Güntner Péter
A soproni prostitúció története (1862—1918)

A legősibb mesterség a századvég polgári világában élte egyik virágzó korszakát. A prostituáltak a városi élet elmaradhatatlan résztvevőinek számítottak, a korabeli városok egyes utcáinak jellegzetes szereplői voltak. Budapest bordélyházairól, hírhedt kéjnőiről már sokat írtak, többek között Krúdy Gyula is megörökítette A vörös postakocsi cím regényében egy pesti bordélyház életét. A fővárosban a bejegyzett prostituáltak száma rendkívül magas volt: az első világháborút megelőző években Párizs és Berlin után Budapest következett a harmadik helyen az európai statisztikában.(1)

Vidéki városaink prostitúciójának a vizsgálata azonban az eddig kevéssé kutatott területek közé tartozik. Sopron a századfordulón közepes nagyságú város, lakosainak a száma 33 478,(2)

akiknek több, mint fele német anyanyelv,(3)

s a városban állomásozó katonák száma csaknem elérte a 3000 főt.(4)

Így Sopron vizsgálatánál több kérdés is felmerül; a következőkben arra keresek választ, hogy Sopron középváros jellege, a katonaság jelenléte, a német polgárság hogyan befolyásolta a prostitúciót.

Szabályozás

Korszakunkban a prostitúcióról külön törvény nem született, a közegészségügyi törvény (1876: XIV. tc. 91. paragrafus) a szabályozást rendeleti útra terelte. A rendeletalkotásnak megfelelően a prostitúciót a törvényhatósági jogú városok esetében a törvényhatósági bizottság, rendezett tanácsú városok esetében a képviselőtestület szabályozta.(5)

A bordélyházak működésébe így a helyi szabályrendeletek engednek bepillantást. Az első, átfogó szabályozást Pest városa adta ki 1867-ben,(6)

melyet 1884-ben(7)

és 1907-ben újabbak követtek.(8)

A soproni(9)

és valószínleg a többi vidéki szabályrendeletet is a pesti alapján készítették el,(10)

a legtöbb cikkely szó szerint megegyezik; a rendeletek közös vonása például az, hogy bordélyházat csak büntetlen előélet, 30 évnél idősebb nő vezethetett. A bordélyházakban csak 17 évnél idősebb,(11)

egészségügyi bizonyítvánnyal, és türelmi bárcával rendelkező lányok" dolgozhattak. A madám", a bordélyház üzemeltetője 20 forintnál(12)

többet nem hitelezhetett a lányoknak, valószínleg abból a megfontolásból, nehogy a kéjnők adósságaik miatt anyagi és személyi függésbe kerüljenek. A bordélyházban a függönyöket egész nap elhúzva kellett tartani. A szeszes italok felszolgálását és a zenés, táncos mulatságokat tiltották, az utóbbi azonban gyakran előfordulhatott a bordélyházakban, például Sopronban a Kőszegi út 3. szám alatt is, mivel az épület szalonjaiban (szalon, piros" szalon) két zongora is funkcionált.(13)

A szabályozás fő motívumát a prostituáltak egészségügyi ellenőrzésének igényében kell keresni. A korabeli nemi betegségek közül a szifilisz, magyar nevén bujakór" volt a kéjnők által leggyakrabban terjesztett kór. 1880-ban a városi tanács több levelet is kapott a Sopronban állomásozó katonai parancsnokságtól, melyekben a katonák között terjedő bujakór terjedésének megakadályozása végett kellő intézkedések foganatba vételét kéri".(14)

A katonaság sürgető levelei számottevő szerepet játszhattak a soproni szabályrendelet közeli megszületésében. A betegség továbbadásának megakadályozására a prostituáltakat szigorú orvosi felügyelet alá helyezték, mely a mai helyzettel szemben meglepően rendszeres volt: orvos Budapesten eleinte négynaponta,(15)

majd hetente kétszer vizsgálta meg őket.(16)

Sopronban az 1884. évi szabályrendelet még heti kétszeri orvosi vizsgálatot írt elő (15. és 36. paragrafus), de 1888-tól már heti háromszori vizsgálat volt a kötelező.(17)

Betegség előfordulása esetén a kéjnőtől igazolványát elvették, s azonnal kórházba küldték a mielőbbi gyógyulás érdekében. A szifilisz, ha idejében felismerték, korszakunkban már nem számított halálos betegségnek, de a gyógyulás hosszú időt igényelt. Az általános egészségügyi szempontok mellett a prostituáltak szigorúbb orvosi ellenőrzése Sopronban főképp a katonaság jelenlétével magyarázható. A bujakór" elég gyakori betegségnek számított; évente a lányok" közel 30—40 százaléka betegedett meg Sopronban. Az orvosi ellenőrzés fontosságát bizonyítja, hogy a Kőszegi út 3. szám alatti bordélyházban a vizsgálatok számára külön helyiséget is fenntartottak.

A különféle prostituáltak

A budapesti szabályrendeletek többféle prostituáltat különböztettek meg. Az engedélyezett kéjnők bárcával vagy igazolvánnyal (korábban egészségügyi lappal) rendelkeztek.(18)

Az előbbiek főfoglalkozásként, míg az utóbbiak csak időnként, mellékfoglalkozásként zték a prostitúciót. Az igazolványt kiváltók foglalkozásukat tekintve legtöbbször cselédlányok, pincérnők, varrónők voltak. A bárcát kiváltó kéjnők a munkahelyet tekintve három részre oszlottak: a bordélyházakban, a lakásokon (magánkéjnők) és alkalmi helyen, az utcán, illetve a találkahelyeken, a magánkéjnő-telepeken, és az éjjeli kávéházakban és mulatóhelyeken dolgozókra (futó—bárcás). Az igazolványos kéjnők a nyilvánosházak kivételével ezen helyek mindegyikén dolgozhattak.(19)

Sopronban a hivatalosan bejegyzett kéjnők közül a bordélyos, a magánkéjnők és az igazolványosak(20)

jelenléte mutatható ki a századfordulón, valamint a polgármesteri jelentésekben feltnt a kóborló", csavargó" elnevezés. Ezekre a szigorú orvosi ellenőrzés nem terjedt ki, évente egyszer-kétszer vizsgálta meg őket az orvos. Az orvosi felügyelet hiánya miatt körükben a bujakór" sokkal gyakrabban fordult elő, a szifiliszesek többsége közülük került ki. Mivel engedélyezett kéjnők nem lehettek, mert akkor szigorú orvosi ellenőrzés alatt álltak volna, a kóborló" elnevezés alatt csak az engedéllyel nem rendelkező, titkos prostituáltakat lehet érteni.

A rendőrségnek az egész korszakon keresztül komoly gondot okozott a titkos prostitúció. Az engedéllyel nem rendelkező prostituáltak száma a századfordulóra megnőtt, számuk akár meghaladhatta az engedélyezettekét is. A titkon kéjelgők" száma pontosan nem állapítható meg, nagy számuk gyengítette a bordélyrendszert, s az utcai prostitúciót erősítette. A soproni titkon kéjelgők" fő kerítőhelye, mint ahogy az egész országban, a kávéház volt.(21)

A kávéházi prostitúciót Márai Sándor már idézett könyvében részletesen leírja: Üzem kettő dolgozott a házban: nappal az emeleten foglalkoztatta a bank, éjjel a földszinten kasszírnővel, malacbandával fosztogatta a könnyelm nyárspolgárokat egy kávéháznak keresztelt lebuj... A 'kávéház' oly keveset törődött a kávézó és újságot olvasó nappali vendégekkel, hogy napközben ki sem nyitott... A prostitúciónak egyik finomabb és nyilván költségesebb válfaja volt az, amit a házunkbeli 'kávéházban' éjszakáról éjszakára kimértek; megesett késelés is, egy éjjel női sikongásra ébredt fel a ház, gyermekek, felnőttek éjszakai kacabajkákban kitódultak a folyosóra, s az udvaron a házmester seprvel ütlegelt egy csizmás, macskabajszos s főként vérszomjas kupecet, aki tíz körömmel kapaszkodott egy szalmasárgahajú kávéházi alkalmazott nő kényelmesen megmarkolható, lágy testrészébe... De a lebuj, úgy látszik, borsos bért fizetett a banknak, mert még az ilyen közbotránkozást okozó, szemérmetlen csendháborítást is eltrték."(22)

A soproni kávéházakban mködött prostitúció visszaszorítására éppen a soproni kocsmárosok és kávésok ipartársulata kérte fel a városi közgylést. A társulat indítványozta, hogy szabályrendelet útján korlátozzák a kávéházi prostitúciót, ugyanis a kávéházak közt nem egy bordélyház, a mit már közerkölcsi tekintetből sem volna szabad megtrni".(23)

A kérelemnek is szerepe lehetett abban, hogy már egy hónappal később megszületett a Szabályrendelet a fogadó, vendéglő, kávéház és kávémérés iparokról,(24)

mely a kéjelgést az előbbi helyeken szigorúan tiltotta. A kávéházakban például csak férfi kiszolgáló személyzet alkalmazását engedélyezte.

Soproni bordélyházak, számuk országos összehasonlításban

Sopronban a bordélyházak a nyomtatott sajtóban egyáltalán nem fordultak elő, az évenként kiadott címtárakban nem szerepeltek, az újságokban hirdetéseket nem közöltek. A hirdetésekre a bordélyházak mellett a kevés számú magánkéjnő sem volt rászorulva, ugyanis hasonlóan a bordélyokhoz általánosan közismertek voltak. A rendelkezésre álló források azt mutatják, hogy Sopronban a bordélyházak száma a századfordulón a lakosság számához viszonyítva magas volt; az egy bordélyházra jutó lakosok száma még Budapestnél, a prostitúció központjánál is alacsonyabb volt.(25)

Az ellen, hogy a belvárosban, az Új utca 2. szám alatt (Seybold-ház), Schram Lajos parókásnál kéjhölgyek laknak, s ő maga bordélyházat üzemeltett, először 1862-ben érkezett panasz. A szomszédok többször tiltakoztak, de tiltakozásuknak az elöljáróság nem adott helyet. 1874-ben a városi tanács a ház lakóinak a bordélyház áthelyezésére vonatkozó kérelmét ismét elutasította, mivel annak belvárosi elhelyezkedését a közbiztonság szempontjából kifejezetten előnyösnek vélte: ... közbiztonsági szempontok is tiltják, hogy a bordélyház a város távoli részeiben nyittassék meg, még pedig azon oknál fogva, nehogy így a mondott intézet az alsóbb néposztály, leginkább pedig az ottan semmitől sem tartózkodó fiatalságnak is könnyen hozzáférhetővé tétetvén".(26)

Bordélyház nyitására engedélyt — alapos mérlegelés után — a városi tanács adhatott,(27)

azonban nem minden kérelmező nyerte el a szükséges hozzájárulást. Így járt Müller Katalin, kőszegi lakos, aki az Uszoda utcában szeretett volna bordélyházat nyitni. Kérelmét 1876. július 5-én elutasították, mert ugyanazon utcában" volt a Lähne tanintézet, így az ifjúság erkölcseit rontotta volna a közeli bordélyház.(28)

Az 1870-es évek végén három bordélyház mködhetett Sopronban; az Új utcában, a Szent Mihály kapunál és a Hegy utcában. Wolf Anna a Szent Mihály kapunál üzemeltetett bordélyt, melyet a városi tanács a Hegy utcába helyezett át 1882 novemberében, mivel forgalmas, központi helyen mködött. Arra, hogy a Hegy utcában már korábban is volt bordélyház, Wolf Anna egyik levele szolgál bizonyítékul, melyben a következőket írja: ... azon körülmény, hogy ezen utcában emberemlékezet óta bordélyház volt és kéjhölgyek most is ott tanyáznak, a nélkül hogy a világ összedlt volna". Wolf Anna a bordélyház áthelyezését elfogadta, s a határozatnak megfelelően a Hegy utcában 900 forintért házat vásárolt. Az áthelyezés azonban nagy vihart kavart; a Szent Mihály templom plébánosa s az evangélikus konvent is tiltakozott a bordélyház létesítése ellen. A tiltakozások hatására a városi elöljáróság visszavonta a Hegy utcai engedélyt, ami ellen viszont Wolf Anna fellebbezett. Végül az erős tiltakozás sem tudta megakadályozni az áthelyezés belügyminisztériumi jóváhagyását, mely 1883-ban érkezett meg.(29)

Az 1880-as évektől kezdődően koncepcióváltás figyelhető meg a nyilvánosházak engedélyezését illetően; Sopronban ezután csak a külvárosokban nyíltak bordélyházak, s a Szent Mihály kapunál mködött bordélyt is áthelyezték a forgalmas helyről egy csendes mellékutcába. A bordélyházak kiszorulását a belvárosból általános tendenciának tekinthetjük, amit jól mutat az 1884. évi budapesti szabályrendelet is. A 7. paragrafus tiltotta bordély nyitását forgalmas helyen, kéjnőtelepek csak félreeső utcában lehetnek... oly utcában, hol templom vagy iskola van, kéjnőtelep nem létezhetik, s amennyiben oly utcában, hol ily telep engedélyeztetett, a nyert engedély után templom vagy iskola létesíttetnék, a kéjnőtelep megszüntetendő, illetőleg áthelyezendő". Később ezt a rendeletet úgy pontosították, hogy bordély templomtól, iskolától, nevelőintézettől vagy hasonló jelleg közintézettől" legalább 200 méter távolságban nyitható.(30)

Sopronban az éves polgármesteri jelentés az 1880-as évek közepén(31)

még három, 1890-ben már csak kettő bordélyházat(32)

említ. Feltehető, hogy az Új utcai sznt meg elsőként, a Hegy utcában két bordélyház is volt: az első még 1882 előtt zárt be (létezésére csak Wolf Anna sorai a bizonyíték), s a második, melyet Wolf Anna nyitott, valószínleg 1889-ben.(33)

1890-re csak két új alapítású nyilvánosház maradt talpon. Nézzük először a Híd utcai bordélyház történetét.

1883. november elsején nyílt meg a Híd utca 12. szám alatti (Híd és Malom utca sarka) bordélyház, mely hosszú évtizedekig meghatározó szerepet töltött be a soproni prostitúció történetében. A nyilvánosházat a Starkmann házaspár nyitotta, Starkmann György betegsége miatt azonban azt 1894-től a Bruckner házaspár vezette. Brucknerék 1892-ben telepedtek le Sopronban, s a Starkmann házaspár alkalmazta őket. Arra, hogy ténylegesen Brucknerék vezették a Starkmann-féle bordélyt, bizonyítékként Bruckner Erzsébetnek a kéjnők egészségügyi vizsgálatáról vezetett könyve szolgál.(34)

Brucknerék az üzemeltetést 1898-ban szerződésben rögzítve is átvették — mely 6 évre szólt —,(35)

s a szerződéskötéskor Brucknerné 2500 forintért a bordélyház teljes berendezését megvásárolta Starkmann Györgynétől.(36)

A Híd utcai intézményt a Bruckner házaspártól Küttel Olga vásárolta meg 1907-ben.(37)

Mivel higiéniai okok miatt a bordélyház üzemeltetésére az engedélyt 1910-ben visszavonták, Küttel Olga annak érdekében, hogy tovább nyitva tarthasson, a hatóságokat évekig kijátszotta. A felszámolásra hat hónap haladékot kapott, de végül a határozat nem került végrehajtásra. Küttel a hatóságokkal hosszú időn át elhitette, hogy új bordélyházat akar nyitni; engedélyt kapott, hogy amíg a másik fel nem épül, tovább mködhessen a Híd utcában. 1913-ban az építkezéshez telket vásárolt, azonban mint kiderült, terveket nem készíttetett, a munkálatokat el sem kezdte. Ekkor már csak öt kéjnővel dolgoztatott, s újra felmerült a bezáratás közeli lehetősége. Küttel azonban talpon tudott maradni, 1914. január 17-én újabb haladékot kapott: ha szeptember elsejéig elkezdi az építkezést, az új nyilvánosház elkészültéig nyitva tarthat. A huzavona évekig eltartott, az építkezést időnként elkezdte, majd abbahagyta. Az idő mindenesetre neki dolgozott: 1917-ben a városi főorvos javaslatára a polgármester a bordélyház megszüntetését kimondó határozatot felfüggesztette. A főorvos a mködést azért tartotta kívánatosnak, mert a városban jelenlévő nagyszámú katonaság ellenére Sopron csak két bordélyházzal rendelkezett.

A Híd utcai nyilvánosházzal egy időben nyithatott ki a Kőszegi út 3. szám alatti bordélyház. A bordélyt befogadó házra az építési engedélyt Wischy Samu kérvényezte 1882-ben.(38)

A ház eredetileg nyolc szobából (3 utcai, 5 udvari) állt, melyhez még négy udvari szoba épült 1901-ben.(39)

A ház felépülése után azonnal bordélyházként üzemelhetett, bár erre nincs közvetlen bizonyíték. Az 1890-es évek végétől 1906-ig a váci születés Székler Mária üzemeltette a bordélyházat.(40)

Mivel az elég messze esett a városközponttól, a vendégforgalmat növelhette annak villamossal való megközelíthetősége. A villamosforgalom 1900. május 26-án indult meg a Kőszegi út mellett, a Várkerülettől a Vágóhídig üzemelt a Győri úton. A bordélyház 1901. évi kibővítése talán kapcsolatba hozható a megnövekedett vendégforgalommal, a vágóhídi szárnyvonal azonban az alacsony kihasználtság, a be nem váltott remények miatt már elég hamar, 1903-ban megsznt.(41)

Székler Máriától a nyilvánosház üzemeltetését Starkmann Györgyné vette át 1906. február 1-jén, aki — miután 1898-ban átadta Híd utcai bordélyát — bordélyházának bérbeadásából származó jövedelméből élt, a személyével kapcsolatos különböző hivatalos okiratokban magánzóként szerepelt.(42)

Bordélyház nyitásánál és zárásánál az ott dolgozó kéjnőkkel a tulajdonosnak szerződést kellett kötnie, illetve azt felbontania. Székler Mária is így járt el bordélyházának átadásakor; megszüntette kéjnőivel az előzőleg megkötött szerződést. A szerződés felbontását engedélyező rendőrségi határozatból ismert a Székler Máriánál foglalkoztatott 13 kéjnő neve.(43)

Starkmann-nénak mind az átvételhez szükséges tőke előteremtésével, mind az üzemeltetéssel problémái támadtak. Az átvételhez szükséges elegendő pénz híján más társakat is bevont az üzleti vállalkozásba, és csak kölcsön felvételével tudta megvásárolni a nyilvánosház berendezését.(44)

A berendezést így három személy vette meg, de a házra már nem sikerült szert tenniük.

Starkmann-nénak a városi rendőrség 12 kéjnő foglalkoztatását írta elő, de ezen létszám fenntartása komoly gondot jelentett; a kerületi tiszti orvos jelentése szerint március végén az engedélyezett 12 kéjnő helyett csak hét dolgozott.(45)

Starkmann-né a lányok létszámának feltöltését Bécsben próbálta megoldani, a leánykereskedő Johann Kapatával vette fel a kapcsolatot. A kalandos vállalkozás kudarcba fulladt; Starkmann-nét 1906. április 7-én Bécsben letartóztatták, de miután tisztázta magát, tíz nappal később szabadon engedték.(46)

Az előírt létszámot végül más csatornán keresztül érték el — különben a rendőrség bezáratta volna a nyilvánosházat —, de feltételezhető, hogy nem mindig dolgozott 12 lány a bordélyban. A bordélyház-tulajdonosnő a létszámcsökkentésről nem akart lemondani, s augusztusban kérelmezte, hogy a 12 fős kötelező létszámot nyolcra szállítsák le. A rendőrfőkapitány a létszámcsökkentést elutasította, indoklásában fő érvként azt hozza fel, hogy Sopronban csak kettő bordélyház létezik, s ezek kéjnőinek együttes létszáma az egész országban egyedülállóan alacsony. A Híd utcai bordélyban ekkor 15 lány mködött", így a két bordélyban összesen 27 lány dolgozott. Figyelembe véve, hogy Sopron lakosainak száma 1900-ban elérte a 33 ezret, s ebből katona 3 ezer volt, a két bordélyház egészségügyi" jelentősége miatt a létszámcsökkentést nem engedélyezte.(47)

A rendőrfőkapitány indoklásában Starkmann-né alkalmasságát is kétségbe vonta, mivel a másik bordélyház (Bruckner-féle bordély a Híd utcában) 15 lányt foglalkoztatott sikerrel.

Starkmann-né a bordélyt ugyan üzemeltette, maga a ház azonban nem került tulajdonába, így ezt kihasználva Bruckner Adolfné március 28-án megvásárolta a házat.(48)

Brucknerné eredetileg a Balfi utcában akart új bordélyházat építtetni, ezért kérelmezte, hogy az Ikva patak mentén bordélyt építhessen. A Balfi utcai kérelmét azonban visszautasították,(49)

ezért vásárolta meg a Kőszegi úti házat, melyben a mködést saját maga csak 1907-ben kezdte meg. A Bruckner házaspár számára a Kőszegi úti bordélyház megvásárlása egyfajta felemelkedést jelentett: a Híd utcaival szemben ez volt az elegánsabb, jobb osztályhoz tartozó férfiak által látogatott".(50)

Az elegánsabb belső magasabb árakat is jelentett; a szolgáltatásokért" kapott minimális ár 2 korona volt, míg a Híd utcában ugyanazért 1 koronát kértek. A rosszul menő bordélytól Starkmann-né végül kénytelen volt megválni; így 1907-ben megismétlődött az 1898. évi átadás, mindkét esetben Starkmann-né volt az eladó és a Bruckner házaspár a vevő. Brucknerékkel a bordélyház vezetése új lendületet kapott, amit az is bizonyít, hogy 15 lánnyal nyitották meg a nyilvánosházat.(51)

A bordélyházak közötti minőségi különbség nemcsak Sopronra volt jellemző; Márai Sándor Kassára vonatkozóan tesz hasonló megállapítást. A mindennapos, egészségügyi szükségletek céljaira két nyilvánosház is akadt a városban: egy olcsóbb és közönségesebb, a Bástya utcában s egy másik, finomabb, a tiszti", földszintes ház a Fegyvertár utcában, ahová a magasabb rangú hivatalnokok és katonatisztek jártak".(52)

A Kőszegi út 3. szám alatt mködött bordélyház szobánkénti berendezését adásvételi szerződésből ismerjük.(53)

A sok szobás ház bútorzata pazar volt, rengeteg függöny, drága bútor szerepel a listán, például az egyik szalon berendezése a következőképpen nézett ki: öt függöny kék plucheből, két ablak rauleau, két ablakvánkos, két belső ablakfüggöny (horgolt kézimunka), egy nagy tükör, gyöngyházzal kirakva, két plusche fauteuille, egy fauteuille, két kék plusche díván vánkossal, két darab márványasztal (tea), egy kék plusche kördíván, egy fekete ébenfa zongora aczéllemezzel, egy ruhafogas, két nagy gobelin (a zongora megett), két kép kék plushebe foglalva, egy köpőláda, egy kályha és egy ellenző, egy tzfogó, egy kályhaeleje, egy háromágú sárgaréz Auer csillár, öt karnis".

A bordélyház további története nem ismert. 1917-ből származik egy főorvosi jelentés, mely két bordélyházat említ Sopronban. Mivel a bordélyházak virágzó korszaka már rég letnt, újak alapítására nem került sor, feltételezhető, hogy a Kőszegi úti bordély tovább mködött, 1917-ben a Híd utcai mellett az tarthatott nyitva.

Ha a lakosság és a bordélyházak számát együtt nézzük, akkor a következők állapíthatók meg. A lakosság növekedésével Sopronban a bordélyházak száma nem emelkedett, hanem csökkent, így az egy bordélyra eső lakosok száma állandóan emelkedett. Azonban ha nem Budapesttel, hanem a többi vidéki várossal vetjük össze az egy nyilvánosházra jutó lakosok számát, meglepő eredményre jutunk. Kiderül, hogy az egyes vidéki városokhoz képest Sopronban nagyon alacsony volt a bordélyházak száma. 1915-ben például Debrecenben, Szegeden 11, Pozsonyban, Szabadkán 10, Újvidéken 9, Gyulafehérvárott 4 bordélyház mködött.(54)

Az egy bordélyra jutó lakosok számában mind Sopron, mind Budapest a sor végén helyezkedett el: a Schreiber által közölt 106 város közül Sopron a 85. helyet foglalta el. Ezeket az adatokat figyelembe véve(55)

a többi vidéki városhoz képest Sopronban a bordélyházak száma a századfordulón — ellentétben a fejezetünket indító kijelentéssel — a lakosság számához képest alacsony volt.

A prostituáltak száma

A vizsgált időszakban a kéjnők számára vonatkozó legkorábbi adat 1869-ből származik.(56)

A belügyminisztériumi körlevél a kéjnők és a bujasenyvesek" (szifiliszben megbetegedettek) száma után érdeklődött. A számon tartott kéjhölgyek száma ekkor 20, a titkon kéjelgőké" körülbelül 15 volt. Ezek közül öt volt bujasenyves".

Az engedélyezett kéjnők és a csavargók" számát az 1885—1903 közötti időszakra vonatkozóan az évenkénti polgármesteri jelentésekből ismerhetjük. Mivel a titkon kéjelgők" számáról is pontos információ áll rendelkezésünkre, ezért egyedülálló módon a prostitúció egész szerkezetét tanulmányozhatjuk. A táblázat üresen hagyott rovataira nézve nincsen információ.

 
Év
bordélyházi magánkéjnők
magánkéjnők
kóborlók
összes kéjnő
buja-kóros
1869 15 20 2
1885 94 4 51 149 51
1886 68 48 119 39
1888 60 1 38 99 34
1889 47 1 31 80 28
1890 51 1 40 92 32
1891 60 1 37 98 47
1892 63 1 50 114 43
1893 103 40
1894 124 52
1895 122 57
1896 192 92
1897 230 65 
1898 202 58
1899 85 21
1900 101 1 72 101 55
1901 61 1 91 153
1902 77 149 226 72
1903 80 1 85 166  48
 
A hiányos adatok ellenére a kéjnők számából néhány következtetés levonható. Sopronban 1869-től 1885-ig a prostitúció jelentősége növekedett, a kéjnők száma megsokszorozódott. Az 1880-as évek elején új bordélyházakat alapítottak, a bordélyházi kéjnők nagy számából következően az ügyfelek többsége ezeket a házakat látogatta. 1885 és 1895 között viszont jelentős visszaesés mutatkozott, a bordélyházak száma háromról kettőre csökkent. 1895 után ismét növekedés figyelhető meg, mely azonban már nem a bordélyházi kéjnők, hanem a kóborlók" számának emelkedéséből származott, ami az utcai prostitúciót erősítette. Valószín, hogy Sopronban az utcai kéjnők, a csavargók" száma már 1896-ben meghaladta a bordélyházi kéjnők számát (magánkéjnő évente általában egy létezett), s ez a prostitúció korai szerkezetváltását tükrözi.

Budapesten szintén megfigyelhető a bordélyok háttérbe szorulása. A századfordulóra a bordélyházak száma gyorsan csökkent, 1894-ben még 44,(57)

1910-ben már csak 18 mködött. A nyilvánosházak csökkenésével együtt a prostitúció más területei nyertek teret: a lakásban és az egyéb helyeken dolgozó igazolványos és bárcás kéjnők száma nőtt. Az igazolványosok száma 1912-ben haladta meg először a bárcával rendelkező bordélyházbeli és magánkéjnők számát.(58)

A budapesti titkos prostituáltakról számszer adat nem áll rendelkezésünkre. Mégis számuk, szerepük a prostitúcióban a sopronihoz hasonló lehetett; az igazolványok kiadását leginkább az a törekvés motiválta, hogy a titkos prostituáltakat ellenőrzés alá vonják.

Sopronban 1895 után erősen hullámzó tendenciát mutat a prostituáltak száma, 1898-ban 202, 1899-ben már csak 85 volt a számuk. A hullámzást a csavargók" számának hirtelen ingadozása okozhatta, ami összefüggésben lehetett például a városban lakó katonák számának változásával; csökkenhetett a katonaság létszáma egy nagyobb hadgyakorlat, csapatmozgás esetén, s ezzel együtt a kéjnők közül a leginkább mobil csavargók" tudtak leggyorsabban reagálni a változásra, máshol keresni jobb felvevőpiacot.

A fenti adatok mellett rendelkezésünkre állnak a kéjnők éves orvosi vizsgálatainak adatai 1886 és 1892 között. A vizsgálatok száma azonban nem egyezik meg a kéjnők számával, több évet figyelembe véve az elvégzett vizsgálatok kétszeresére, háromszorosára lett volna szükség. Az előírásoknak megfelelően például 1890-ben a két bordélyház 51 kéjnőjét hetente háromszor, összesen 7956-szor kellett volna megvizsgálni. Ehhez képest a polgármester jelentésben a következőket írja: A városban tartózkodó kéjnők a városi alorvos által hetenként 3-szor vizsgáltatnak meg. A két engedélyezett bordélyházban 51 személy 2412-szer, 1 magán lakó 153-szor, 40 kóborló 74-szer lett megvizsgálva, kórházba küldetett bujakór miatt bordélyházból 10, egyéb 22, összesen 32".(59)

Mielőtt tévútra vezető következtetéseket vonnánk le, figyelembe kell vennünk, hogy a vizsgálható prostituáltak száma alacsonyabb volt, mint a nyilvántartottaké. A két soproni bordélyház ugyanis nem alkalmazhatott állandóan 51 leányt" (1892-ben például 63-at), a házak nagyságától függően bordélyházanként legfeljebb 10—15-öt.(60)

Az éves bordélyházi állomány három részből állt: az egészséges dolgozókéból, az éppen betegekéből és a szökésben levőkéből: az örömlányok ugyanis a mostoha körülmények miatt gyakran elmenekültek a bordélyokból. Így a kéjnők számára előírt orvosi vizsgálatok száma nem is egyezhet a fentivel, mivel az összes nyilvántartott lány nem dolgozott egész évben.

A prostituáltak tényleges számára Bruckner Erzsébet könyvéből lehet következtetni, melyet a Híd utcai bordély kéjnőinek egészségügyi vizsgálatáról vezetett. Az 1894—1898 között vezetett könyvbe Brucknerné minden orvosi vizsgálatot feljegyzett, s a dátumokból kiderül, hogy az előírt heti háromszori orvosi vizsgálatot minden esetben betartották, néha az előírtnál többszöri vizsgálat is előfordult. A négy év alatt évente 8—9 lány dolgozott a bordélyházban, de a lányok többsége évente, félévente kicserélődött.

A polgármesteri jelentésekben közölt éves orvosi vizsgálatok számából és a Híd utcai bordélyház gyakorlatából az következik, hogy 1889-ig 3 bordély mködött Sopronban,(61)

körülbelül 28—30 kéjnővel. 1886-ban például az éves polgármesteri jelentés 2575 egészségügyi vizsgálatot említ — tudva azt, hogy a vizsgálatok számát pontosan betartották —, ez összesen 25 kéjnőnek felel meg. Az egészségügyi könyv tapasztalata alapján a létszámon felül körülbelül 1—2 lányt lehet számítani bordélyonként, akiket betegségük miatt nem vizsgáltak, így abban az időpontban nem is szerepeltek a megvizsgáltak között, de a létszámhoz tartoztak. Ezért az orvosi vizsgálatok számából kiszámítható prostituáltszámhoz hozzá kell adni a feltételezhetően beteg kéjnők számát, így határozható meg a körülbelül 28—30 fő. 1890 és 1892 között hasonló számítással a két engedélyezett nyilvánosházban közel 19—22 prostituált dolgozott. 1892 után az orvosi vizsgálatok számáról nem áll rendelkezésünkre adat, de mivel a bordélyházak száma korszakunkban nem változott, ezért feltehető, hogy a lányok száma sem változott számottevően.

Érdekes megfigyelni, hogy a magánkéjnők Sopronban alig voltak jelen. A legtöbb lakáson dolgozó kéjnőt 1885-ben és 1915-ben(62)

tartották nyilván, akkor is csak négyet. Budapesten a magánkéjnők kiterjedt ügyfélkörrel rendelkeztek, számuk az első világháborúig növekedett: 1894-ben 529, 1912-ben már 769 magánkéjnő tartotta fent magát.(63)

A magánkéjnők(64)

hiánya nemcsak soproni jelenség volt, hanem a többi közép- és kisvárost is jellemezte. A vidéki városokban 1915-ben a 3655 bordélyházbeli kéjnővel szemben csak 489 magánkéjnő volt nyilvántartva.(65)

Schreiber Emil szerint ennek a legfőbb oka az volt, hogy több magánkéjnőt a közerkölcs nem trt volna el, tevékenységük a közép- és kisvárosokban jobban szem előtt folyt volna, mint Budapest egymilliós forgatagában. Schreiber adataiból azonban épp az olvasható ki, hogy a városok trésszintje nagyon eltérő volt. Máramarosszigeten például 46, Nagyváradon 30, Kassán 24, Szegeden 22, Gyöngyösön 17 magánkéjnő mködött.(66)

Így bár országos szinten Budapesthez képest számuk alacsony volt, számukat mindig a helyi társadalom toleranciája és igényei szabták meg.

Sopron és a többi város prostituáltjainak száma annak ellenére is nehezen hasonlítható össze, hogy a soproni évenkénti polgármesteri jelentések 1885—1903 között négy számadatot közölnek: a bordélyházbeli kéjnők, a magánkéjnők, a kóborlók és az összes kéjnő számát. A bordélyházbeli kéjnők számáról kiderült, hogy az adatok túlzottak, magánkéjnők éppen hogy csak jelen voltak (1—4 fő), az összes kéjnő száma pedig nem hasonlítható össze, mert más városok titkos prostituáltjainak számáról nem áll rendelkezésünkre adat. Ezért az orvosi vizsgálatok számából következtetett adatokon kívül nincs megbízható forrásunk a soproni prostituáltak számát illetően, kivéve az 1915-ös esztendőt.(67)

Az 1915. évi adatok alapján az egész országban összehasonlítható a bordélyházi kéjnők, a magánkéjnők és az igazolványosak száma. Mint ahogy Sopron nem bővelkedett bordélyházakban, bejegyzett kéjnőinek száma is alacsony volt. A 106 magyarországi városban az egy kéjnőre jutó lakosok száma nagyon eltérő volt: 8729 (Makó) és 96 (Losonc) között mozgott. Sopronban egy prostituáltra 1094 lakos jutott, mely számadattal Sopront a középmezőnyben lehet elhelyezni.(68)
 
 
 
 

A hatóságilag ellenőrzött prostitúció országos szerkezete

A Schreiber által közölt adatok alapján — csak a bejegyzett kéjnők számáról tájékoztat — nagy körvonalakban a városok prostitúciójának kétféle szerkezete figyelhető meg.

Az első típusba azok a városok tartoznak, ahol szerkezetváltás híján a prostitúció főszereplői még a nyilvánosházak voltak, a magánkéjnők és az igazolványosak nem bírtak igazi jelentőséggel. A forgalom döntő része a nyilvánosházakban bonyolódott, sok helyen a prostituáltak más típusai elő sem fordultak. Sopronhoz képest a legtöbb vidéki város bordélyházainak száma magas volt, ide sorolható a városok közel 70 százaléka. A nyilvánosházak számát a városnagyság mellett az eltérő igények szabhatták meg. A bordélyok száma 11 és 0 között, az egy nyilvánosházra jutó lakosok száma 0 és 51 459 között mozgott.

A második típusra az jellemző, hogy a századfordulóra a nyilvánosházak szerepe már visszaszorult, a prostitúció főszereplőivé többnyire a magánkéjnők és igazolványosak váltak. A bordélyházak szerepe minden városban eltérő lehetett, de sok helyen az igazolványos és magánkéjnők száma már meghaladta — Budapesthez hasonlóan — a bordélyházbeli kéjnők számát. A városok közül ebbe a típusba kevesebb tartozott, körülbelül 30 százalék (Budapest mellett például Kassa, Miskolc, Eger, Gyöngyös, Jászberény, Máramarossziget, Eperjes, Nyitra). A bordélyházak térvesztését mutatja, hogy 1915-ben hét városban nem is mködött nyilvánosház (Bártfa, Dobsina, Korpona, Makó, Nagyrőce, Selmec- és Bélabánya, Szamosújvár).

Schreiber adataiból hiányzik a titkos prostituáltak száma, melynek jelentőségéről azonban nem feledkezhetünk meg. Például Schreiber Emil statisztikája alapján Sopron (2 bordélyház, 25 bordélyházbeli és 4 magánkéjnő, 2 orvosi felügyelet alatt álló, összesen 31 kéjnő) besorolása az első típusba lehetséges. Magánkéjnő négy, igazolványos kettő: nincs más, csak nyilvánosházbeli kéjnő. A városban állomásozó katonaság létszámát is tudva, a számok nem tükrözhették a valódi helyzetet, a felmerült igény kiszolgálása csak jóval nagyobb kapacitással volt lehetséges. A titkos prostituáltak számával azonban a besorolás árnyalható, ugyanis a táblázatban nem szerepel a kóborlók" száma, mivel rendszeres orvosi felügyelet alatt nem álltak. A többi város titkon kéjelgőinek" számáról adat ugyan nem áll rendelkezésünkre, azonban Sopron példája alapján feltételezhető, hogy azokban a városokban, ahol nagyon magas volt az egy bordélyra eső lakosok száma, vagy egyáltalán nem volt nyilvánosház, és ahol sem a magánkéjnők, sem az igazolványosok nem voltak nagy számban jelen, a titkos prostitúció jelentős szerepet játszott. A táblázat alapján például valószínleg ide sorolható Hódmezővásárhely, Kecskemét, Nagykőrös, Mezőtúr, Pécs, Szatmárnémeti.

Mindez jól mutatja, hogy pusztán a hatóságilag ellenőrzött kéjnők adatai alapján sok esetben nem lehet pontosan felrajzolni a városi prostitúció szerkezetét. A titkos prostituáltak számával az egyes városok besorolása megváltozhat, így a fentebb leírt kétféle szerkezet semmiképp sem jelent éles határvonalat.
 
 

1. 1. Doros Gábor—Melly József: A nemi betegségek kérdése Budapesten I—II. Budapest, 1930. 755—756. (a továbbiakban: Doros—Melly)

2. 2. A Magyar Korona országainak 1900. évi népszámlálása. Első rész. A népesség általános leírása községenkint. Budapest, 1902. 126. (a továbbiakban: 1900. évi népszámlálás)

3. 3. 1900-ban a lakosság 53.5%-a a németet jelölte meg anyanyelveként. 1900. évi népszámlálás 127.

4. 4. 1900-ban a katonaság létszáma 2850 volt. 1900. évi népszámlálás 516.

5. 5. A városok szabályrendelet-alkotásáról lásd Kajtár István: Városi önkormányzatok (1848—1918). Pécs, 1993. 107—128.

6. 6. Szabályok a kéjelgés-bordellházak és kéjhölgyekről. Pest, 1867. október 31.

7. 7. Szabályrendelet a bordély-ügyről. 837/1884.

8. 8. Szabályrendelet a prostitúcióról. 881—1008/1907. A rendelet csak 1909-ben lépett életbe.

9. 9. Szabályrendelet a kéjelgés, bordélyházak és kéjnőkről. Sopron, 1884. március 13.

10. 10. Az egri szabályrendeletet is a pesti alapján készítették. Horváth László: Adatok az egri prostitúció történetéhez. In: Archivum, 14. Eger, 1996. 180. (a továbbiakban: Horváth)

11. 11. Sopronban az 1884. évi szabályrendelet írta elő a 17 év feletti korhatárt (6. paragrafus). Pesten az 1867. évi rendelet a 17 év alatti nők alkalmazását türelmi bárca vagy egészségügyi bizonyítvány kiállításához kötötte (I/9. paragrafus), az 1907. évi viszont már csak 20 év feletti lányok mködését engedélyezte a bordélyházakban (7. paragrafus).

12. 12. Budapesten az 1884. évi szabályrendelet (17. paragrafus) 20 forintról 40 forintra emelte fel ezt az összeget.

13. 13. A bordélyház adásvételi szerződése tételesen felsorolja a szobák bútorzatát. Az épületben található három szalon közül kettőben mködött zongora. Adásvételi szerződés. Közjegyzői okirat. Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára, VII. 152. 3/1907. (a továbbiakban: SVL)

14. 14. SVL IV. 1403/a. Tanácsülési jegyzőkönyv. 1079, 2024./1880.

15. 15. Szabályok a kéjelgés- bordellházak és kéjhölgyekről. II/6. és III/2. paragrafus. Pest, 1867. október 31.

16. 16. A heti kétszeri orvosi vizsgálatot az 1884. évi szabályrendelet írta elő (37. paragrafus), melyet az 1907. évi rendelet (51. paragrafus) is megerősített.

17. 17. Finck János: Sopron szabad királyi város polgármesterének 1888. évi jelentése a városi közigazgatás összes ágairól. Sopron, 1889. 47.

18. 18. A bárcás és egészségügyi lappal rendelkező kéjnők rendszerét az 1900. december 1-jén kiadott rendőrfőkapitányi rendelet alakította ki. Közreadta: Széchényi Mihály: A bordélyrendszer Budapesten. In: Rubicon, 1993. 8—9. 60. (a továbbiakban: Széchényi)

Az igazolványos kéjnő fogalmát az 1907. évi budapesti rendelet hívta életre.

19. 19. Találkahelyek engedélyezését a rendőrfőkapitányi rendelet (Széchényi 30—37. paragrafus), a magánlakással bíró igazolványos kéjnő kategóriáját (korábban csak a bárcás kéjnők fogadhattak lakáson vendéget), valamint a magánkéjnő-telepek engedélyezését és az éjjeli kávéházakban és mulatóhelyeken való tartózkodást (csak tartózkodást!) az 1907. évi szabályrendelet vezette be.

20. 20. Sopronban az igazolványosok jelenlétére csak Schreiber Emil könyvéből lehet következtetni. Screiber Emil az összes törvényhatósági jogú város (27) és 79 rendezett tanácsú város bordélyházainak számát táblázatban közli. A táblázat orvosrendőri felügyelet alatt álló egyéb nők (pincérnők stb.) száma" rovata az igazolványos prostituáltakkal feleltethető meg. Schreiber Emil: A prostitució. Budapest, 1917. 99—102. (a továbbiakban: Schreiber)

21. 21. A kávéházi prostitúcióra lásd Forrai Judit: Kávéházak és kéjnők. In: Budapesti Negyed, 1996. 2—3. 110—120.

22. 22. Márai Sándor: Egy polgár vallomásai. I—II. Budapest, 1990. 24—26. (a továbbiakban: Márai)

23. 23. Soproni Napló, 1901. május 16.

24. 24. 1901. december 30.

25. 25. Ha összehasonlítjuk a két város lakosainak és bordélyházainak számát, a következő eredményt kapjuk. 1910-ben Budapest népessége 880 371 fő volt, bordélyház pedig 18 mködött. Így egy bordélyházra mintegy 48 909 fő jutott. Sopron (33 932 lakos, kettő bordélyház) esetében ennél kisebb lesz a számítás végeredménye: 16 966 lakosra jutott egy bordély. A különbség még nagyobb lesz, ha Budapest lakosainak számát vonzáskörzetével együtt értelmezzük, mely 1910-ben meghaladta az egy millió főt. (A városok népességére vonatkozóan lásd Thirring Gusztáv: A magyar városok statisztikai évkönyve. I. évfolyam. Budapest, 1912. Budapest bordélyházainak számáról: Doros—Melly 800.)

26. 26. Tanácsülési kivonat. 1874. szeptember 30. SVL IV. 1403/c. XXV. 18 031.

27. 27. Szabályrendelet a kéjelgés, bordélyházak és kéjnőkről. Sopron, 1884. március 13. 3. paragrafus. Türelmi engedélyt bordélyház nyitására, a város kapitányának meghallgatása, illetőleg véleményezése alapján a városi tanács adja ki". Budapesten bordélyház nyitását a rendőrfőkapitány engedélyezte a városi tanács beleegyezésével. Szabályok a kéjelgés- bordellházak és kéjhölgyekről. I/3. és IV/22. paragrafus. Pest, 1867. október 31.

28. 28. SVL IV. 1403/c. XXV. 18 765.

29. 29. SVL IV. 1403/c. XXV. 21 840.

30. 30. Szabályrendelet a prostitúcióról. 881—1008/1907. 30. paragrafus.

31. 31. Finck János: Sopron szabad királyi város polgármesterének 1885. évi jelentése a városi közigazgatás összes ágairól. Sopron, 1886. 47.

32. 32. Finck János: Sopron szabad királyi város polgármesterének 1890. évi jelentése a városi közigazgatás összes ágairól. Sopron, 1891. 49.

33. 33. Az 1886. évi polgármesteri jelentés három, az 1890. évi már csak kettő bordélyházat említ. Az biztos, hogy a két évszám között sznt meg a nyilvánosház, s mivel 1889-ben a nyilvántartott kéjnők száma 13-mal csökkent, ezért valószín, hogy ekkor zárták be a bordélyt.

34. 34. SVL IV. 1413. a—b. 45/1900.

35. 35. Bérleti szerződés. Közjegyzői okirat. SVL VII. 152. 285/1898.

36. 36. Adásvételi szerződés. Közjegyzői okirat. SVL VII. 152. 284/1898.

37. 37. SVL IV. 1403/d. XV. 59/1907.

38. 38. SVL IV. 1403/c. XXIV. 8365.

39. 39. A házbéradó kivetési lajstrom szerint 3 utcai és 9 udvari szobája volt. SVL IV. 1409/c. 1902. Házbéradó kivetési lajstrom.

40. 40. SVL IV. 1413. a—b. 1172/1906.

41. 41. Lovas Gyula: A soproni villamos vasút. In: Soproni Szemle, 1966. 2. 114.

42. 42. SVL IV. 1403/d. XV. 7/1906.

43. 43. Inke Sára, Nemes Mariska, Farkas Mária, Derhán Rozália, Hermann Alice, Koncs Margit, Horváth Mária, Kundlák Ernestina, Nyaka Vera, Koch Anna, Víg Mária, Várady Teréz, Kovács Eszter. SVL IV. 1413. a—b. 1172/1906.

44. 44. Közjegyzői okirat. SVL VII. 152. 22/1906.

45. 45. Schönberger Gusztáv kerületi tiszti orvos jelentése. SVL IV. 1413. a—b. 3257/1907.

46. 46. SVL IV. 1403/d. XV. 45/1906.

47. 47. SVL IV. 1413. a—b. 8374/1906.

48. 48. Adásvételi szerződés. Közjegyzői okirat. SVL VII. 152. 239/1906.

49. 49. SVL IV. 1403/d. XV. 24/1906.

50. 50. SVL IV.1413. a—b. 8374/1906.

51. 51. SVL IV.1413. a—b. 852/1907.

52. 52. Márai 26.

53. 53. Adásvételi szerződés. Közjegyzői okirat. SVL VII. 152. 3/1907.

54. 54. Schreiber 99—102.

55. 55. Mint ahogy korábban megállapítottuk (lásd 25. lábjegyzet), 1910-ben Budapesten egy bordélyházra 48 909, Sopronban 16 966 fő jutott. Ugyanezt a számítást elvégezve azokra a városokra, ahol mködött nyilvánosház, a következő eredmények kaphatók növekvő sorrendben: Gyulafehérvárott 2916, Újvidéken 3732, Pozsonyban 7823, Debrecenben 8429, Szegeden 11 832, Kecskeméten 17 106, Szatmárnémetiben 17 446, Kassán 22 105, Pécsett 24 911, Miskolcon 51 459. Így a bordélyházra jutó lakosok száma 2916 és 51 459 fő között mozgott. (A számítás pontosságát csökkenti, hogy a városok népességszámára vonatkozó adatok 1910. éviek, míg a bordélyok számát illetően 1915. éviek.)

56. 56. SVL IV. 1106/c. VI. 1322.

57. 57. Széchényi 61.

58. 58. Doros—Melly 800.

59. 59. Finck János: Sopron szabad királyi város polgármesterének 1890. évi jelentése a városi közigazgatás összes ágairól. Sopron, 1891. 49.

60. 60. Pesten például az 1867. évi szabályrendelet bordélyházanként 5—10 prostituált jelenlétét engedélyezte (I/6. paragrafus). A székesfehérvári szabályrendelet 4—10 (Székesfehérvár szab. kir. város Szabályrendelete a bordélyházakról és kéjnőkről. Székesfehérvár, 1904. 9. paragrafus), az egri pedig 3—10 kéjnő munkáját engedélyezte nyilvánosházanként. (Eger város bordély-házainak rendszabályai. Eger, 1890. 6. paragrafus. Közreadta: Horváth 177—180.) Az 1907. évi budapesti rendelet a bordélyház nagyságától függően a főkapitány hatáskörébe utalta a létszám megállapítását (33. paragrafus), s mint ahogy ezt Székler Mária esetében láthattuk, Sopronban is ez volt az ügymenet.

61. 61. A polgármesteri jelentések 1886—1892 között közlik az összes prostituált orvosi vizsgálatainak éves számát.

62. 62. Schreiber 99.

63. 63. Széchényi 61.

64. 64. Magánkéjnők 1909-től Budapesten mind bárcások, mind igazolványosok lehettek, arról, hogy Sopronban is mködhettek igazolvánnyal magánkéjnők, nem áll rendelkezésünkre adat.

65. 65. Schreiber 109.

66. 66. Schreiber 99—102.

67. 67. Schreiber az 1915. évre vonatkozóan a bordélyházak, a bordélyházbeli és a magánkéjnők, az orvosi felügyelet alatt álló kéjnők számát, valamint a városok 1910. évi népességének nagyságát közölte. 99—102.

68. 68. A Schreiber által közölt városok közül Sopron a 69. helyet foglalta el.


vissza