Az 1978-as gazdasági reformok és az ország megnyitása után Kína átlagosan 9,4 százalékos növekedési mutatóval büszkélkedhet, mely a legmagasabbak közé tartozik a világon. 1978-ban a világgazdaság 1 százalékát adta, és évi 20,6 milliárd dolláros külkereskedelmet bonyolított le. Mára már a világgazdaság 4 százalékát teszi ki, a világ országaival folytatott nemzetközi kereskedelme pedig 851 milliárd dollárt tesz ki, mellyel harmadik a világon. Ezen évek alatt több százmilliárd dollár értékű külföldi befektetést vonzott magához. Tíz évvel ezelőtt csupán elszórtan működtek mobiltelefonszolgáltatók. Mára Kína 300 millió előfizetőt számlál, és csaknem 100 millió háztartásba jutott el az internet.

Az érmének azonban van egy másik oldala is. A GDP-növekmény mutatója ugyanis nem ad teljes képet az ország állapotáról. Kínában 1,3 milliárd ember él, és szakértők szerint a népességnövekedés csak 2030 körül állapodik meg, amikor is az ország népessége 1,5 milliárdnál fog tetőzni. Így bármely társadalmi vagy gazdasági probléma egy ilyen hatalmas népességtömeget fog érinteni. Mindemellett Kína gazdasága még mindig csak hetede az Egyesült Államokénak és harmada Japánénak. Az egy főre jutó GDP vonatkozásában a 100-dik helyével a világon még mindig egy fejlődő ország szintjén áll. A világgazdaságra gyakorolt hatása még mindig korlátozott. Az országnak számos kihívásra kell még megoldást találnia (a szegénység felszámolására, a népességhez viszonyított relatív kis energiahordozó-készletei miatt fellépő utánpótlási nehézségekre).

Így a következő évtizedekben Kína elsődleges célja az, hogy minél kényelmesebb, biztonságosabb életet teremtsen állampolgárai számára. Ennek eszköze pedig a békés fejlődés, mely a múltban jellemezte az országot, és mely a jövő stratégiáinak is sarokkövét adja. 1978-ban a Kínai Kommunista Párt XI. Kongresszusa a gazdasági felemelkedés mellett tette le a voksát, egy olyan útra lépve, mely teret enged az új gazdasági stratégiáknak, de nem szakad el a gyökerektől. Kína bekapcsolódott az 1970- es években megújult lendületet vett globalizáció áramlatába, szembefordult a kulturális forradalom elzárkózó gyakorlatával. Majd az 1990-es években, az ázsiai pénzügyi válság idején ismét a nyitás szószólói diadalmaskodtak az elzárkózást forszírozó hangok fölött, és belépve a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO) Kína még nagyobb intenzivitással haladt tovább a világgazdaságba való beilleszkedés útján.

Kínának azonban még 45 évre van legalább szüksége ahhoz, hogy beléphessen az úgynevezett modernizált, közepesen fejlett országok sorába. Ehhez három kihívással kell szembenéznie: (1) a relatív erőforrás- szegénységgel, (2) a fenntartható fejlődés biztosítása érdekében a környezetvédelem területén mutatkozó hiányosságok felszámolásával és (3) a társadalmi és gazdasági fejlődés párhuzamának hiányával. Ez utóbbinak legfontosabb kérdése, hogy hogyan lehet a prosperitást az ország belső területein is biztosítani anélkül, hogy a keleti partvidék elveszítené fejlődésének lendületét.

E kihívások fényében koordinálta – fogja a jövőben is koordinálni – a pekingi vezetés a fejlesztés politikáját, mely stratégia legjobban három elemben, „túllépés hármasában” ragadható meg. Az első elem az, hogy Kína meghaladja az iparosítás hagyományos modelljét, és újat helyezzen előtérbe. A korábbi iparosítás leginkább az erőforrásokért folytatott véres harcokkal jellemezhető. Kína ehelyett más utat választott, melynek alapja az innováció, gazdasági hatékonyság, minél kevesebb erőforrás igénybevétele, termelékenységnövekedés, a környezeti károk folyamatos mérséklése. Ennek fényében igyekszik a kínai kormányzat visszafogni az erőforrások importját. A második elem a hagyományos nagyhatalmi felemelkedés elkerülése, mely a történelem során mindig valamilyen ideológia mentén ment végbe. Gondoljunk csak az első és második világháború előtti Németországra, a második világháború előtti Japánra vagy a hidegháború éveire. Kína inkább túllép az ideológiai megkötöttségeken, hogy a béke, a fejlődés, a nemzetközi együttműködés mellett törjön lándzsát. Végül pedig a harmadik elem: Kína el kívánja hagyni a társadalom kézivezérlésének idejétmúlt módszerét, és egy harmonikus szocialista társadalmat kíván felépíteni. E stratégiák sikeréhez pedig számos belső – gazdasági és társadalmi – erőforrás áll az ország rendelkezésére. Először is a keleti part – és a szárnyait épp most bontogató belső területek – rohamos gyorsasággal növekvő városai, melyek az ipari termelés és a kereskedelem központjaiként a fejlődés motorját jelentik. Aztán nem szabad figyelmen kívül hagyni a szegénység elől a vidékről a városba költöző szabad munkaerőt sem. Ez a migráció évente 10 milliós mértéket ölt. De a tudomány, a technológia és a kultúra területein megjelenő innovációs készség is komoly letéteményese a modernizáció sikerének.

Ám a kínai kormány grandiózus programoknak sincs híján. Ötven évre előremutató fejlesztési célkitűzésekkel rendelkeznek, melynek részeként 2020-ig meg kívánják négyszerezni GDP-jük 2000-es szintjét. A folyamat végére Kína a közepesen fejlett országok sorába lép, és akkor büszkén állíthatja, hogy véghezvitte a „békés felemelkedés” programját.