Napjaink gazdasági növekedést magyarázó teóriái előszeretettel koncentrálják figyelmüket a technológiai változásokra, mint a világ gazdaságai modelljeinek alapjaira. Ezen modellek alapján (amelyek úttörője Romer volt 1986-ban) a technológiai innováció a kutatás- fejlesztésben jön létre, amely az emberi erőforrással való megfelelő gazdálkodás alapján produkálja eredményeit. A folyamat végterméke a minőségi termék, valamint nagyobb távlatban tartós növekedés a hozamok tekintetében. Ezen modellek szívében az az elképzelés helyezkedik el, amely szerint a fejlesztés jól irányítható és fenntartható növekedést eredményez, s hogy az innováció sikere és a kutatás-fejlesztésben dolgozó emberi erőforrások mennyisége között folytonos kapcsolat áll fönn.

Ezeket a modelleket már számos alkalommal tesztelték, a magától értetődően egyszerű módszerrel: a kutatás-fejlesztés szerepét a teljes faktorális növekedésben összehasonlítva a K+F-ben dolgozó tudományos szakemberek számával (ilyen kutatás volt a Jones nevéhez fűződő 1995-ben, Franciaországban, Németországban, Japánban és az Egyesült Államokban).

Ezek a kísérletek azonban elsősorban azt bizonyították be, hogy fenti összefüggés egyáltalán nem evidens. Ugyanakkor azt kétséget kizáróan bebizonyították már (Frantzen 2000, Griffith, Redding and Reenen 2002), hogy egy ország kutatás-fejlesztése és termelékenysége között kapcsolat áll fönn, a fejlett országokban nem is elhanyagolható pozitív hatással. Jelen kutatás eredménye fentieket megerősíti. Erős pozitív kapcsolat áll fönn az innováció és az egy főre jutó GDP között az OECD- és a nem OECD-tagországok esetében egyaránt.

Ugyanakkor csak az OECD-tagországok, s azok közül is elsősorban a G-7-ek, Ausztrália, Hollandia, Spanyolország és Svájc képesek növelni saját innovációjukat a kutatás- fejlesztésbe való beruházással. A tény ugyanis az, hogy csak a nagy piaccal rendelkező OECD-tagországok mozdítják elő innovációjukat a K+F-be való beruházással – ez pedig hozzájárul a piac méretének és a K+F-nek az összefüggését hangsúlyozó elméletek megerősödéséhez (a legutolsó ilyen eredményű kutatás: Acemoglu and Linn, 2003). Ugyanakkor a kiépült K+F szektorral nem rendelkező OECDtagországok legnépszerűbb lehetősége lemaradásaik csökkentésére a technológiai fejlesztés, elsősorban a jelentős K+F szektorral bíró OECD-tagországokból.