2017 augusztus 3 9:05 de.
Az idő tájt (1986-ban), amikor még senki nem gyanította, hogy Gorbacsov és az ő reformelképzeléseinek pártkongresszusi győzedelme (március-április) a Szovjetunió és az általa uralt szocialistának nevezett tábor felbomlásának nyitánya, amikor szovjet kozmonauták világelsőkként váltottak állomást a világűrben (május), amidőn a mexikói labdarúgó világbajnokságon a szovjet csapat tönkreverte a magyar válogatottat (június 2., 6-0), amikor – ki ne emlékezne rá? – Magyarországon tartotta kongresszusát az Orosz Nyelv és Irodalomtanárok Nemzetközi Szövetsége (augusztus), amikor ugyan a szovjet-magyar árucsere egyenlege hosszú évek óta először – az olaj világpiaci árának zuhanása okán – a mi javunkra mutatott többletet, ezt többletet azonban a szovjetek lenyelték, […]
Read more ›
2017 augusztus 2 12:50 du.
Kanada az egyetlen olyan nyugati ország, ahol az állam, nem pedig a szabadpiaci kereslet szabja meg a termelés határait a tej, sajt és baromfi szektorban. Az egyedülálló kanadai rendszer – amit angolul supply management-nek, franciául pedig Gestion de l’offre-nek hívunk – lehetővé teszi azt, hogy az 1966-ban létrehozott és a Mezőgazdasági és Agrárélelmiszer miniszter felügyelete alatt álló Kanadai Tejtermék Bizottság határozza meg a tejtermékek árait, a termelés ütemét és mértékét, illetve a termelési kvótákat a farmereknek. Jóformán be van tiltva a külföldi tejtermékek forgalmazása Kanadában. Jelenleg a sajtok 8 százaléka lehet külföldi termék, jogurt esetében pedig pusztán 1% származhat külföldről. Ha […]
Read more ›
2017 augusztus 1 1:10 du.
Valóságos pokollá vált a diszkontos Air Transat egyik Montreálba tartó járata, amely viharok miatt Ottawában kényszerült leszállni. Az utasok hat órán keresztül várakoztak a gépen, ahol közben elromlott a klímaberendezés és néhányan rosszul is lettek a melegtől és levegőtlenségtől. Az Air Transat járata Brüsszelből tarott Montreálba, de a zord időjárás miatt kellett a montreáli Trudeau repülőtértől 200 kilométerre nyugatra fekvő ottawai repülőteren leszállni. Amikor azonban leszállt a gép, hat órán keresztül nem engedték meg az utasoknak, hogy a Macdonald-Cartier International Airport termimáljában várakozzanak. Még akkor sem, amikor az áram kihagyása miatt elromlott a fedélzeten a klíma. Az egyik utas a […]
Read more ›
10:56 de.
2017.szeptember 10-én a Budapest Sportarénában mutatják be a HEGEDŰS A HÁZTETŐN C. musicalt, Alföldi Róbert rendezésében. Sólem Aléchem novellafüzére alapján, Arnold Perl engedélyével. A magyar változat alkotói: Producer: Rosta Mária Rendező: Alföldi Róbert Koreográfus: Vári Bertalan Főbb szerepeket: Éder Enikő, Martinovics Dorina, Bánfalvi Eszter, Sodró Eliza, Pájer Alma, Kornis Anna, Csákányi Eszter, Náray Erika, Hevér Gábor, Szatory Dávid, Bányai Kelemen Barna, Lugosi György, Tóth Gabi, Patkós Márton, Marranczi Zalán, Fehér Tibor, Juhász Levente, és Misurák Tünde – alakítják. Tevje, a tejesember szerepében Stohl Andrást láthatja a közönség. A bemutatót követően a darab országos turnéra indul az alábbi városokba: Szombathely 2017. szeptember […]
Read more ›