Úgy látszik az a tér márcsak ilyen…
“E téren”, 12 év múlva szintén banditák élték ki gyilkos és szadista hajlamaikat. Épp csak azt a fekete egyenruhát és az árpádsávos karszalagot nem viselték magukon…

… Utóbbi szimbólumaikat viszont a rendszerváltás után már sürgősen be is pótolták. Azóta is ezekkel fenyegetőznek. Gyilkolni is bármikor készek. A jobboldali kormányok ütőkártyaként mindvégig talonban tartják őket a Zempléntől Zala-megyéig…

(A Bamba Ballib? Az meg valamilyen szólásszabadságra hivatkozva nemcsak megtűri őket, de megmozdulásaikat és parádéikat is maliciózus és mazochista beletörődéssel eltűri…)

.

Nem akartam túl hosszúra nyújtani a szót, de most már, hogy reagáltál, azt is elmondom, hogy a Szirtes fiú alig ért a Népszínház utcába, amikor az egyik kapu alól egy nőkből, gyerekekből és öregekből álló nagyszámú csoportot vezettek elő nyilas banditák. A “foglyok” kis személyes holmijaikat szorongatták a kezükben. Már aki tudta, mert a kismama keze a csecsemőjével volt elfoglalva.
Alig értek ki mindannyian az utcára, ugyanennek a háznak a felső emeletéről lövések dörrentek, a nyilasok felé… Abban a pillanatban az árpádsávos rablógyilkosok a megtorpant polgári fogoly-csoport felé fordították a fegyvereiket, és még abban a minutumban, ott helyben lemészárolták az egész szerencsétlen társaságot…
A legjellemzőbb utolsó emlék, amit a író lefest e borzalomról, a földön kisbabájával elterült kismama és a kidőlt leveses láboskája mellett heverő öregember képe…

(Szirtes ezt követően – egyfolytában zokogva – visszament a Keletibe, a következő vonattal hazautazott a falujába, ahonnan a felszabadulásig ki sem mozdult…)