Csikány Tamás

A honvédtüzérség megszervezése
és szervezeti fejlődése 1848-ban

Az 1848-as honvédsereg szervezése számtalan területen rendkívüli nehézségekbe ütközött, mivel az országnak korábban nem volt önálló, állandó hadserege, hadiipara, és nem rendelkezett az ezekhez szükséges feltételekkel sem. Az összbirodalmi „munkamegosztás”-ban Magyarországon nem szerveztek tüzérséget, ami nélkül pedig egyetlen hadsereg sem lehet harcképes. Nem volt tehát magyar tüzér alakulat, s néhány önkéntest leszámítva még tüzér tiszt és katona sem, minek következtében a szervezést a meglévő egyéb feltételek legteljesebb kihasználásával, az alapoknál kellett kezdeni. Mintaként a birodalmi tüzérség szolgált.

1848 tavaszán a császári-királyi (cs. kir.) tüzérséget Bécsből a tüzérségi igazgató irányította, munkáját egy törzs segítette. Közvetlen alárendeltségébe tartozott a főszerhivatal, ami a tüzérség béketevékenységét irányította. Az érvényben lévő szervezetnek megfelelően a tüzércsapatokat vezető szervekre, tábori tüzérségre, helyőrségi tüzérségre és tábori szerhivatalra osztották fel.

A vezető szervek feladata a különböző tüzérszervek egységes vezetése és ellenőrzése volt. Ide tartoztak a dandárparancsnokságok, melyek az országok, tartományok tüzércsapatait irányították, felügyelték, illetve a bécsi tüzérhadosztály-parancsnokság, ami az előzőek munkáját fogta össze. A tábori tüzérséget az öt tüzérezreden kívül a továbbképzést szolgáló bombászkar, a tűzmesteri kar képezte.

1847 végén a birodalomban tizennégy helyőrségi tüzérigazgatóság működött, melyek a várak tüzérségi- és lőszerkészletét és az ezt kiszolgáló állományt felügyelték. A korona országainak megfelelően tagolva, a tüzér tábori szerhivatalokban őrizték a tüzérségi eszközöket.Magyarországon a cs.kir. tüzérség állományából több szervezet is állomásozott. Ezek irányítását a pesti tüzérdandár-parancsnokság látta el, amelynek vezetője Emanuel Dietrich vezérőrnagy volt.¹⁴⁵

A tábori tüzérséget az 5. tüzérezred képviselte. Ez az alakulat 1816. augusztus 1-jén állt fel a másik négy tüzérezred két-két századából, valamint az akkor megszüntetett segédmunkásegység 450 emberéből. A századok száma 1818-ban tizennyolcra emelkedett.¹⁴⁶ Rendszeresített létszáma 3817 fő volt, ebből 3707 legénységi állományú.¹⁴⁷ Tulajdonosa 1840-től Natalis von Bervaldo-Bianchini táborszernagy, parancsnoka 1848-ban Anton Pointer ezredes. Az alakulat szervezetébe a törzs és négy zászlóalj tartozott. Az első zászlóalj hat, a többi négy-négy századból állt. A legénységi állomány kiegészítési területe 1830-tól Csehország volt. Itt nem érvényesült azon elv, ami a többi ezrednél, hogy saját országból, tartományból újoncozzanak. Magyarországról és az észak-itáliai tartományokból csak szükség esetén vonultattak be embereket a tüzérséghez.

Az ezred – a többihez hasonlóan – nem egy helyőrségben, sőt nem is egy országban települt. A törzs, illetve a századok többsége Pesten volt. 1848 nyarán öt század Dalmáciában, egy-egy század Erdélyben, illetve Szlavóniában, három a Lombard-velencei Főhadparancsnokság állományában, egy pedig Komáromban állomásozott. Július végén a törzs – amely ötvenegy főt számlált – a pesti, valamint a komáromi századokról tudott kimutatást készíteni, mely szerint e nyolc században 1678 fő szolgált.¹⁴⁸

A helyőrségi tüzérigazgatóságok közül az országot a magyarországi, az erdélyi, a bánáti,
a szlavóniai és a horvátországi fogta át.

Az 1722-ben felállított magyarországi igazgatóság állomásai Budán, Komáromban, Lipótváron, Pozsonyban és Kassán voltak. A szervezet élén egy ezredes állt, akinek 1848 nyarán 369 fő beosztottja volt. Ebből legtöbben az igazgatóság székhelyén, Budán szolgáltak.¹⁴⁹
Az erdélyi helyőrségi tüzérigazgatóság székhelye Kolozsvárott, a bánátié Temesváron volt, melynek fiókállomása Aradon működött. A szlavóniai Péterváradhoz négy, a horvátországi Károlyvároshoz öt további állomás tartozott.

A tábori szerintézetek magyarországi székhelye Pesten volt, s itt egy főhadnagy vezetésével a tábori tüzérségi anyagok előállításáról, kezeléséről, tárolásáról gondoskodtak. Fő feladatuk a lőporkészítés, az ehhez szükséges salétrom nyerőhelyek számontartása, ellenőrzése, a „lőszerház” üzemben tartása volt. öntöde – ágyúk és lövedékek öntéséhez – az országban ekkor nem üzemelt.

Az időszak egyik legfontosabb jellemzője az, hogy a háborús szervezet merőben eltért a békehadrendtől. Békében a meghatározó szervezeti egység mindhárom fegyvernemnél az ezred volt, s a dandár- és hadosztályparancsnokságok is területi elven irányították a csapatokat. Háborúban ugyanakkor áttértek a dandár – hadosztály – hadtest – hadsereg szervezetre. Ezen hadrendek sajátossága az volt, hogy mindhárom fegyvernem csapataiból, a kor általános felfogásának megfelelő arányban, szervezték őket. A clausewitzi elvek szerint a lovasság létszáma negyede, hatoda kellett legyen a gyalogság létszámának. A porosz katonai teoretikus az ezer főre eső lövegek számát a hadjárat kezdetén kettő-háromban határozta meg, amely
a veszteségek miatt később három-négy-ötre emelkedhetett.¹⁵⁰ Egy feltételezett milliós hadsereg állományába 790 000 gyalogost, 125 000 lovast, 70 000 tüzért és 15 000 műszaki katonát tartott helyesnek szervezni.

A cs.kir. haderő szükség esetén több hadsereget is ki tudott állítani. Egy 1845-ös hadsereg-felállítási tervben hatvanhat gyalogzászlóalj, száz lovasszázad mellett negyvenhat üteg megalakítása szerepelt. A birodalom öt tüzérezredéből, illetve a bombász és tűzmesteri kar állományából megközelítőleg kétszáz üteget tudtak felállítani.¹⁵¹

A hadsereg alapvető harcászati egysége a gyalogzászlóalj, a lovasszázad, illetve a tüzérüteg volt. Ezeket a szervezeteket tartották megfelelő mozgékonyságúnak, ellenállóképességűnek, és ezt tudta a parancsnok még hanggal átfogni. Az ütegszervezést az Osztrák Császárság hadseregében Károly főherceg 1808-ban vezette be az addigi ezredlövegek összevonásával.
A különböző változások után a következő negyven évre kialakult gyakorlat szerint a tábori tüzérségnél 3, 6, 12, 18 fontos gyalog-, 6 fontos lovas- és röppentyűütegeket rendszeresítettek.

A legelterjedtebb a 6 fontos gyalogüteg volt, amely négy 6 fontos ágyúból és két 7 fontos tarackból állt. Az üteg személyi állománya egyrészt tüzérekből, másrészt szekerészekből állt. A parancsnokon kívül egy tűzmester, négy tizedes, valamint hatvan bombász és tüzér, illetve egy tisztiszolga képviselte a fegyvernemet. A szekerészeket egy őrmester vezette. Alárendeltségébe tartozott három tizedes vagy altizedes, harminckilenc közlegény, két kovács és egy nyerges katona. A hat lövegen kívül hat lőszeres kocsi, egy kovácsműhely kocsi, két poggyászkocsi, két takarmányos szekér, illetve egy további fedeles kocsi tartozott az üteghez.¹⁵²
A lövegeket és a lőszerkocsikat négy-négy ló húzta, ezenkívül még további harmincegy ló volt az ütegnél rendszeresítve. Az üteg lőszerkészletét az ún. „böröctárban” és a lőszerkocsikon tárolták. A tüzérek a lövegeket általában gyalogosan kísérték, csak szükség esetén ültek fel a kocsikra.

Erre az időszakra már elavultnak számított a 3 fontos löveg, így az ilyen űrméretű üteg összeállítása nem volt jellemző. Arányaiban jóval alacsonyabb számban, hadtestenként két-három 12 fontos üteget szerveztek, amely hasonló szervezettel rendelkezett, mint a 6 fontos. Itt azonban a 7 fontos tarackok hosszú csövűek voltak, hogy lőtávolságuk igazodjék a nagyobb űrméretű ágyúkhoz.

18 fontos üteget, melyet álló vagy pozíciós ütegnek is neveztek, hadseregenként rendszerint csak egyet szerveztek, és ez a hadseregparancsnok közvetlen alárendeltségébe tartozott.

Az ütegek másik jelentős csoportját a lovasütegek képezték. Az első ilyen típusú ütegeket 1759-ben Nagy Frigyes állította fel. Létrehozásukra azért volt szükség, mert a könnyebb, s ezért gyorsabban manőverező osztrák lövegekkel szemben az ő tüzérsége hátrányba került. Mivel minden tüzérnek saját lova volt, és több lovat fogtak a lövegek elé is, a tüzérségnek ez a fajtája az adott kor körülményeihez képest rendkívül mozgékonnyá vált. Ezen ütegek elsősorban a lovasságot támogatták, de gyorsabban közelebb tudtak menni az ellenség harcrendjéhez is, így hatásosabban tevékenykedhettek, mint a gyalogos ütegek. Ez az újítás annyira bevált, hogy 1779-ben az osztrák hadseregben is bevezették.

A lövegek tökéletesedése, súlyuk csökkenése lehetővé tette, hogy a lovak terheinek növelése nélkül a kezelők „bőrhurkára”, a talpszárra üljenek. Ezt a változatot vezették be a cs.kir. hadseregnél is, a lovasütegek létrehozásakor. A többi államban általában visszatértek az eredeti változathoz. Az osztrákok elsősorban azzal indokolták elhatározásukat, hogy így a kezelők jobban a löveghez vannak kötve, nem áll fenn annak a veszélye, hogy otthagyják ezeket, másrészt az osztrák lövegek könnyebbek voltak. Az így valamivel lassabbá vált tüzérség azzal ellensúlyozta hátrányát, hogy nagyobb arányban szervezett lovasütegeket. Míg a poroszoknál például huszonhét, a franciáknál huszonhárom százaléka volt az ütegeknek lovagló, az osztrákoknál a tüzérség negyvenkét százaléka.¹⁵³

A lovasütegek 6 fontos lövegeit hat ló húzta, illetve a lőszerkészlet egy részét is lőszerszállító lom-lovakra helyezték.

Az ütegek harmadik csoportjába a röppentyűk tartoztak. Ezen eszközöket a cs. kir. hadseregben az 1808-ban elkezdett kísérletek után 1815-ben rendszeresítették. A felállított röppentyű és a hegyi tüzérezredhez szervezett ütegek legfontosabb beosztású kezelőit a tűzmesteri karnál képezték ki. A röppentyűütegben hat állvány volt, állványonként az ütegnél kettő, illetve a különböző szintű tartalékoknál további kilenc lőszerkocsi. Az ütegnél egy tiszt, egy tűzmester, három tizedes és harminchat fő legénység szolgált. Egy állványt öt fő szolgált ki.¹⁵⁴

Az 1809-ben kialakított új hadseregszervezethez – dandár, hadosztály, hadtest – igazítva az ütegeket különböző szintekre osztották be. A dandártüzérség rendszerint egy üteg volt, mely a dandár hadrendjébe tartozott, számára az adott kötelék parancsnoka határozta meg a feladatot. A hadosztály tüzérsége a dandárok ütegeiből állt, más tartalék ezen a szinten általában nem volt.

A hadtesttüzérség vagy lövegtartalék az önállóan tevékenykedő hadtest parancsnokának rendelkezésre álló kettő-négy üteg volt. A hadsereg tüzérségi vagy löveg főtartalék a hadseregparancsnok közvetlen alárendeltségébe tartozó különböző űrméretű ütegekből állt. Az ütegeket, ezen belül, űrméret szerint ideiglenesen egységes irányítás alatti ütegosztályokba vonták össze.¹⁵⁵

A fenti elvek figyelembevételével állították össze az osztrák hadsereget is az 1848 decemberében végrehajtandó támadó hadjárathoz. Alfred zu Windisch-Grätz tábornagy parancsnoksága alá az I., a II. és a tartalékhadtest tartozott.

A hadsereg dandárainál rendszerint egy 6 fontos gyalogüteg volt, kivéve a Wyss-dandárt, ahová egy lovas és egy röppentyűüteget szerveztek. A hadosztályonkénti két gyalogdandár szervezéstől csak a Hartlieb-hadosztály tért el, ahol még egy lovasdandár is volt, melynek állományába egy lovasüteg tartozott. A hadtestek tartaléktüzérsége hasonlóan szerveződött, mindegyik két 12 fontos és két 6 fontos gyalogütegből állt. Eltért ettől a tartalékhadtest szervezete, ide hadosztályonként is osztottak be tartalék tüzérséget, a Schwarzenberg-hadosztályhoz egy röppentyű és egy 12 fontos üteget, a Lichenstein-hadosztályhoz egy rakétaüteget. Szintén ehhez a hadtesthez tartozott a tüzér főtartalék, amely három 12 fontos, négy lovas- és négy röppentyűütegből állt.

A hadsereg és a hadtestek tüzérségének élén tüzérigazgató állt, hasonlóképpen a tartalék hadtest hadosztályánál és a tüzér főtartaléknál is.

A hadsereg közel 44 000 fős állományára 216 löveg jutott, a tüzérség aránya tehát öt löveg volt ezer főre.¹⁵⁶

Az 1848. évi III. törvénycikk 6. §-a a magyar minisztérium katonai ügyekkel kapcsolatos hatásköréről úgy intézkedett, hogy ezen túl a király ezen kormányszerven keresztül fogja gyakorolni végrehajtó hatalmát. Az uralkodónak a hadsereg országon kívüli alkalmazásáról, illetve a katonai beosztások ellátásáról szóló döntését a király személye körüli magyar miniszter ellenjegyzése által tudta a kormány befolyásolni. Ez a törvénycikk – bár felsorolta azon közigazgatási szerveket, amelyek feladatát a magyar kormánynak át kellett vennie – nem tartalmazta az Udvari Haditanács Magyarországgal kapcsolatos jogainak korlátozását.

A magyar minisztérium a törvény bizonytalan megfogalmazása miatt kénytelen volt tehát olyan intézkedést kérni, ami egyértelművé tette azt, hogy a főhadparancsnokságok, dandárparancsnokságok, várak és más katonai intézmények irányába közvetlenül intézkedhessen. Ezen erőfeszítések sikerét az a május 7-én kiadott rendelet jelezte, melyben a király utasította a főhadparancsnokságokat, illetve a Magyarországon állomásozó katonai szerveket, hogy a magyar minisztérium parancsainak engedelmeskedjenek.

Ez az uralkodói leirat már teljes egészében törvényessé tette azon parancsokat, melyeket
a hadügyminiszter a tüzérség vonatkozásában addig kiadott. Ez elsősorban a katonai szervek vezetői számára volt fontos – hisz eddig nem volt egyértelmű, hogyan viszonyuljanak a magyar kormány által kiadott intézkedésekhez –, egyben eloszlatta azokat a kétségeket, hogy ezek végrehajtása törvényes-e, hiszen a magyar kormánytól utasításokat már ezelőtt is többször kaptak.

Az április 16-i minisztertanácsi határozat felszólította a budai és a temesvári főhadparancsnokot, hogy a fennhatósága alatt álló hadianyag megvizsgálására, felmérésére alakított bizottság számára készítsenek jelentést.¹⁵⁷ Az egyik első feladat tehát azon készlet felmérése lett volna, amely felett a minisztérium rendelkezhetett. Az intézkedés nem maradt teljesen eredménytelen, hisz több vár készletéről pontos értesülése volt a katonai vezetésnek.¹⁵⁸

Intézkedett a minisztertanács csapatok küldéséről is, már május 7-e előtt. A május 3-i határozat értelmében felszólították a budai főhadparancsnokot, hogy egy üteg állományát rendelje ki Kikindára.¹⁵⁹

A magyar kormány azonban igyekezett a bécsi hadügyminisztériummal is fenntartani a jó viszonyt. Ennek jeleként eleget tettek a bécsi hadügyminiszter felszólításának, miszerint két tüzérszázadot küldjenek Fiuméba, a tengerpart védelmére. A minisztertanácsi határozat értelmében teljesítették ugyan a kérést, de hogy a bizalom nem volt teljes, arra utal az a tény, hogy a századokat olyan útvonalon indították el, amely kikerülte Zágrábot, ahová ezekben a napokban tüzérfelszerelést szállítottak Graz felől.¹⁶⁰ A századok elindítása érzékenyen érintette a magyar vezetést, hisz így a rendelkezésükre álló tüzérszázadok száma a már említett nyolcra apadt.¹⁶¹

A magyarországi állandó katonaságon kívül, az 1848. évi XXII. törvénycikk értelmében, megindult a „nemzeti őrsereg” megszervezése is. Bár a törvényalkotók elképzelései szerint ennek a szervnek elsősorban „a személyes és vagyonbátorság, a közcsend és a belbéke” biztosítása lett volna a feladata, a sorkatonaság körül kialakult kötélhúzás miatt a testület szervezete és feladata gyorsan megváltozott.

A nemzetőrség szervezésével és irányításával kapcsolatos feladatok végzésére április 20-tól felállították az Országos Nemzetőrségi Haditanácsot (ONHt). Létrehoztak osztályokat a fegyvernemek irányítására, valamint külön fegyelmi, politikai és gazdasági osztályt is. A tüzérségi osztály megszervezésére, majd irányítására Batthyány Lajos miniszterelnök április 24-én Lukács Dénes hadnagyot, az 5. tüzérezred tisztjét nevezte ki.¹⁶²

Az ONHt irányítása mellett az ország több helyén megindult a nemzetőrségi tüzérség megszervezése. Vidéki városok kértek, öntöttek lövegeket és minden lehetőséget kiaknáztak arra, hogy felállítsák saját tüzérségüket. Az Andrássyak krasznahorkai várából származó lövegeket is felhasználták, Esterházy Pál pedig Kismartonból egy 6 fontos üteget ajánlott fel a nemzetőröknek. A későbbiekben az aradi nemzetőrök ütege tett szert nagy jelentőségre, akik a vár készletéből hat löveget kaptak. Hasonlóképpen a kincstárból kaptak egy 6 fontos üteget a jász-kun nemzetőrök, akik július végén indultak Szabadkára.¹⁶³

A továbbiakban a nemzetőri tüzérekkel kapcsolatban a gyakorlat az volt, hogy a tüzérséget felállítani szándékozó városok néhány embert Pestre küldtek kiképzésre, majd ezek visszatérve begyakoroltatták a többieket. Előfordult az is, hogy Pestről küldtek kiképzőket ezekbe a városokba.¹⁶⁴ A nemzetőri tüzérek felállítása elsősorban helyi érdekeket szolgált, igénybevételük a hadszíntereken kevés kivétellel alig jöhetett szóba. Ez utóbbira pedig egyre nagyobb szükség lett volna.

A tüzérezred egy része ugyanis – július közepén már négy üteg – a Délvidéken, illetve a Drávánál volt lekötve. A szerb felkelőkkel szemben a magyar kormány számára komoly harcértékkel rendelkező, használható erőként kezdetben a cs. kir. csapatok álltak rendelkezésre. Ezen erő azonban sem létszámában, sem megbízhatóságában nem volt megfelelő.
A cs.kir. csapatok irányítása az első hónapokban megoldatlan volt. A hadügyminisztérium szervezésénél a békeidőszak irányításnak megfelelő szervezetet igyekeztek létrehozni. Ez indokolta, hogy a hadügyminisztériumban fegyvernemi osztályokat nem hoztak létre. így ebben az időszakban nem volt a tüzérségnek önálló vezető szerve. Az ezzel kapcsolatos feladatokat a „Katona mozdítási és elhelyezési osztály” végezte. A nemzetőri tüzérség szervezésében a minisztérium kezdetben nem vett részt, ez az ONHt-ra hárult. Ha külön irányítása volt is a két katonai szervnek, a tüzérség esetében ez hamar egybefonódott.

Az állandó katonaság létszáma legfeljebb a tartalék zászlóaljak feltöltésével lett volna növelhető. A magyarországi toborzású csapatok hazahozatalára irányuló törekvések kevés eredménnyel jártak, az alárendeltségi viszonyok körülményesen alakultak, illetve az egyes parancsnokok megbízhatatlansága azt eredményezte, hogy keresni kellett egy új hadsereg-szervezési formát. Ezt igyekezett megvalósítani a gróf Batthyány Lajos miniszterelnök által május 15-én aláírt rendelet, mely egy tízezer főből álló önkéntes sereg felállítását tűzte ki célul.
A rendelettel kapcsolatban Baldacci Manó ezredes, az ONHt újonnan kinevezett elnöke többek között olyan feladatot is kapott, hogy tájékozódjék az újépületben lévő tüzérségi löveganyagról, és gondoskodjék a felállítandó lovasüteg felszereléséről is.¹⁶⁵ A felállítandó sereg a terv szerint tíz gyalogzászlóalj mellett egy lovasüteget is magában foglalt. Ezen üteg felállítása az 5. tüzérezred állománya és feltételeinek felhasználása nélkül aligha történhetett volna meg.
A magyar állandó tüzérség felállítására a Reform című hetilap március 23-i, majd a 25-i számában egy tüzér altiszt, Mack József bombász tűzmester tette meg javaslatait. Elképzelése szerint, mivel a cs.kir. tüzérség bővítésének készülő tervezetében nem szerepel magyarországi kiegészítésű csapatok szervezése, az ország azonnal állítson fel egy 1500 fős tüzéralakulatot, melynek állománya száz löveg kiszolgálására lenne alkalmas. A felhívás után kialakult élénk vita ráirányította a közvélemény figyelmét arra a körülményre, hogy tüzérség nélkül hadseregépítés aligha lehetséges. Ez is hozzájárult a kormány május 15-i döntéséhez. „Végre minthogy az ország rendes nemzetőrségi lovas ágyútelepet is állítand fel, az erre képes rendes tüzérségi magyar egyének és hazafiak felszólíttatnak ugyanazon ezredesnél [ti. Baldacci Manónál – Cs. T. ] magukat haladéktalanul jelenteni.”¹⁶⁶

A felhívást követően Pesten megindult a tüzérnek jelentkezők összeírása és bevonultatása. Mivel kezdetben csak Pesten lehetett jelentkezni, a szükséges létszám biztosítása nehezen haladt, június közepéig mindössze 150 fő jelentkezett.¹⁶⁷ Húsz pengő forint foglalót, majd a gyalogosokénál egyharmaddal több zsoldot kaptak. Számuk július 6-ára érte el a szükséges létszámot, egyelőre több jelentkezést nem fogadtak el.¹⁶⁸ A tüzérség első parancsnoka Psotta Móric lett, akinek kinevezése július 10-én jelent meg a kormány hivatalos lapjában. A kinevezést az 1848. évi XXII. törvénycikk 9. §-ára hivatkozva a nádor és a miniszterelnök írta alá,
s Psottát az 5. tüzérezredtől történt átvételével egy időben századossá léptették elő.

A kiképzés irányítói – Psottán kívül – a júniusban hadnaggyá előléptetett Mack József és az 5. tüzérezrednél szintén altisztként szolgáló Gruber Fülöp és Ullrich ágoston voltak. őket júliusban vették át a honvédtüzérséghez, ugyancsak hadnagyi rendfokozatba.¹⁶⁹ A szervezés egyik legnagyobb gondja az volt, hogy ebben az időben továbbra is csak Pesten lehetett tüzérnek jelentkezni.

A jelentkezőkkel szemben kezdetben elsődleges követelmény az iskolai végzettség volt. Jogászok, mérnökök, papok, hivatalnokok és diákok adták az első üteg állományának többségét, ami a kiképzést nagyon megkönnyítette. A pesti újépület egyik pavilonját jelölték ki a honvédtüzéreknek, ahol az elhelyezés mellett a kiképzés is folyt. Ez utóbbit az első hónapokban – míg az idő megengedte – alaposan megszervezték. Az egyik visszaemlékező szerint a hajnali órákban ágyúk körüli gyakorlattal kezdődött a napi tevékenység, amely hét óráig tartott, majd szünet után a délelőtt hátralévő részében lőelmélettel foglalkoztak. Délután általános katonai ismereteket sajátítottak el, és a napi kiképzést hat óra körül irányzásgyakorlással fejezték be. Emellett beiktattak még lőszerkészítést, golyóöntést, valamint álcázókosár-készítést is. A löveggel való gyakorláshoz az ezred adott kiképző ágyúkat, melyhez egyébként az újépület hatalmas udvara jó lehetőségeket biztosított.¹⁷⁰

A tüzérezred és a honvédtüzérség között a közös elhelyezés ellenére komolyabb nézeteltérések nem fordultak elő. Több tiszt, altiszt – az említetteken kívül is – rendszeresen járt foglalkozásokat tartani. A legénységi állomány körében is legfeljebb a honvédek valamivel kötetlenebb élete váltott ki némi irigységet.¹⁷¹

Az ország déli vidékein élő szerbek fegyveres felkelése és az ennek következtében egyre jobban kiszélesedő háború az országgyűlést arra késztette, hogy a fegyveres erő növelését határozza el. A július 11-i országgyűlési határozat életbeléptetése után ismét megindult a tüzérek toborzása. Fel kellett gyorsítani a kiképzést, ami azonban nem mehetett a minőség rovására. Ennek bizonyítására szervezték meg augusztus közepén azt az éleslövészetet, amelyre a kormány tagjait és az országgyűlés képviselőit is meghívták.

A bemutató előtt már néhány héttel kitelepültek a honvédtüzérek. Barakkokat építettek, melyek mellett két 6 fontos ágyút állítottak fel, ezeken lehetett gyakorolni. A cél egy 600 lépésre felállított deszkapalánk volt. Itt a kiképzés már korántsem volt olyan szervezett, mint a laktanyában, a bemutatóra azonban már összeállt egy olyan üteg, amely teljesítményével lenyűgözte a szemlélőket. A bemutató első része célbalövés volt 1200, majd 600 lépésről. Ezt olyan sikerrel hajtották végre, hogy a céltárgy helyét jelölő zászló rúdját is szétlőtték. Ezután következett a köteléklövészet, amikor azt mutatták be, hogy az üteg hogyan közelíti meg a célt. A feladatot itt is 1200 lépésről kezdték sortűzzel, majd 200 lépésenként előrehaladva, 600 lépésről már minden löveg a lehető legnagyobb tűzgyorsasággal tüzelt. Az utolsó állásváltás után kartáccsal lőttek, ezzel fejezték be a cél leküzdését. A vezényszavakra pontosan és eredményesen végrehajtott bemutató nagy visszhangot váltott ki. Az újságok dicsérték a fiatal tüzérséget és vezetőit, elsősorban azt, aki leginkább ismert volt közszereplései révén, Mack Józsefet.¹⁷²

Az újépületbe visszatérve azt a kiképzési rendet már nem tudták megvalósítani, ami a nyár elején jellemző volt. A kiképzendők növekvő száma, a kiképzők számának csökkenése sok gondot okozott. Ezt bizonyítja Rosty Zsigmond naplója, aki a szeptemberi tüzérkiképzésről a következőket írta: „A betanítás oly hanyagul ment, hogy többször újoncz létemre én voltam az oktató.”¹⁷³ Pedig a kiképzést ekkor már segítette az augusztusban kiadott tüzér kézikönyv, amelyet a miniszterelnök intézkedése alapján az ONHt adatott ki. Megjelenése után a tábori tüzérek kiképzésének alapvető, nélkülözhetetlen eszköze lett.¹⁷⁴

A kézikönyv első fejezete a tábori lövegeket, azok lőszereit és egyéb felszereléseit ismerteti. Ez a szabályzat írja le a honvédütegek szervezését, amely szerint az hat ágyúból és kettő tarackból állt. A honvédüteg felépítése ugyanakkor mindenben megfelelt a cs.kir. hadsereg tüzérsége ütegeinek, de arányosan nagyobb volt annál. A második a lövegek kezelését ismerteti, a lövésmódokat, az irányzással kapcsolatos tudnivalókat. A következő fejezet az alapvető geometriai ismeretekkel foglalkozik, amely elsősorban az irányzók számára volt hasznos.
A negyedik fejezet a lövegirányzók és a kezelők feladatait ismerteti a löveg átvételekor menetben és ütközetben. Ez utóbbi esetben nagy önállóságot vár az irányzótól a feladatok megoldásánál, a lövésmód kiválasztásánál. Ez a fejezet ismerteti a tüzelőállás kiválasztásának szabályait is. Az ötödik fejezet az ütegaltiszt kötelmeit tartalmazza az előbbiekhez hasonló felosztásban, ütegekre vonatkozóan. Ez utóbbi két fejezet némi betekintést ad a tüzérség harcászatába általános és különleges viszonyok között. A továbbiakban szabályozza a tüzérműhelyekben, raktárakban elvégzendő munkálatokat, a raktárkezelést, intézkedik a fogatokról, a lövegek huzamosabb tárolásáról, mellvéd-készítésről.

Az elméleti tudnivalók után a kézikönyv ismerteti a lövegkezeléshez szükséges gyakorlati ismereteket, egyes lövegenként és ütegkötelékben. Ennek az alaki ízű résznek a lényegét a zárófejezet előszavában fedezhetjük fel. „A lövegkezelés célja az, hogy az álgyú tüzelés legrövidebb idő alatt hatással kezdenék, és a további parancsig minden akadály nélkül folytassék, hogy ezen célt elérhessük, szükséges, hogy a löveghez rendelt minden egyén egészen a szabályok szerint, minden változás nélkül kötelességét megtegye, és hogy a legnagyobb éke, rend és vigyázat uralkodjék köztök, hogy figyelmöket semmiféle vezényszó ki ne kerülje.”¹⁷⁵
A tüzérség számára készült kézikönyv több szempontból jelentős előrelépés a tüzérség kiképzése, alkalmazása terén. Azon túl, hogy rendkívül gyorsan kiadásra került, fő erényének tűnik, hogy egyszerűségre törekedett, ugyanakkor a legapróbb részletekre menően tárgyalja a szükséges tüzérismereteket. Minden kezelőszám az irányzó és az ütegaltiszt is megtalálhatta benne szolgálati kötelmeit. Ez utóbbi két beosztás ellátásához olyan ismereteket adott, amely birtokában képesek voltak szükség szerint önállóan cselekedni.

A kézikönyv bár alapvető jelentőségű volt, mégsem aratott osztatlan sikert. A Máramaros megyei tüzérek 1849. április 24-én Kossuthnak írt levelükben sületlenségnek minősítették és sürgették, hogy egy alkalmasabb ember írjon vagy fordítson le egy német vagy francia „tüzéri” könyvet magyarra.¹⁷⁶

A pesti újépületből az első kiképzett üteg szeptember 19-én indult el Székesfehérvár felé, Psotta vezetésével, a tüzérparancsnok azonban hamarosan visszatért Pestre, ahol továbbra is a kiképzés szervezése volt a feladata.

Miközben az 5. tüzérezred létszáma fogyott, egyre több honvédüteg felállítását kellett végrehajtani, mind a főhadszíntér, mind más hadszínterek ellátása érdekében. Folyamatosan csökkent a kiképzésre fordított idő, néhány napos oktatás után már összeállították az ütegeket, és elindították őket a csapatokhoz. Október végén az ONHt kimutatása szerint Psotta százados parancsnoksága alatt már 1661 tüzér szolgált.¹⁷⁷

Novemberben megszűnt a tüzérség kétféle irányítása. Az egységes magyar honvédsereg megteremtése, a sor-, a honvéd és a nemzetőri katonaság közti különbség eltűnése fölöslegessé tette a megosztott vezetést. Az ONHt beleolvadt a hadügyminisztériumba, ahol létrehozták a Tüzérségi és fölfegyverzési osztályt, Láhner György ezredes vezetésével. A tüzérségi szak főnökévé Kaufmann Károly őrnagyot nevezték ki. Mellette két tiszt, egy helyettes iktató, egy fordító, két írnok, egy rajzoló tűzmester és egy osztály szolga teljesített szolgálatot.¹⁷⁸

Láhner, az ONHt eddigi osztályvezetője most már minden energiáját a löveg- és lőszergyártás irányítására, felügyeletére fordíthatta. A tüzérségi anyagok teljes körű felmérése, majd a honvédsereg számára ennek biztosítása, ami ha nem is sikerült teljes egészében, a meglévő anyagok a gyártás beindításáig biztosították a szükséges mennyiséget. A szerintézetek által kezelt tüzérségi anyag – elsősorban a fővárosban, Péterváradon, Eszéken és Komáromban – azonban nem minden esetben felelt meg a követelményeknek. Ez elsősorban a 3 fontos lövegekre vonatkozott. Ezek a cs.kir. tüzérségnél 1842 óta csak hegyi lövegként alkalmazott ágyúk, ha kezdetben nem is túl nagy számmal, de bekerültek a honvédtüzérség szervezetébe. Mivel a nemzetőri tüzéreknek is küldtek ilyen lövegeket, ezek hadrendbe állításával, illetve a raktárak készletéből is alakítottak ilyen ütegeket.

November végén a főseregnél a pozsonyi üteg hat lövege, illetve Imely hadnagy 3 fontos ütege volt ilyen űrméretű.¹⁷⁹ A délvidéki táborban november közepétől a bánsági hadtestnél volt egy ilyen űrméretű üteg,¹⁸⁰ Perczel Mór tábornok „drávai” csapatainál nem volt 3 fontos löveg. Küldtek viszont Erdélybe, erre a hadügyminisztérium október 22-én utasította a tüzérdandár-parancsnokságot. A hat darab 3 fontos lövegcső a szükséges készletekkel lövegtalppal és mozdonnyal, valamint lőszerkészlettel együtt indult útnak.¹⁸¹ Ezen lövegek november 2-ára értek Kolozsvárra, ahol kiszolgált tüzér altisztek irányítása mellett többnyire a város értelmiségi fiataljaiból megalakult egy 3 fontos üteg. A fogatoláshoz szükséges lovakat a város ajánlotta fel.¹⁸² A fenti lövegek elküldésével a 3 fontos lövegek a pesti raktárból elfogytak, így Perczel október 18-i kérésére már nem tudtak küldeni.¹⁸³

A 3 fontos lövegek azonban később kerültek a hadsereghez, így a pesti öntöde első lövegei is ilyen űrméretűek voltak, illetve a székelyföldi öntödékben is készültek ilyenek. Nagyobb számban azonban majd csak a következő év közepétől lehet ezen lövegekkel számolni. A magyar hadseregnél 1848 végén – az említetteken kívül – a Pulszky Sándor parancsnoksága alatt lévő csapatoknál volt egy 3 fontos üteg.¹⁸⁴

A raktárakban található különböző űrméretű lövegek számáról megbízható adat nem áll rendelkezésre. A hadrendbe került lövegek mennyisége alapján azonban lehet erre következtetni. A lövegek nagy része 6 fontos gyalog- és lovaslöveg volt. A Pesten rendelkezésre álló 12 fontos lövegek száma azonban alacsony volt, így ilyeneket október végén Péterváradról kellett felhozatni.¹⁸⁵

A felsorolt űrméretű lövegeken kívül volt néhány 18 fontos ágyú is, viszont nem állt rendelkezésre röppentyű, amire szükség lett volna. Ezen hiány áthidalására vizsgáltatta meg a hadügyminisztérium az Alexander Moser főhadnagy által kifejlesztett eszközöket.¹⁸⁶ A kezdeti biztató eredményeket figyelembe véve Mészáros Lázár hadügyminiszter négy tagú minisztériumi bizottságot alakíttatott, illetve az Országos Honvédelmi Bizottmánytól (OHB) is kértek megfigyelőket a november 11-i kísérlet megtekintésére.¹⁸⁷ Ez azonban olyan rosszul sikerült, hogy 17-ére újabb lövészetre volt szükség. A bizottságot azonban ez sem győzte meg a fegyver használhatóságáról. Ullrich százados a lövészetekről készített jegyzőkönyvben javasolta, hogy a további kísérletekre 500 forintot célszerű lenne előlegezni. Ezen összeget az OHB november 20-án kiutalta. A további kísérletek sikeresebbek voltak, így Lukács december közepén már értesíthette Kossuthot, hogy hat állvány három hét alatt elkészülhet és ezeket a főváros védelmére fel lehetne használni.¹⁸⁸

A rendelkezésre álló lövegek, lövegcsövek, illetve lőszerkészlet biztosította a szükséges mennyiséget. A lövegek esetében a raktáron lévő ágyúk hadrafoghatóságának helyreállítása, a lövegcsövek lövegtalpakkal történő ellátása volt a fő feladat. Ez utóbbiban nagy segítséget nyújtott a Clark ádám vezette hídépítő vállalat.

A lőszergyártás Ullrich ágoston vezetésével a pesti újépületben indult be. A tüzérezred katonái dolgoztak a műhelyekben, munkájuk elengedhetetlen volt. Máshol azonban egyre kevésbé voltak használhatók.

Bár különböző hadszínterekre – a délvidéki táborba a magyar fősereghez – küldött ütegek kiválóan megállták a helyüket, a tüzérezred tisztikara nem lelkesedett az eseményekben való egyre nagyobb arányú részvételért.¹⁸⁹ Levelet fogalmaztak a hadügyminiszterhez, melyben kérvényezték, hogy két tiszt az ezredből Bécsbe utazhasson a helyzet tisztázására, ugyanis az OHB által megkövetelt hűségeskü letételével kapcsolatos fenntartásokat kívánták a tüzér főigazgatósággal tisztázni. Mivel a legénység nem magyar volt, Mészáros a kérést támogatta ugyan, de ennek engedélyezését az OHB-tól várta. Az OHB a kérést elutasította, hivatkozva azon királyi rendeletre, hogy az országban állomásozó csapatok a magyar hadügyminisztérium alárendeltségébe tartoznak. Mivel a csapatok kicserélése nem járt sikerrel, így az ezred kérése nem teljesíthető. Az OHB ugyanakkor tudatta az ezred állományával, hogy amennyiben nem teszik le az esküt, a tiszteket fizetés nélkül az országból kiutasítják, az altiszteket, illetve a legénységet pedig hadifogolynak tekintik.¹⁹⁰

Hasonló gond jelentkezett november közepén a fel-dunai seregnél is, valamint a Komáromban állomásozó 6. századnál. Mivel a tisztek továbbra is vonakodtak aláírni az esküt, Kossuth november 22-én a főhadparancsnokságok megszüntetéséről kiadott intézkedésében felhívta Mészáros figyelmét, hogy az ezred megbízhatatlan tisztjeit el kell távolítani.¹⁹¹ Három nappal később a fel-dunai hadseregnél kialakult személyi ellentétek megoldására Kossuth intézkedéseket hozott.¹⁹² A tüzérezred állományát érintő előléptetéseket, melyeket a különböző szintű magyar katonai vezetők adtak ki, az ezrednél nem ismerték el. Ezen állapot megszüntetésére az érintetteket áthelyezték a honvédtüzérséghez, az engedetlen tüzéreket pedig eltávolították a hadseregből. Hasonló rendelkezést adott ki Kossuth, Majthényi István vezérőrnagy komáromi várparancsnok kérelmére is az átlépni nem hajlandó tüzérek Pestre, majd „ártalmatlan” helyre szállítására vonatkozóan.¹⁹³ Ezen parancs végrehajtásáról Majthényi 17-én tett jelentést, de valószínűleg mégis némi késedelemmel indultak el, ezért Kossuth figyelmeztette a várparancsnokot.¹⁹⁴ A Pestre érkező 6. századot késedelem nélkül továbbszállították „magyar helyekre”. Az OHB december 24-én a hadügyminisztérium tüzérosztályától megkérte a szolgálni nem akaró tüzérek létszámát, annak érdekében, hogy az OHB elnökségének határozata értelmében falun számukra helyet tudjanak előkészíteni. Az újépületben csak a lőszerkészítéshez, illetve a lövegtalp gyártásban résztvevő tüzéreket akarták hagyni.¹⁹⁵

1848 végén tehát kialakult az egységes honvédtüzérség, amelynél azonban a békeszervezet kialakítására nem volt lehetőség.

A honvédtüzérség toborzására az egyre feszültebb délvidéki helyzet adott okot. Csernovics Péter temesi főispán és királyi biztos jelentését és kérését május 3-án tárgyalta a minisztertanács, melyben a kialakult helyzet miatt egy üteghez kezelőket, illetve fogatokat kért. A kormány a kérésnek eleget téve intézkedett a budai főhadparancsnokságnak a megfelelő számú tüzér Kikindára küldésére. A lövegeket Temesvárról kellett elszállítani, míg a fogatok kiállításával Csernovicsot bízták meg.¹⁹⁶ A határozatnak megfelelően Pestről Szolnokon keresztül Anton Pekarna főhadnagy vezetésével hatvanhárom fő május 5-én el is indult.¹⁹⁷ Május 21-én őket a 3. század 205 embere követte gőzhajón Péterváradra. Innen hat négyfogatú kocsival mentek a táborba. Július 18-án már hat üteg volt a táborban, ebből csak egy, az aradi nemzetőri tüzérüteg nem tartozott a tüzérezredhez.¹⁹⁸

Aradon a régi polgárőri szervezetet felhasználva szervezték újjá a tüzérséget. A lövegeket a vár készletéből kapták, a már kiképzett 120 tüzér mellé további harminc főt javasolt a nemzetőrség parancsnoka felvenni. Bár a szervezet kialakítása nehezen ment, a harcok helyszínére kiküldött üteg helytállása bizonyította létjogosultságát.¹⁹⁹

Augusztus elején már nyolc és fél üteg szerepelt a délvidéki haderő harcrendjében.
A Kiss-dandár állományában egy 6 fontos gyalogüteg, az aradi nemzetőri üteg, valamint az ellenségtől zsákmányolt öt löveg volt. A Wollnhofer-dandár tüzérségét egy másfél 6 fontos és egy lovasüteg képezte. Az Eder-dandár egy 6 fontos gyalogüteggel rendelkezett. Tartalékként két 12 fontos és egy lovasüteg állt a hadtest parancsnokának, Philipp Bechtold altábornagynak a rendelkezésére.

Az ütegek a régi szervezésnek megfelelően hat lövegesek voltak, ennek megfelelően ötvenhat löveg támogatta a sorezred gyalogzászlóaljaiból, lovasszázadokból, honvédzászlóaljakból és nemzetőrcsapatokból álló erőit.²⁰⁰ Az 5. tüzérezred kimutatása szerint állományából augusztusban négy 6 fontos gyalogüteg, két 12 fontos üteg, három lovasüteg és két 30 fontos mozsár kezelői szolgáltak a Délvidéken, összesen 769 fő.²⁰¹ A hadszíntér első ütegparancsnokai Pekarna főhadnagy, Jonák hadnagy, Wanner József hadnagy, Krauser hadnagy és Wenzel Titz hadnagy voltak.

Szeptember végétől a hadseregszervezés fő területe a Josip Jellai horvát bán ellen harcoló, majd az osztrák határnál álló haderő lett. Ennek ellenére, ha lassabban is, de folyt a délvidéki hadsereg fejlesztése. Október hónapban a hadügyminiszter a déli haderőt két hadtestre, a bácskaira és a bánátira osztotta. Az ütegeket is űrméret szerint arányosan osztották el. A bánsági hadseregnek harminckét lövege volt. állományába november 1-jén egy négylöveges 12 fontos üteg, a II. és a III. 6 fontos gyalogüteg, egy 3 fontos honvédüteg, a verseci tüzérek négy lövege, valamint a fehértemplomiak két lövege tartozott.²⁰² A 3 fontos üteg parancsnoka Markó István százados, a 12 fontos ütegé Fuchs hadnagy, a II. gyalogütegé Zrovnalik főtűzmester volt.²⁰³ A Kossuth által elküldött lovasüteggel,²⁰⁴ illetve további 18 és 3 fontos löveg rendszerbe állításával november 24-én már negyvennégy löveggel rendelkeztek. A hadtest ütegei közül már csak a 12 fontos, illetve egy 6 fontos gyalogüteg nem vette fel a „honvéd” jelzőt.

A bácskai táborban november 17-én az I., a III. és a IV. lovasüteg hat-hat lövege, az I. és a fél VI. 6 fontos gyalogüteg hat, illetve három lövege, továbbá három fél 6 fontos gyalogüteg, valamint két 1 fontos löveg volt. összesen harminckilenc löveg.²⁰⁵ A hadtesteknél december végéig jelentős változás nem történt.

Szeptember 11-étől a Dráván átlépett Jellai horvát bán seregével szemben, a Teleky ádám tábornok vezette Dráva-menti haderő — elsősorban elégtelen volta miatt — kénytelen volt visszavonulni. Teleky serege ekkor megközelítőleg 6000 főből és két ütegből állt. A horvát bán ellen vezényelt ütegek szeptember 19-étől vonultak ki. Először az I. 6 fontos gyalogüteg, Gruber Fülöp, a III. 6 fontos gyalogüteg, Sztrakoniczky Bazil és az I. lovasüteg Ullrich ágoston vezetésével indult el. A II. 6 fontos gyalogütegnek csak a személyzete érkezett Pestről, a lövegeket a déli táborból kapták, ahol ezeket a harcok során zsákmányolták. Ezen ütegek már nyolc-nyolc löveggel voltak felszerelve. Székesfehérvárnál az I. 6 fontos gyalogüteg kettévált, az üteg második felének négy lövegét a Roth és Phillipovich tábornokok hadoszlopa ellen készülő sereghez küldték. A két és fél üteg csatlakozott a Dráva-menti sereg két ütegéhez, a IV. 6 fontos gyalogüteghez, amely Karl Jungwirth és a III. 6 fontos lovasüteghez, amely Helm hadnagy parancsnoksága alatt állt. Ezen ütegek még hat-hat löveggel rendelkeztek.²⁰⁶ Szeptember 24-én este indult el Pestről Mack József a II. lovasüteg 6 lövegével.²⁰⁷ A tábor tüzérsége szaporodott még az Ivánka Imre őrnagy, a Dunáninneni kerület önkéntes nemzetőreinek főparancsnoka által összeállított, ún. Ivánka-tüzérség négy lövegével, Friwisz Ferenc hadnagy vezetésével.

Móga János tábornok hozzávetőleg 20 000 fős hadseregét szárnyakra osztotta. A Milpökh József ezredes vezette jobb szárnyhoz osztották be a III. 6 fontos gyalogüteget. A Franz Holtsche vezérőrnagy vezette közép tüzérsége az I. lovasüteg második feléből, a IV. 6. fontos gyalogütegből az I. 6 fontos gyalogüteg első feléből és a II. lovasütegből állt. A balszárnyat az I. lovasüteg első fele, a III. lovasüteg és az Ivánka-tüzérség támogatta.²⁰⁸ A fölényben lévő ellenség ellen a tüzérség kiválóan szerepelt.

A csata után a martonvásári táborban már ismét növekedett a tüzérség száma, ugyanis megérkezett az október elsején Pestre indult I. 12 fontos üteg, Raksányi Imre hadnagy parancsnoksága alatt.²⁰⁹ A II. 12 fontos üteg október 16-án indult útnak Párendorf felé, ahol ekkor már a magyar sereg táborozott.²¹⁰

Október hónap folyamán az ütegek számát tovább szaporították, Kossuth október 16-án értesítette a Lajta melletti tábor kormánybiztosait, hogy másnap egy 6 fontos üteg indul útnak. 24-én a táborba érkező Kossuth az előbbi üteggel együtt összesen 22 löveget hozott.²¹¹ A főhadsereget Móga 30-án szintén a harcrendnek megfelelően tagolta. A jobbszárnyat képező Bárczay-dandárnál tizenhat, az előőrsi feladatokat ellátó, majd a közép bal oldalán harcoló Görgey-dandárnál nyolc, a közép jobbszárnyán támadó Lázár-dandárnál huszonnégy, a balszárny Répásy-dandárnál szintén huszonnégy, a tartalék dandárnál, amelyet Karger Ferdinánd ezredes vezetett, 16 löveg volt.²¹² A legnehezebbnek látszó feladatot megoldó balszárnynál, illetve a tartaléknál volt a két 12 fontos üteg.

Bár a lövegek megfelelő arányban álltak a hadsereg rendelkezésére, a gyengébb tüzérséggel rendelkező Jellai a magyar sereget minden nehézség nélkül megverte.

A schwechati csata után a magyar politikai vezetésnek volt ideje levonni a tanulságokat, hisz az osztrák hadsereg a bécsi forradalom leverésével és a rendteremtéssel volt elfoglalva. Kinevezték az immár tábornokká előléptetett Görgei Artúrt fővezérré és nagyrészt jóváhagyták a hadsereg átszervezésére vonatkozó elképzeléseit is.

Görgei a munkát azzal kezdte, hogy kiválogatta közvetlen munkatársait, összeállította állandó táborkarát. A tüzérség parancsnoka Psotta Móric lett. A tüzérparancsnok feladatai általánosságban a következők voltak: a hadjáratok során a tüzérütegek általában a gyalog-, illetve a lovasdandárok kötelékébe tartoztak, eltekintve a hadosztály- és a hadtest tartalékát képező tüzérségtől. Ellátásukról – öltözködés, élelmezés szempontjából – az adott egység parancsnoka gondoskodott, felsőbb parancs hiánya esetén ő intézkedett harci alkalmazásukról. A tüzércsapatok minden más vonatkozásban a tüzérparancsnok irányítása alatt álltak. ő javasolta a szervezetek kialakításánál, hogy hová, milyen üteget szervezzenek, neki kellett az esetleges átszervezések tüzéroldalát kidolgoznia. A csatatereken személyesen kellett vezetnie a tüzérséget ott, ahol több üteg együttesen tevékenykedett, illetve a legveszélyeztetettebb pontokon. Ilyen esetekben nem kellett felsőbb parancsra várnia, önálló intézkedéseit utólag mindig jóváhagyták. Az egyik legnehezebb feladata a lőszerellátás folyamatos biztosításának megszervezése volt, mivel ebben más szervezetekkel is együtt kellett működnie. Ez okozta talán
a legtöbb gondot. Mindezeken kívül a tüzérparancsnok volt felelős a tüzérek kiképzettségéért, de fegyelmi helyzetükért is. Az ő feladata volt az előléptetésre, dicséretre, illetve a fenyítésre való felterjesztés.

Psottának november elején a legfontosabb feladata az átszervezett dandárok tüzérségének biztosítása volt. A további szolgálatot nem vállaló csapatok hazaengedése után Görgei 21 000 fővel és 81 löveggel rendelkezett.²¹³

Görgei hadseregét ekkor három hadosztályra osztotta, az egyikben három, a másikban két-két dandár volt. A dandárok különböző nagyságúak voltak, így a oda beosztott ütegek száma is változott. Psotta a kiegészített hat és nyolc löveges ütegek közül négyet a legnagyobbhoz, a Kosztolányi-dandárhoz rendelt, négy dandárhoz kettő-kettő, míg a két legkisebbhez egy-egy üteget szervezett. Az átszervezés folyamata azonban egészen a cs. kir. fősereg támadásáig elhúzódott. Lassan nőtt az állomány létszáma és a dandárok száma is. Az ütegek száma is növekedett, sőt aránytalanul nagy lett.

Görgei november 17-én írt levelében arra kérte Kossuthot, hogy több ágyút ne küldjön, mert már túl sok van, nem tudja őket megvédeni.²¹⁴ Ez volt az oka, hogy a fővezér a Kosztolányi- és az Ivánka-üteget Komáromba visszarendelte.²¹⁵

Az ütegeknek jó néhány át- és alárendelést is el kellett szenvednie. A december közepéig kialakult helyzet szerint a dandárok egy-két üteggel rendelkeztek. A főparancsnok rendelkezett továbbá öt kikülönített üteggel, ezek közt hét 12 fontossal. 3 fontos lövegből a csapatoknál összesen tíz darab volt.

Nehéz volt kezelni azt a feszültséget, amely a „németnek” nevezett tüzérezredbeli ütegeknél jelentkezett. Az itt szolgáló tüzérek lassú, elhúzódó döntése elodázta annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy biztosan lehet-e számítani a szolgálatukra. A tisztek esetében ez már többnyire megoldódott erre az időszakra, hisz aki nem akart szolgálni, eltávozhatott.
A legénység azonban a harctér, illetve a fogság között választhatott. Ez utóbbi a tüzérek esetében lőszergyári, fegyvergyári munkát jelentett, ami a harctéri helyzet és a tábori körülmények romlásával egyre vonzóbb lett ugyan, de a hadrendből nehéz volt kilépni.

Egy november 24-i kimutatás a Franz Helm százados vezette III. lovasüteget, Schmidt főhadnagy 12 fontos ütegét, valamint a Karl Jungwirth százados parancsnoksága alatt álló III. 6 fontos gyalogüteget tüntette fel úgy, mint „német” üteg, Ezenkívül a II. lőszertartalékot és a fő-lőszertartalékot.²¹⁶

December 15-én a főhadsereg a következő tüzérséggel rendelkezett:

– öt és fél lovasüteg,

– négy és két fél 6 fontos gyalogüteg,

– két 12 fontos üteg,

– másfél 3 fontos üteg.

összesen tizennégy üteg, 103 löveggel.²¹⁷

A dandárok általában egy-két üteggel rendelkeztek, de például az 5. dandár állományában két és fél üteg volt. A hadrendben szerepelt két fél üteg is, egy fél 6 fontos üteg és Imély hadnagy fél 3 fontos ütege, ezeket az 1. dandárhoz osztották be. Azon dandároknál, ahol voltak lovasszázadok, lovasüteg képezte a tüzérséget. Ennek biztosítása érdekében az V. lovasüteget ketté osztották. A legnagyobb lovassággal rendelkező 5. dandár így másfél lovasüteget kapott.

A fővezér közvetlenül öt üteg felett rendelkezett, ezek a két 12 fontos, egy lovas és két fél 6 fontos gyalogüteg, valamint a Kosztolányi- és az Ivánka-üteg voltak. A két 12 fontos üteg hat-hat lövegből állt, az I. ütegbe két 7 fontos hosszú, a másodikba rövidcsövű tarack tartozott.

A 6 fontos gyalogütegek közül három volt 6 löveges, a lovasütegek közül a II. és a III.,
a többi az előírásnak megfelelően 8 lövegből állt. Az Ivánka- és a Kosztolányi-üteg 4-4 löveges volt. A 3. dandárnál lévő Pozsonyi-üteg különleges ütegformáció volt, ugyanis hat 3 fontos és három 6 fontos lövegből állt. A 3 fontos félütegnek négy lövege volt.

A főhadsereg tüzérsége tehát néhány üteg kivételével egységesnek volt tekinthető. Az ütegek létszáma ugyanakkor teljesen változó, általában nem érte el a szükségest. A III. 6 fontos gyalogüteg létszáma december 15-én 165 fő volt, ami már megközelítette az előírt 167-et.²¹⁸
A főhadsereg, melynek nagysága december közepéig meghaladta a 26 000 főt, megfelelő nagyságú és szervezetű tüzérséggel rendelkezett. A tüzérség aránya 3,8 volt. Ez azonban mind létszámban, mind a tüzérség vonatkozásában jóval alatta maradt Windisch-Grätz támadó csapatai nagyságának. Ez volt a legfőbb ok – de nem az egyetlen –, hogy Görgei szinte meg sem kísérelhette az ellenállást.

A december 15-i nagyszombati ütközetben a tüzérséget komoly veszteség érte, öt löveget veszített. Ennek következményeként az I. fél 6 fontos üteget és Imély 3 fontos ütegének maradványait, illetve a III. lovasüteget is felosztották, és ezen lövegekkel egészítették ki a többit.²¹⁹ Helm századost a III. lovasüteg parancsnokát egyébként megbízhatatlansága miatt a táborból Komáromba küldték, ahol azonban újra kapott egy 12 fontos üteget, melyet Pestre kellett vinnie. Itt azonban Kossuth intézkedésére leváltották.²²⁰

A Budáig tartó visszavonulás alkalmával több löveget a főhadsereg nem vesztett, a Komáromba irányított hadosztálynál tüzérséget nem hagyott, sőt a várból kapott egy fél üteget.²²¹
A főhadseregen kívül azonban máshol is folyt a tüzérség szervezése, így a Perczel Móric ezredes parancsnoksága alatt lévő csapatoknál. Tüzérségének első egységét az I. 6 fontos gyalogüteg második fele, Jánossy Sándor főhadnagy vezetése alatt képezte, amelyet a szeptember 19-én Jellai ellen kivonuló ütegek állományából, Székesfehérvárról irányítottak Perczelhez. Az üteg kiegészítése a Roth és Phillipovich tábornokok vezette horvát hadoszlop fegyverletétele után a zsákmányolt lövegekkel történt. A tizenkét löveg közül nyolcat Pestre küldtek, a megmaradt négyből pedig, a gyalogságból toborzott állománnyal felállították az üteg másik felét.²²²

A sereg másik ütegét a IV. 6 fontos üteg képezte, amelynek feladata a Csepel-sziget biztosítása lett volna. Ennek megfelelően – mivel jelentős mozgatásukkal nem számoltak – hajóval szállították az üteget, és állandó szekerészet helyett kocsisokat béreltek fel a vontatáshoz.²²³ A szigetről vezényelték az üteget Perczel táborába, Turcsányi János főhadnagy parancsnoksága alatt. Perczel serege ezt követően a Muraközbe vonult.

Perczel október 18-án Csáktornyáról kérte Kossuthot, hogy a vár megerősítésére négy 18 fontos ágyút, két 10 fontos tarackot és két 30 fontos mozsarat a szükséges lőszerrel, illetve a sereg számára 6 fontos ágyúlőszert, valamint egy 3 fontos üteget küldjön. A távollévő Kossuth helyett az OHB válaszolt: eszerint a 18 fontos ágyúk ügyében intézkedett, a mozsarak igényléséről magyarázatot kér, illetve közölte, hogy 3 fontos lövegek már nem állnak rendelkezésre.²²⁴

Az ütegek összetételére a lőszerigénylésből lehet következtetni, ugyanis Perczel tizenkét 6 fontos és három tarack számára kért megfelelő utánpótlást. Az ütegek felszereltsége nem volt teljes, így a Friedeau elleni támadáshoz a muraközi sereg parancsnoka csak 12 löveget vitt magával.²²⁵

November közepén is még ezen két üteg szolgált a Dráva-melléki seregben 165, illetve 147 fővel. Lövegei azonban két 1 fontos ágyúval és két 10 fontos tarackkal szaporodtak.²²⁶ Egy december eleji hadsereg-összesítés azonban a Drávai Mozgó Sereg állományában már húsz lövegről tud.²²⁷

Az osztrák fősereg támadása után Perczelt is északra rendelik, hogy vegye fel az összeköttetést Görgeivel. A magyar fővezér is kirendel két huszárszázadot négy löveggel Pápára
a kapcsolatfelvétel megkönnyítésére.

Perczel december 30-i hadrendjében már szerepel Fischer Ferenc hadnagy lovasütegének négy lövege is. A móri ütközetben Perczel másfél 6 fontos gyalogüteggel, fél lovasüteggel, két 1 fontos ágyúval és két 10 fontos tarackkal rendelkezett.²²⁸

A decemberi osztrák általános támadási terv szerint Galícia felől a Franz Schlik altábornagy vezette hadtestnek kellett Magyarországra betörni. A várható támadás elhárítására Irányi Dániel kormánybiztos, majd Pulszky Sándor alezredes szervezett haderőt az ország északkeleti megyéiben. December elejére Pulszky néhány honvédszázaddal, a lengyel légió egy századával, a környező megyék nemzetőreivel és tizennégy ágyúval rendelkezett, amelyeket négy félütegbe osztott.²²⁹ Ezek közül az egyik lovas volt, a többi állományában tizenkét 3 fontos, két 6 fontos ágyú és három tarack volt.

A december 11-i budaméri ütközet elvesztése után a sereg zöme Torna és Miskolc irányába vonult vissza. Az OHB a helyzet rendezésére Mészáros hadügyminisztert rendelte az érintett vidékre, aki december 18-án érkezett Miskolcra. A városban állomásozott a sereg tüzérségének zöme, ami ekkor a következő ütegekből állt:²³⁰

– I. üteg parancsnoka Freichinger hadnagy,

hat 3 fontos ágyú,

két 7 fontos tarack,

– II. üteg parancsnoka Szép hadnagy,

öt 6 fontos ágyú,

három 7 fontos tarack,

– III. üteg parancsnoka Szopkó hadnagy,

hat 3 fontos ágyú,

– IV. üteg parancsnoka Jancsó hadnagy,

egy 6 fontos ágyú,

egy 7 fontos tarack,

– V. üteg parancsnoka Sándor hadnagy,

két 6 fontos lovaságyú,

egy 7 fontos tarack.

A IV. ütegtől hiányzott egy 6 fontos ágyú, amelyet Kassán elveszítettek. A tüzérségről készült kimutatás ütegnek veszi a IV., V.-et is, de ezek csak félütegek voltak. Az ütegek feltöltöttsége alacsony volt, a III. üteg ötvenöt főből, az V. üteg összesen huszonhárom főből állt. Az egész tüzérség mindösszesen 192 főt foglalt magába.²³¹ Ezen összes tüzérség azonban nem állt Mészáros rendelkezésére, mert öt löveg Lőcsén, négy Varranón és kettő Tornán volt kikülönítve.²³²

észak-Magyarországon az említett Pulszky Sándor, majd Mészáros által vezetett hadtesten kívül több helyen állt fel különböző nagyságú haderő. Ezek általában rendelkeztek kisebb-nagyobb tüzérséggel. Ezek közül a legjelentősebbek a Benicky Lajos bányavidéki kormánybiztos által felállított ütegek voltak.

Benicky az észak-magyarországi nemzetiségi mozgalmak féken tartására már októberben felszereltetett hat löveget, melyekhez a tüzéreket is kiképeztette. Ezen lövegek azonban régi, a cs.kir. hadseregben nem rendszeresített lövegek voltak. A két 6 fontos mellett hét 4 fontos és hét 2 fontos löveggel rendelkezett.²³³ Ezen lövegek már kevésnek bizonyultak, amikor a cs. kir. csapatok támadtak a Felvidékre, így Karl Frischeisen alezredes, majd Baltasar Simunich altábornagy támadása idején. Ezért bízta meg az OHB Beniczkyt november 11-én, hogy további két üteget szervezzen, egy mozgó- és egy a bányavárosokban maradó üteget.²³⁴ A feladatot, valamint a kezelők kiképzését is rövid időn belül megoldotta. December elején a Frischeisn alezredes újabb támadásának elhárítására összegyűjtött seregekhez, melynek hét lövege volt, Beniczky is elküldte a hét besztercei, négy selmeci és négy lévai lövegét. A lövegek űrmérete teljes változatosságot mutatott, a beszterceiek között másfél fontosak is voltak. Beniczky tervei közt szerepelt egy bányavidéki nehézüteg mozgathatóvá tétele is.²³⁵ A fenti ütegek azonban inkább tekinthetők nemzetőrségi tüzérségnek, mint honvédszervezeteknek.
Az erdélyi főparancsnoknak, Anton Puchner altábornagynak 1848 végén a főhadsereg szervezésén kívül talán legfontosabb feladata volt – a magyar kormánnyal való szembehelyezkedése után – az erdélyi sereg megszervezése.

Az 5. tüzérezred egy százada Erdélyben állomásozott, ami megfelelő lehetőséget biztosított volna a tüzérütegek felállítására. Puchner azonban nem engedte ki kezéből az irányítást és megalakított hét 6 fontos és egy 3 fontos üteget, amellyel több mint 11 000 fős haderejét támogatta.

Ezzel szemben november végén Baldacci Manó ezredes alig 3670 fős haderejét két üteg támogatta.²³⁶ A lövegek száma december elején is mindössze huszonegy volt, ami a nemzetőrökkel együtt számított 14 400 fős haderő számára rendkívül kevés volt.²³⁷

A helyzet nem javult december közepéig sem, ezért is fordulhatott elő, hogy Czetz János őrnagy csapatait Erdélyből Puchner, és a hozzá csatlakozó felkelő csapatok kiszorították. Bem megérkezésekor a magyar sereg megviselten, de hadrendjét megtartva állt Erdély határainál. Az időközben csatlakozott nyolclöveges 6 fontos üteggel együtt a következő erők álltak Bem rendelkezésére:²³⁸

– Csucsán és a Feketetón Riczkó Ignác őrnagy parancsnoksága alatt 22 000 gyalogos, 345 lovas és tizenegy ágyú állt;

– Krasznán Tóth ágoston a 31. honvédzászlóaljjal és két ágyúval rendelkezett;

– Zsibón Kemény Farkas őrnagy két nemzetőri zászlóaljjal és szintén két ágyúval állomásozott;

– Nagybányán az 1500 fő gyalogos és egy osztály Vilmos huszár állt, itt nem volt löveg.
Bem kezdetben tehát tizenöt löveggel rendelkezett, amelyhez azonban egy újabb 6 fontos és egy 3 fontos üteg érkezett.²³⁹

Ezen időszakban a Székelyföldön is megkezdték a tüzérség megszervezését. Itt a legnagyobb gondot a lövegek hiánya okozta, amit azonban Gábor áron és Turóczi Mózes lövegcső öntéssel sikeresen megoldott. November-december folyamán egy másfél fontos rézágyút, két 6 fontos vaságyút és négy 3 fontos rézágyút öntöttek és láttak el megfelelő felszereléssel. Ezen lövegek vettek részt Háromszék önvédelmi harcában.²⁴⁰

Az országban máshol szerveződő kisebb egységek nagyságuk függvényében rendelkeztek a fent említetteken kívül is néhány löveggel. Az éppen megszűnő ONHt december 3-i rendeletére beküldött jelentések alapján - leszámítva a várak tüzérségét – 233 löveg állt a fel-dunai, a drávai, a bácskai, a bánáti, az aradi és az erdélyi seregnél. Ehhez hozzáadva az ország északkeleti megyéiben harcoló csapatok huszonhét lövegét, a székelyföldi tüzérség hét lövegét, illetve a Pesten elkészült hetvenhat löveget, összesen 343 szervezetszerű löveget számlált a magyar honvédsereg december végén.

Az 1848 végére kialakult tüzérszervezet a magyar hadsereg akkori állapotának megfelelő volt. A legfelső szintű vezetést a hadügyminisztérium egyik osztálya látta el, ahol együtt kezelték a tüzérség és más fegyvernemek fegyverekkel és lőszerekkel való ellátását, valamint a tábori és a vártüzérség szervezeti és fenntartási ügyeit. Ezen területek együttes kezelését az indokolta, hogy a lőszergyártás akár gyalogsági, akár tüzérfegyverről volt szó, tüzértisztek irányítása alatt állt. Ez az osztály felügyelte az újépületben létesített lőszergyárat, a fegyvergyárat, az öntödét. Innen osztották el az elkészült hadianyagot, a csapatok igényei, illetve az OHB rendeletei alapján. Ez utóbbi azonban rendszerint a hadügyminisztériumból felterjesztett javaslatok alapján történt. A tüzérség felszerelésével kapcsolatban még egy minisztériumi osztály, az újoncozási és pótlovazási osztály játszott jelentős szerepet. Ennek az osztálynak kellett az ütegekhez és a tüzértartalékokhoz a szekerészeket biztosítani, valamint megfelelő számban hámos- és hátaslovakat.

Az országban harcoló csapatok felszerelésével kapcsolatban előzetesen kimunkált tervszerű tevékenységről nehéz lenne beszélni. Szeptemberig a Délvidéken harcoló csapatok ellátása az 5. tüzérezred részéről még minden tekintetben megfelelt az érvényben lévő elveknek. A kiindított ütegeket úgy állították össze, hogy arányban legyenek a gyalog-, illetve a lovas, valamint a nehézütegek. A Jellai, majd Windisch-Grätz ellen szervezett sereg esetében már a minél gyorsabb felszerelés volt a cél. Ahogy egy üteg összeállt, indították a hadszíntérre, és ezt elsősorban a löveg felszerelése és a megfelelő fogatok kiállítása határozta meg. Különösen októbertől már néhány napos kiképzés után a tüzéreket ütegekhez osztották be.
A sietség ellenére a főhadsereg tüzérségének összetétele arra utalt, hogy az ütegek összeállításában igyekeztek figyelembe venni a szervezési elveket. Ezt lehetővé tették a rendelkezésre álló lövegek is. Ezen időszakban javította a lehetőségeket a még nagy számban rendelkezésre álló lóállomány is, amelynek következtében a lovasütegek aránya magasabb volt mint a szembenálló félnél. A fősereg tüzérsége november közepén arányaiban és nagyságában is helyes szervezettséget mutat.

Lényegesen kedvezőtlenebb volt ugyanakkor a helyzet a mellék hadszíntereken, ahol kevesebb löveg küldésére volt lehetőség, teljesen felszerelt üteg pedig már alig jutott. Ezeken a területeken ugyanakkor minden lehetőséget megragadtak a tüzérek és a lövegek számának növelésére, helyi öntödékben készített lövegekkel, régiek igénybevételével, a nemzetőri tüzérség mozgósításával, az ellenségtől való zsákmányolással igyekeztek növelni harcértéküket. Itt már nem elsősorban a tudatos, a rendelkezésre álló haderőnek megfelelő tüzérség szervezése volt a cél, hanem az, hogy minél több lövegük, ütegük legyen. Az első év szervezőmunkája mindenképpen sikeresnek nevezhető, ezt 1849 eseményei igazolták.

Melléklet

A Fel-Dunai Hadsereg Tüzérsége

1848. november 24.²⁴¹

Tamás Csikány

The organization and organizational development of revolutionary
[honvéd] artillery in 1848

One of the most difficult tasks of organizing the Hungarian army in 1848 was the establishment of the artillery. The work done was, on the other hand, in proportion with the praises this branch received not only from its leaders but from the enemy as well. They went a far as claiming that the batteries of the Hungarian army were handled by French gunners.

The honvéd artillery was organized after the Austrian model; it was a similar organization, containing similar organs. This was natural since that was what the organizers knew. However, the organization of the Imperial and Royal artillery was extremely complicated. Apart from “combat” troops, it included the system of storehouses [szerházak] storing and handling weapons and munitions. The artillery also included the so-called garrison or fortress artillery units.

The organization of the Hungarian artillery started in May 1848, using the Fifth Austrian Artillery Regiment as a basis. That is where the officers, the instructors and even the batteries came from. In order to speed up the process of learning the tasks that were regarded as very complicated in those days, usually young people from professional families, or men with mechanical knowledge were recruited as gunners. This proved to be the proper approach, and the first batteries were set up by early September. These would perform very well later, already in the battle of Pákozd on September 29. The batteries were set up, one after the other in Pest, but the honvéd army also had a few batteries from the Fifth Austrian Regiment, as well as gunners from the militia and other artillery units set up at various other places. After their unification in November, however, the batteries were uniformly treated.

The batteries and equipment of the Hungarian artillery met the requirements of the day. Its organization was different from that of the Austrian artillery, but this was justified by later events. The calibres of the batteries as well as the proportion of foot and mounted batteries were also in accordance with the principles of the times. The Hungarian army was able to maintain the important indicator of having three or four batteries to every one thousand troops. The artillery was able to provide adequate support for the troops and the formation of battle orders fit for contemporary conditions.

The organization of the Hungarian artillery was an outstanding achievement of the establishment of the honvéd army.

145 Militär Schematizmus des österreichischen Kaiserthumes. Wien, 1848. 42.

146 Az osztrák birodalom tüzérségének szervezeti változásairól lásd Semek, Anton: Geschichte der K. und K. Wehrmacht IV. Band. Wien, 1909., továbbá A magyar tüzér. Szerzői munkaközösség. Budapest, é.n.

147 Kassay Bertalan: Az 1848-49-i magyar tüzérség megalakítása és szerepe a függetlenségi harc hadműveleteiben. Magyar Katonai Szemle, 1935. 10. szám. 209.

148 Magyar Országos Levéltár (MOL) Hadügyminisztérium vegyes iratok. (H 89), 8. csomó. Katonai állományi és szolgálati táblák. Az ezred augusztus havi kimutatása.

149 MOL H 89 8. csomó. Katonai állományi és szolgálati táblák. Az Budai Helyőrségi Tüzérigazgatóság augusztus havi kimutatásai.

150 Clausewitz, Carl von: A háborúról. Fordította Dr. Réczey Ferenc. Budapest, 1962. II. k. 24.

151 Dollaczek, Anton: Geschichte der österreichischen Artillerien. Graz, 1973. 460. (a továbbiakban: Dollaczek)

152 Tábori Utasítás gyalogság, lovasság, tüzérség. Pest, 1849. 11. b. táblázat. (a továbbiakban: Tábori Utasítás)

153 Müller: Die Entwickelung der Feld-Artillerie. Berlin, 1873. 59.

154 Tábori Utasítás 19. táblázat.

155 Dolleczek 459.

156 Nobili, Johann: Der Winter-Feldzug 1848-1849. in Ungarn. Wien, 1851. 7-13.

157 Az 1848-1849. évi minisztertanácsi jegyzőkönyvek. Szerkesztette: F. Kiss Erzsébet. Budapest, 1989. 24-25. (a továbbiakban: Mtv. jkv-k)

158 Ezt az a tény bizonyítja, hogy a későbbiekben a hadügyminisztérium tudott az Országos Honvédelmi Bizottmány (OHB) számára javaslatot készíteni a Péterváradról és Eszékről elszállítandó készletekről. MOL Az OHB iratai. (H 2) 1848: 2005/e október 30.

159 Mtv jkv-k 40.

160 Mtv jkv-k 44.

161 MOL H 89. 8. csomó. A tüzérezred augusztusi kimutatása.

162 Urbán Aladár: A nemzetőrség és honvédség megszervezése 1848 nyarán. Budapest, 1973. 51. (a továbbiakban: Urbán)

163 Urbán 37. A parancsnok Jónák József hadnagy volt.

164 MOL ONHt Közösen kezelt általános iratok. (H 92) Lukács közölte Losonc városával, hogy amennyiben oda az ONHt-tól elküldött fegyverek megérkeznek, kiképzőket is biztosít.

165 Urbán 229.

166 Közli Bánlaky (Breit) József: Magyarország 1848-49-i függetlenségi harcának katonai története. I. k. Budapest, 1930. 41. (a továbbiakban: Bánlaky)

167 Szöllősy Sándor: Az 1848-49-i magyar tüzérség magalakulása és szerepe a függetlenségi harc hadműveleteiben. Magyar Katonai Szemle, 1935. 7. szám. 200.

168 Közlöny. Hivatalos lap. 1848. július 6.

169 Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban 1848-49. Budapest, 1983. Mackra vonatkozóan 225., Ullrichra 326.; Gruberre lásd Bona Gábor: Kossuth Lajos kapitányai. Budapest, 1988. 243. Gödrössy (Gruber) Fülöp címszó alatt.

170 Sz. Gy.: Tüzér voltam 48-ban. Nemzeti Könyvtár 65. Budapest, 1875. 7., ugyanez Hadtörténelmi Levéltár (HL), Az 1848-49-es szabadságharc iratai. (1848-49) 57. doboz. 9. Emlékiratok, naplók. Szabó György visszaemlékezése.

171 Szlauka Károly: Naplótöredékek és följegyzések az 1848-49-iki szabadságharcról. Nagytapolcsány, 1901. 10.

172 Sáfrány Mihály 1848-49. honvédtüzér hadnagy református lelkipásztor emlékiratai. összeállította: Vitéz Sáfrány Géza ny. altábornagy. Miskolc, 1941. 42-43.

173 Jellacsicscsali csatározások. Rosty Zsigmond naplójából. In.: Honvédek könyve. Történelmi adattár az 1848-ki és 1849-ik magyar hadjáratból. Szerkesztette: Vahot Imre. I. k. 59. (a továbbiakban: Jellacsicscsali csatározások)

174 Mack József: Kézikönyv a tüzérség számára. Pest, 1848. (a továbbiakban: Mack)

175 Mack 95.

176 MOL H 2 1849: 6071

177 HL 1848-49 2/508 Az ONHt kimutatása az ország nemzetőrei és honvédei számáról.

178 MOL Hadügyminisztérium. általános iratok. (H 75) 1848:10 084., továbbá Urbán Aladár: Az 1848-as Hadügyminisztérium megszervezése. Hadtörténelmi Közlemények (HK). 1976. 1. szám 61.

179 MOL A Görgey-család levéltára. (P 295) 42. csomó b/47. November 29-i kimutatás.

180 HL 1848-49. 3/558

181 MOL H 2 1848:1508/e.

182 1848-49. Történelmi Lapok (TL), 1892. június 1. A kolozsvári 3 fontos ágyúüteg története 1848–49-ben.

183 MOL H 2 1848:1493.

184 HL 1848- 49. 5/557. A kimutatás már Mészáros parancsnoksága alatt készült.

185 MOL H 2 1848: 2005/e.

186 MOL H 2 1848:1595. Október 31-én.

187 MOL H 2 1848: 2221.

188 Kossuth Lajos összes munkái XIII. Kossuth Lajos az OHB élén. I. rész. 1848. szeptember-december. Szerkesztette: Barta István. Budapest, 1952. 855. (a továbbiakban: KLöM XIII.)

189 Október 29-én az 5. tüzérezred Péterváradra beérkező tisztjei egyre nagyobb számban kértek szabadságot. HL 1848-49 2/449.

190 KLöM XIII. 254. Kossuth október 20-i intézkedése a HM-nak.

191 KLöM XIII. 529.

192 KLöM XIII. 549.

193 KLöM XIII. 748.

194 KLöM XIII. 802. és 812.

195 MOL H 75 52. doboz 12 417., 12445. és 12 455. számú iratok. A Délvidéken is állandó probléma 1849. január elején éleződött ki. Ekkor jelentette Esterházy Sándor ezredes, hogy a cs.kir. tüzérek csak a szerbek ellen hajlandók harcolni. HL 1848-49. 8/533. A tüzérezred parancsnoka december 26-ig maradt a beosztásában. KLöM XIII. 898.

196 Mt. jkv-k 40-43.

197 HL 1848-49. 1/302.

198 Olchváry ödön: A magyar függetlenségi harc 1848-1849-ben a Délvidéken. Budapest, é.n. 20.

199 Urbán 117.

200 Nógrád megyei levéltár. Nógrád megyei állandó választmány IV. 102. 6. doboz.

201 MOL H 89. 8. doboz.

202 MOL H 2 1848: 3622.

203 Magyar Tudományos Akadémia Kézirattár. Csányi Levéltár. I. csomag, No 4747.

204 KLöM XIII. 468.

205 MOL H 2 1848:3622.

206 A kivonuló ütegekről, valamint a pákozdi csatában részt vevő tüzérségről egy ismeretlen által összeállított, részben ceruzával, részben tollal írt kimutatás található. MOL P 295 42. csomó b/49.

207 Jellacsicscsali csatározások 59.

208 HL 1848-49. 2/177/a. Móga hadseregének hadrendje.

209 Butykay József: Az 1848-49-iki első 12 fontos honvédüteg történetéből. In.: Vasárnapi újság, 1883. 33. szám 530.

210 Garzó Imre: életem és abból merített gondolatok. Sajtó alá rendezte: Blazovich László és Varsányi Péter István. Budapest, 1978. 57. A két 12 fontos üteg lövegeit a délvidéki táborból rendelték föl. Ugyanerre lásd még Varsányi Péter István: Hetvényi István emlékiratai. In.: HK. 1983. 3. szám.

211 KLöM XIII. 268.

212 Bánlaky I. kötet 96.

213 HL 1848-49. 3/192. November 9.

214 MOL H 2 1848:3716. Pozsony, november 17. Közli Steier Lajos: Görgey és Kossuth. Budapest, 1924. 172.

215 Mol P 295 42. csomó b/49. November 29.

216 MOL H 2 1848:5510. Pozsony, november 24.

217 MOL P 295 42. csomó b/47.

218 HL 1848-49. 5/326.

219 MOL P 295 42. csomó b/49.

220 KLöM XIII. 689.

221 MOL P 295 42. csomó b/47. A január 5-i kimutatás a Kern hadnagy parancsnoksága alatt álló ütegről.

222 Adatok Jalovics György az első 6 fontos ágyúüteg első ágyúja 11 hónapos és 32 csatás irányzója, később tűzmester jegyzeteiből. In.: Honvédek Könyve, I. k. 42.

223 Korányi Viktor: Honvédek naplójegyzetei. Pest, 1861. 35., 41.

224 MOL H 2 1848:1493.

225 Hermann Róbert: A 47. honvédzászlóalj története. In.: A szabadságharc zalai honvédei 1848-1849. Szerkesztette: Molnár András. Zalaegerszeg, 1992. 137.

226 MOL HM Katonai osztály (H 79) 1848:10 008.

227 KLöM XIII 709. December 16-i összesítés.

228 MOL P 295 39. doboz b/21. állománykimutatás december 30-ról.

229 MOL, Farkassányi Sámuel iratai. (H 105) 5. doboz 970. fol. A december 11-i budaméri ütközet előtti harcrend.

230 HL 1848-49. 5/557. December 18.

231 HL 1848-49. 6/70. és a 6/160.

232 Szemere Bertalan: Politikai jellemrajzok a magyar szabadságharcból. Okmánytár. összeállította: Hermann Róbert és Pelyach István. Budapest, 1990. 305. Szemere jelentése az OHB-nak 1849. január 1-jén. Mészáros emlékirataiban 20 lövegről írt, egy 6 fontos gyalog-, egy 3 fontos és egy fél lovasütegről. Mészáros Lázár emlékiratai. Közrebocsátotta Szokoly Viktor. Pest, 1867. I. k. 327. Asbóth Lajos 25 lövegről, másfél 5 fontos, egy három fontos és egy fél lovasütegről tett említést. Asbóth Lajos emlékiratai az 1848.iki és 1849-iki magyarországi hadjáratból. Pest, 1862. II. k. 47.

233 Steier Lajos: Beniczky Lajos bányavidéki kormánybiztos és honvédezredes visszaemlékezései és jelentései az 1848/49-iki szabadságharcról és tót mozgalomról. Budapest, 1924. 235. (a továbbiakban: Steier)

234 Steier 70.

235 Steier 84. és 649.

236 KLöM XIII. 591. Czetz János jelentése.

237 KLöM XIII. 709.

238 Bauer őrnagy Bem tábornok főhadsegédének hagyományai 1848 és 1849-ből. Közli Makray László. Pest, 1870. 119.

239 Kovács Endre: Bem a magyar szabadságharcban. Budapest, 1979. 54.

240 1848-49. TL, 1895. augusztus 15. Bodola Lajos: A székelyágyúk története. Továbbá: Egyed ákos: Háromszék 1848-49. Bukarest, 1979. 111.

241 MOL H2 1848:5510, Pozsony, november 24.; l=lovas, gy=gyalog