A témához: Gyermek és ifjúságvédelmi képzésen meséltek különböző “sikertörténeteket”. Nagyon kevesen tudnak önerőből absztinenssé válni. Amikor a saját döntés megvan, akkor is sokszor előfrodul, hogy a környezet nem ereszti, és kell a külső segítség. De segítség, és nem egy társadalmi észosztás és kényszer, amit sokszor gyakorolnak manapság (is).
Az annak idején még divatosabb “kényszerleszoktatások” eredménye nagyon gyakran vezetett öngyilkossághoz. Vagy gyors visszaeséshez.

Nem kioktatásilag: a Kövidinka és a Zöldszilváni is egy-egy nagyon régi szölőfajtánk. Régen fajtamegjelöléssel kerültek a borok forgalomba, de ezekkel a borokkal ugyanaz a helyzet, mint a Szörkebaráttal.
Anno, csak “Badacsonyi Szürkebarát” névvel több bort palackoztak le, mint amennyi a fajtából az országban termett. Összesen. Jórészt Olaszrizlinget palackoztak be. Házasítva. Ami stabilan és sokat termett. Viszont felismerhető arról, hogy ha lassan engeded leszivárogni a garaton, akkor egy nagyon enyhe kesernyés utóízt hagy. Mert a a többi fajtánál (kivéve a Juhfark) kicsit csersavasabb a bogyókocsány, bogyóhéj, amit belepréselnek.
Azért látni most ritkábban az említetteket, mert ilyen keveset terem ma Mo.-on. Azok után, hogy a zsellérnosztalgikus földosztás nyomán ezek a nagy munkaigényű és csak nagy termőfelületen (s ott is csak részben) gépesíthető kultúrák tönkrementek, megszüntek.
Az utóbbi nyomán is kialakuló szemrehányásokhoz előre jelezném, hogy eredeti végzettségem kertészmérnök, és a mezőgazdaságban volt “szerencsém végigélvezni” a gengszterváltást.
S még láttam azt az állapotot pl. Sárváron, amikor kukoricaföld, illetve gépállomás volt ott, ahol később összeszerelő-üzemet létesítettek. Nagyjából feleannyi embert foglalkoztatva, mint korábban a mg.

Akkor “megrázta” magát és a kenyeres pult fele vette az útját. Neki szerencséje volt, a (bor)barátságot megszakította a házaspárral, akik immár ivócimboráivá váltak. Szerencséje volt, így tiszta maradt. Azóta is kerüli a szeszes ital minden változatát.
No igen, ilyen alattomosan foglalja el az életét annak a szesz, akit rászoktatnak fiatalon, amikor fel sem méri ennek a veszélyét. Vagy önmagától nyúl a boros/sörös v. bármilyen szesszel töltött pohara felé. Van amikor már a Vodkát hiányolja a szervezete és kísérőnek a sört issza.
Elképesztő, hogy emberek, akik saját életükért felelősek, ilyen könnyedén vesztik el azt. Elvesztik, az önbecsülésüket, a reményüket, a családot, egészséget és ezzel a mindent.
*
Becsülöm azokat a meggyógyult alkoholistákat, akik keresik egymás társaságát és segítik önmagukat is azzal, hogy ki merik mondani: igen, igen, alkoholista vagyok. Gyógyult. Újjá születtem ekkor meg akkor. Ez az a dátum, amikor letette a poharat. Ők az Anonim Alkoholisták. Magyarországon is több klubban élik, egymást segítő találkozásukat. Ez a klubrendszer valamikor Amerikából indult, s a világon több helyen meggyökeresedve az emberek javára vált és válik.
*
Szász Anna, a Nők Lapja főmunkatársa az anonim alkoholistákról egy könyvet írt. Igazi élethelyzetekkel, igen, igen a gyógyultakról és mindazokról, akik belevesztek a szesz örvényébe. A könyv megírásában segítségére voltam. A magnóra mondott szöveget én kaptam meg, s azt számítógépre vittem. Megrázó tragédiáknak voltam így fültanúja. Nem titkolom, volt, hogy folytak a könnyeim úgy gépeltem.
Mentsen meg a Teremtő ettől és minden más szenvedélytől minden embert, mely a porba kényszeríti azt, aki él a “szerrel”.
G.B.