|
Búcsúzunk
Tarjáni Ferenc (1938-2017) Kürtművész. Dorogon született 1938. szeptember 11-én. Tanulmányait 1954-től 1961-ig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában végezte Ónozó Jánosnál. 1964-ben a müncheni ARD Nemzetközi Kürtverseny második díjasa. 1958 és 1995 között a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának tagja majd szólamvezetője, az együttessel fellépett Európában, Amerikában és Ázsiában, de szólistaként és kamarazenészként is világszerte szívesen látott művész volt. A Magyar Fúvósötös, a Budapesti Kamaraegyüttes és a Tarjáni Kürtquartett alapító tagja. A kortárs magyar zeneszerzés elkötelezettje volt, számos ősbemutató fűződik a nevéhez, Dávid Gyula, Hidas Frigyes, Farkas Ferenc, Soproni József, Láng István is komponált számára kürtversenyt. Játékát számtalan hangfelvétel örökíti meg. 1975-től nyugalomba vonulásáig a Zeneakadémia egyetemi tanáraként kürtösök több nemzedékét nevelte fel. Bartók-Pásztory-díjas, kétszeres Liszt-díjas Érdemes és Kiváló Művész volt. Életének 80. évében, 2017. december 27-én hunyt el. |