Vannak Rákosi korabeli filmek, amiket nem játszottak a bukása után, ilyen pl. a Feltámadott a tenger, ami Petőfiről szól. De a főcímdal eléggé ismert.

Természetesen mindenki mindent olyannak lát, amilyennek akarja, alapvetően ebben nincs semmi gond. A gond ott kezdődik, amikor azt akarja valaki, hogy mindenki úgy lásson, ahogy ő.

Ezzel nagyjából egyetértek.

Én sem éltem a Rákosi-korban, de sok minden továbbélt búvópatakként a korból, pl. közönségfilmek révén. Alma említette Soós Imrét a másik topikban, sok propagandafilmben kellett szerepelnie.

Nem az úgynevezett “programversek” alapján, amiket az iskolákban elemzünk szoktam élvezni és megítélni a költészetet, azok is fontosak, de nem azok a szépek.

(az én szememben Petőfi egy ösztönös, zseniális költő, olykor egy igazi bohém, egy könnyen lángralobbanó ifjú, egy igazi lánglelkű forradalmár, egy szenvedélyesen szerető hitves, a Márciusi Ifjak egyike, egy hős szabadságharcos, és mennyi verssel és szépséggel megajándékozhatott volna még bennünket…)

Petőfi hogyan ír a keményen dolgozó emberekről? Említés szintjén.

Kedvelem sok versét, de nem azért szeretjük, amit a Rákosi-korban sulykoltak róla. Valódi kultusza volt, a szegény nép barátjaként emlegették.

A Petőfi idézet egy verses meséből, irodalmi meghatározással elbeszélő költeményből való, a közkedvelt János Vitézből, számomra ott a költő azt írja le, hogy Kukorica Jancsi hogyan gyönyörködik az ő kedvesében…

Az Arany idézet egy egészen más műfajú költeményből van, egy balladából, amiben Arany nagy mester volt. A balladai hangvétel és eleve a történet mást követel…

Nézd meg, mennyire másképp ír a két költő a női munkáról!

Petőfi: “… ruhákat mos a friss patakba,
kilátszik a vízből két szép térdecskéje,
Kukorica Jancsi gyönyörűségére.”

Arany: ” …és ez így megy évrül-évre,
télen-nyáron szünet nélkül,
harmat arca hő napon ég,
gyönge térde fagyban kékül.”

Melyikben van szociális érzékenység? Petőfiben nem az érzékeny jótékonykodót tiszteljük, hanem a fiatal népvezért, én csak ezt akartam mondani.

Nézze, én valóban igen liberális vagyok: Petőfit úgy szerettűk ahogy volt! S mikor én jártam iskolába és tanultam verseit kivülről, mint költőt tiszteltem.
Nem volt akkor még sehol piros zászló gyakorlatban. Viszont, amikor bejött a piros zászló, akkor egészen MÁS volt a légkör Rákosi idejében.
A “szabadság” csak azoknak járt akik az uralkodó diktátort és Sztálint kiszolgálta. Aki ellenállt ennek, az bőrtönbe került!
Akkor valóban megismertem, hogy mi a különbség a szép jelszavak és a gyakorlat között!

Bizton állítom, (persze lehet, hogy csak szerintem) hogy Adyban sem az volt a legérdekesebb, hogy vérbajos (szifilisz, francia betegség) volt. Elég tekintélyes lista lelhető fel arról, hogy ki mindenki volt szintén az, akkor még nem voltak korszerű gyógyszerek, sőt nevetségesen félrekezeltek egyszerűbb betegségeket is.

“Közéleti tevékenysége pedig végig egy a konvenciókból bármikor kitörni kész ifjút állít elénk…”

Milyen konvenciókból, jóember? Volt benne önirónia, de a polgári lét áldásait nem szűkíteni akarta, hanem kiterjeszteni másokra is. Nem lakott a szoba-konyhában, mint József Attila, akinek nem volt egy jó inge, amit a nővére ha foltozni próbált, ne szakadt volna szét a folt mentén.

(Hozzáteszem, a csóró vándorszínész lét alatt persze megtapasztalta a szegénységet is, de Petőfi versei nem az együttérzésről szólnak a nyomorultak iránt.)

A BOLDOG PESTIEK

Hiába is dicséritek
A szép természetet!
Az tart legföljebb veletek,
Ki rosz gombát evett.
Szegény, szegény falusiak!
S kisvárosbéliek!
Mi élünk csak valódilag,
Mi boldog pestiek!

Lakásunk fényes palota;
Mindent találni benn,
Mit a mesterség adhata,
Hogy légyen kényelem.
Selyem, rugalmas pamlagunk
Lágy hintaként remeg;
Egész török basák vagyunk
Mi boldog pestiek!

És mindennap véghezviszünk
Nagy epikuri tort,
Hol étket és italt nekünk
Sok cifra szolga hord;
Míg a zenének hangjai
Vígan fölzengenek,
Lelkünk elandalítani. –
Mi boldog pestiek!

Hát a színház? a táncterem
És több efféle hely?
Kapunk alatt hintó terem,
S mint a villám visz el.
Igy múlik éjünk és napunk,
Nincs híja semminek,
Mig végre csődöt nem kapunk
Mi boldog pestiek!

Pest, 1844. július