1

Kezdjük azzal, hogy a boszorkányt Katherina Schradernek hívták. Hans Taxler tanító urat nem hagyta nyugodni a dolog, s addig járt utána, míg kinyomozta, s 1978-ban nyomozása eredményét közzé is tette. Ezek szerint a mese így szólna: hol volt, hol nem volt (azazhogy bizonyosan volt) a fent nevezett asszonyság, aki a spessarti erdő szélén (NB. baljós hely!, lásd fogadó) megvett egy házikót, és abban mézeskalács-sütödét nyitott az Úr 1647-ik esztendejében. Újított is (innováció, kedves barátaim, innováció!), feltalálta a töltött mézeskalácsot, és sikere volt. Hajdan kikosarazott udvarlója, Hans (Jancsi!) Metzler ezt már nem tűrhette. Feljelentette boszorkányságért. Seprűnyélen lovagol, gyerekeket csábít el, akiket felhizlal és aztán megsüt és a többi. A bíróság dicséretére legyen mondva, hogy gondos mérlegelés után (nagy dolog volt ez akkoriban!) ejtette a vádat. Hanem a derék Hans nem fogadta el az ítéletet. Felkerekedtek Grete nevű húgával, elmentek a házikóig, megölték Katherinét, és még arra is volt gondjuk, hogy a holttestet belökjék a még éppen működő kemencébe. Ebből a roppant szívderítő eseményből lett a Grimm-mese: Hänsel und Gretel, amit mi Jancsinak és Juliskának fordítunk.

2

Siklós Albert Hangszereléstanának (Rozsnyai, Bp, 1909) 356-357. lapján olvasom: „A hangutánzó hangszerek közül a kakukgép [sic!] a legterjedtebb [sic!], amelyen rendszerint a következő kis harmadok találhatók" (itt kottapéldák láthatók, d-h, illetve c-a hangközökkel). „Humperdincket, a »Jancsi és Juliska« geniális szerzőjét, e művének hangulatos erdei jelenetében valószínűleg csak a harmonikus kombinációk [...] indították arra, hogy a szín mögött hallható kakukszót [sic!] a [kottapélda: d-b] nagy harmaddal jelzi". Nos, nagy tisztelettel ellent kell mondanom Siklós professzornak. Úgy hiszem, nem csupán összhangzattani oka lehetett a nagytercnek, hanem az is, hogy Humperdinck megfigyelte a természetet. Empirikus tapasztalással könnyen kideríthető, hogy a kakukkok [sic!] nagy része bizony nem kistercet kakukkol, hanem nagyot. Menjenek ki az erdőbe! Persze ne most, télidőben, mert a cuculus canorus ilyenkor Afrikában vagy a Fülöp-szigeteken húzza meg magát, csak tavasszal jön vissza és hallatja hangját. Amely állítólag attól függően kisebb vagy nagyobb hangköz, hogy milyen idős a madár. Fiatalabbak kistercet hangoztatnak, idősebbek dunántúlit, vagy nagyot (tritonusig egyik sem megy el, addigra a Fülöp-szigetek helyett a másvilágra költöznek). Mármost számomra nyilvánvaló, hogy Humperdinck éltesebb (de azért nem vén) kakukkokat hallhatott kirándulásain (meglehet, egyebek mellett a spessarti erdőben is - de ezt majd kideríti a Humperdinck-kutatás).

3

Egyébként az erdei jelenet igazán poétikus, gyöngyszeme a partitúrának. De sok gyöngyszem akad még. Igazgyöngyök vagy műanyag utánzatok? Nem könnyű eldönteni. Okos zenetudósok Humperdincket Wagner-követőnek tartják. Valóban ismerte a Mestert, asszisztenskedett Bayreuthban a Parsifal idejében. Biztosan hatott rá az ottani légkör. De zavarban lennék, ha hosszasabban kellene értekeznem a hatás nyomairól. Néhány nagyobb ívű dallam? A hangszerelés színei? Harmóniaváltások? Az anekdota jut eszembe, amit Ujfalussy tanár úr mesélt Tóth Aladárról. Egy énekes hölgy erényeit sorolták előtte, hogy az illető megkapjon egy fontos szerepet. Tóth Aladár bólogatott. Igen, igen... ez is igaz, az is... aztán némi gondolkodás után mégis kitört belőle a végső verdikt: de neeem! Így van ez Humperdinck wagnerizmusával. Igen, igen, van benne valami, kétségtelen, de... Weber Freischütze, Flotow báró úr Mártája ugyanígy (vagy inkább hamarabb) eszünkbe juthat. Sok üde népi dallam tűnik fel, sok operettes ízű részlet (távolról még a My fair Lady is felsejlik). Francia zenészek esetében az ilyesmit hajlamos elnézni, sőt dicsérni a magyar zenész-közvélemény (Carmen!), németekkel a céh finnyásabbnak mutatkozik a huszadik század eleje óta. A nagyközönség persze nem finnyás: a ruhatári küzdelmek megvívása után kifelé haladó publikum beszélgetésfoszlányait elcsípve elég egyértelmű, hogy a muzsika nagy tetszést aratott. „Szép", „bájos", efféle szavak hangzottak el sűrűn, elegáns hölgyek szájából, mire a kísérő férfiak rendre bólogattak. Én inkább azt mondanám, Humperdinck roppant ügyes és profi, ami a komponálást illeti. Dramaturgiai érzékét kevésbé dicsérném. A kezdet nagyon hosszadalmas. Jancsi-Juliskáék szegények. Sok-sok percen át lényegében erről szól a darab. Voltaképp egy teljes felvonáson át (picit túlzok). Aztán az erdő. Kakukk stb. Csak a harmadik felvonásban (a mostani előadás esetében szünet után, mert az első kettőt attacca játszották) sűrűsödnek az események. Jön a banya, gonoszul énekel, de Juliska szemfüles. Happy end. Nehéz ma már gyerekfejjel gondolkodnom (ámbár hamarosan jön az, amit második gyermekkornak szokás mondani), de úgy vélem, egy igazi kisiskolást itt már magával ragadhatnak a színpadi események, ellentétben a korábbiakkal.

4

Rafael R. Villalobos rendezése a kezdetet kietlen udvarnak láttatta, ahol Juliskáék takarítgatnak (seprű!!!, szimbólum ugyebár, mert a banya ezen lovagol), és ott vannak a kukák is. A baloldali lépcső valamilyen intézménybe vezet, amely talán börtön vagy gyár volna. Mindenesetre a falra ki van írva: „a munka nemesít". Információim szerint (a verebek csiripelése, teszik tudni) eredetileg sokkal konkrétabb szerepelt volna a falon. „Arbeit macht..." etcetera. Ez súlyos tévedés (lett volna). A náci gaztett nem arról szólt, hogy szegénységben tartanak embereket, édes egy barátaim. Sokkal szörnyűbbről. Ezt talán meg kellene végre érteni. Még a szelídített felirat „áthallása" is idegesítő. No de spongyát rá, ahogy Virág elvtárs mondaná. Jancsi és Juliska virtigli proligyereknek mutatkozik be, utóbbi még slágerénekesek mozdulatait is úgy utánozza, mint egy kamaszlány a lakótelepen (kínálkozó példa: 136E busz külső végállomása). OK. Anyu szigorúbb, apu megengedőbb. De a baj nyilvánvaló. Gyerekek, irány az erdő! Amit a rendezésben ugyanaz az udvar mutat be, csak most csőszerűségek ereszkednek le (alighanem ezek volnának a fák), és közlekedési lámpák (tilalomfák?) jelennek meg. Mi, ivarérett felnőttek az előbbit értjük, hogy 10 (ilyen karika figyelmeztetett a korhatárra az előadás hirdetményein) alatt is értik, azt kétlem. Altatómanócskát alighanem értik, a rákövetkező szimfonikus zene kétségkívül szép. Lehet menni a büfébe, irdatlan sorokba, szinte semmiért. (NB. elképesztően lezüllött egy idő óta a „Ház" és az Erkel kínálata, teljesen méltatlan ilyen intézményhez, csak az árak maradtak felháborítóan magasak. És akkor nem is szóltam a régi vasúti büfékre emlékeztető poharakról, miegyebekről. Mindenkiből kiveszett az elemi ízlés arrafelé?) A zárófelvonás nagyjából rendben van. Kiderül, hogy egy csokigyárban vagyunk, aminek fő tulajdonosa a fekete macska - azaz maga a boszorkány - volna. Mindezt angol nyelvű világító felirat hozza tudtunkra (nyilván abban a hiszemben, hogy a 10 alatti magyar ifjúság ezt rögtön érti).Édes elvtársak, talán dönteni kellene, hogy globalizmus, vagy hazaffyas nacionalizmus? Ha az utóbbi, akkor a valaha volt szerencsi csokigyár lenne a helyes, Árpád apánktól örökölt, Vereckén áthurcolt nyelvünkön, nemdebár? Itt teljesedik ki a macska-egér konfliktus (aminek persze láttuk előjeleit). Nem rossz ötlet. Az sem, hogy a banya, parókájának egy részét levéve Hókuszpókra emlékeztet, Jancsi pedig, amikor hízását az ujján ellenőrzi a gonosz, szépen bemutat (a középső ujját félreérthetetlen jelzéssel felemelve). A felnőttek nevettek is. A végén felszabadulnak az egerek, mindenki örül. Hókuszpók ismét legyőzve, Szia-miauval együtt. A törpök örülnek, utálom a győzelmet, mondhatja Dúlifúli.

A németek különben karácsonyi darabnak játszatják a Jancsi és Juliskát. Nagyjából úgy, mint nálunk a Diótörőt. Gyerekek ámulhatnak a mesebeli erdőképen és egyebeken. Élvezhetik az ehhez társuló fülbemászó melódiákat. Annál rosszabb ötletet el sem tudok képzelni, mint azt, hogy karácsony előtt a gyerekközönséget megfosztjuk ettől az élménytől, és helyette valami roppant korszerű értelmezést teremtünk, többrétegűt ráadásul, ami, valljuk meg, a felnőtteknek is uncsi. Dúlifúli vagyok (azaz lettem ezen az estén ): utálom a rendezéseket.

5

A zenei megvalósítás értékelésénél először és másodszor és sokadszor Kovács János karmestert kell említenem (mielőtt avatott TV-híradók személyes elfogultságot emlegetnének, gyorsan kijelentem: csak névrokon). Fantasztikus zenész! Szerintem évek hosszú sora óta nem kapja meg azt az elismerést, amit érdemel. Nyilván nem tud helyezkedni, könyökölni, politizálni, kollégákat rágalmazni (először lágy kis szellő... ismerjük). Helyette a partitúrákba mélyed. Nagy hiba manapság! Persze, hogy jobbról-balról előzik őt... A zenekar gyönyörűen szólt, ezer színnel. Az énekesek közül Wiedemann Bernadett „hozta" a banyafigurát. Haja Zsolt is nagyon tetszett, mint apa, valamivel halványabbnak találtam Schöck Atala anyafiguráját. Zavaros Eszter és Kertesi Ingrid két pici szerepben (Álomhozó-, illetve Ébresztőmanó) tette, amit kell. Jancsi és Juliska sajnos egy szempontból elkeserített. Mikroporttal énekeltek! Nem tudom, előfordult-e ez korábban is az Erkel színpadán. Balga Gabriella ügyesen játszik és kedves, szépen csengő hangja van - de nem erre a szerepre kellett volna kiválasztani. Nánási Helgát kevésbé ismerem, felteszem, nála is ez a helyzet. A fiatalos üdeséget mindketten remekül teremtették meg, és ez kétségtelenül szerencsésebb, mintha nagyobb hangerejű, ám korpulens hölgyek próbálkoztak volna kamaszgyerekként eladni magukat. No de operában hangerősítés... Hova jut ez a világ? }