, mint más feltörekvő gazdaságok. Az olajkészletek elkerülhetetlen fogyása pedig arra ösztönzi ezen utóbbiak képviselőit, főleg Kínát és Indiát, hogy bilaterális szerződésekkel és gázvezetékek építésével viharos gyorsasággal biztosítsák a növekedésükhöz elengedhetetlen energiahordozók készleteit. Kína például nemrégiben kötött olajszállítási megállapodást Teheránnal, aki nukleáris programjával kivívta a nyugati hatalmak rideg ellenszenvét. De komoly verseny alakult ki a világban az orosz forrásokból való részesülés érdekében is – még akkor is, ha Oroszország nem a nyugati befektetők álma.

Ez az új világ nem egy kellemes hely. De az olajállamok nem élhetnek azokkal az eszközökkel, melyek a nyugat fejlesztett ki előnyük megszerzése és biztosítása érdekében? Az olajexportőrök és a feltörekvő piacok olyan képviselői, mint Kína jönnek, és felvásárolnak mindent, amit csak találnak. Ki tudja, lehet, hogy rejtett gyöngyökre bukkannak. Legalább kockázatot vállalnak, és oda fektetik be a pénzüket, ahonnan a legnagyobb hozamot várják. Ezzel szemben nekünk eddig még csak a protekcionizmussal és a nacionalizmussal sikerült előrukkolnunk. Sokkal inkább szembe kellene néznünk a kihívással. Először is olyan stratégiát kellene kidolgoznunk, mellyel enyhíthetünk olajfüggőségünk szorításán. Ez pedig a fenntarthatóság, a megújuló energiaforrások terén beindított kutatás-fejlesztési programok ösztönzésének és a nukleáris opció életben tartásának eszközeivel érhető el. Ez a törvényes módja annak, hogy megőrizzük hatalmunkat.