- Egy éve készítettünk utoljára interjút a Muzsika számára, akkor főleg azokról a francia barokk operákról beszéltünk, amelyek pályád eleje óta érdekelnek, és amelyekkel az utóbbi években még a korábbinál is intenzívebben foglalkozol. Mostani beszélgetésünk témája teljesen más: október 10-én nagy szavazattöbbséggel elnökévé választott a Magyar Művészeti Akadémia. Negyedszázados ismeretségünkre, és számos korábbi, tegező formában készített írott és rádióinterjúinkra való tekintettel nem váltanék most a magas tisztségnek kijáró magázásra. Személyiséged ismeretében - és persze első interjúidat is olvasva - azt gondolom, a te egyik feladatod az MMA depolitizálása lehet. Az MMA a politika akaratának kifejeződéseként kapta kivételes, az alaptörvényben is lefektetett feladatait és felhatalmazásait, és talán ennek, és elődöd megnyilatkozásainak köszönhetően erősebben asszociáljuk a politikával, mint ahogy azt optimálisnak gondolhatnánk.

- Röviden említést kell tennünk a múltról. Az MMA egyesületként 25 évvel ezelőtt alakult: 1991-92-ben, a rendszerváltás utáni első években merült fel annak szándéka, hogy az MTA-ról egykoron száműzött művészetek akadémiai képviseletét újra megteremtsék.

- Ebből a célból hozták létre annak idején a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiát...

- Úgy tudom, hogy először a fent említett céllal tárgyalások kezdődtek Makovecz Imre, az MMA későbbi alapító elnöke és Kosáry Domokos, az MTA akkori elnöke között: ha pontosak ismereteim, már első találkozójukon kiderült, hogy elképzeléseik között összeegyeztethetetlen a különbség. Külön utat választottak tehát: egyesületként megalakult az MMA, majd két héttel később, az MTA társult szervezeteként a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia. 2011-ben az akkori Országgyűlés a Magyar Művészeti Akadémiát köztestületi rangra emelte: szerintem ez helyes döntés volt, a magyar művészet így köztestületi rangú képviseletet kapott. A 2011-es Országgyűlés - a 2010-es országgyűlési választások eredményeként - történetesen jobboldali többségű parlament volt, de javaslom, ne felejtsük el, hogy az 1992-es alakulás óta addigra már 19 év telt el. Ebből 12 évben baloldali dominanciájú parlamentek váltották egymást, amelyek előtt (olykor kétharmados választói felhatalmazással is) szintén nyitva állt annak lehetősége, hogy a magyar művészetnek magas szintű képviseletet adjanak - független művészként én például nagyon örültem volna annak, ha ezt, akkor ők megteszik. Mivel ez elmaradt, a 2011-es országgyűlés pótolta a mulasztást - ismétlem, úgy gondolom, ez a politikai akarat és tett elismerést érdemel. Ezzel viszont vége is a politikának az MMA történetében.

- Fekete György az MMA elnökeként meglehetősen markáns nézeteket hangoztatott, amelyek nyilván rajta ragadnak a köztestületen.

- Fekete György elnök úr és köztem nagyon fontos különbség, hogy ő a múltban aktív politikai szerepet vállalt: amúgy meggyőződésem, hogy nem egykori politikai szerepvállalása miatt lett az MMA elnöke, de tény, hogy a kilencvenes években politikusként működött, s e minőségében nevéhez fűződik például az NKA megalapítása is. Vele szemben én soha nem foglalkoztam politikával: most sem lettem politikus attól, hogy akadémikus társaim titkos szavazással - melyet az első fordulóban, a 226 leadott szavazat közül 140 vokssal nyertem meg - az Akadémia elnökévé választottak. Fekete György elnök úrnak amúgy sok olyan „nyilatkozatát" is gyakran idézik újságok, amelyeket ő soha, semmilyen formában, sehol sem mondott: de azon nyilatkozataival, melyeket volt módom teljes szövegösszefüggésükben elolvasni, lényegében egyetértek, legfeljebb én személy szerint sokszor másképp fogalmaztam volna. A lényeg: az MMA-nál, akárcsak az MTA-nál immár nincs, és nem is lehet helye napi pártpolitikának.

- Ismereteim szerint a Széchenyi Akadémia elnöke, Makk Károly többször is tárgyalt Fekete Györggyel a két akadémia kapcsolatáról.

- Én is úgy tudom, hogy elnök úr és Makk Károly elnök úr között voltak tárgyalások. Nekünk köztestületként a Magyar Tudományos Akadémia a legfontosabb partnerünk: éppen holnap megyek Lovász László elnök úrhoz, hogy egyeztessünk a lehetséges együttműködésről - szerencsére az a benyomásom, hogy mindketten elég hasonlóan látjuk a dolgokat. És természetesen minden szervezettel együtt kívánunk működni - így a Széchenyi Akadémiával is - amelyben nagyszerű művészek vannak, s céljuk a magyar művészet felemelése. Erről egyébként az október 10-i közgyűlésen mondott programbeszédemben több szót is ejtettem.

- Hogyan foglalnád össze ezt a programot?

- Október 10-én kifejtettem: elérni kívánt fő célom, hogy a művészeti értékek minden magyar ember életében az eddiginél sokkal fontosabb szerepet játsszanak. Egyébként ugyanezt minden nem magyar embernek is tiszta szívből kívánom, mert az élet művészet nélkül bizony rettenetesen szegény, talán nem is emberhez méltó. A közgyűlésen minden jelölt öt percet kapott a programjának felvázolására: ez persze nagyon kevés idő volt, nem is tudtam minden részletet elmondani. Annak, amint mondtam, nem volt címe, de ha utólag adnom kellene, az így szólna: „Érték és minőség". Amikor újságírók erről kérdeztek, zömmel azt mondtam nekik, hogy ha ezt esetleg túl hosszúnak tartják, akkor legyen csak ennyi: „Minőség". Minőségi alapon szeretnék együttműködni, mégpedig olyanokkal, akik magas minőséget képviselnek: abban pedig egyáltalán nem hiszek, hogy a művészi minőség szubjektív fogalom lenne. Az MMA fő feladata a magyar alkotó- és előadóművészet múltjának, jelenének és jövőjének következetes, értékelvű és minőségpárti képviselete. Hét programpontot soroltam fel, amelyek az említett kívánatos vízióhoz vezető, párhuzamos utakat jelentenek; lehetett volna még sok másik szempontot is említeni, de csak öt percet kaptunk az elképzeléseink ismertetésére... Mindenesetre nekem sikerült mintegy négy perc negyven másodperc alatt elmondanom.

- Mérte valaki?

- Hogyne, én pedig otthon sokszor elmondtam előtte (stopperórával), hogy ki ne csússzak az időkeretből: az átlagos szintidőm valahol négy perc negyven és öt perc tíz másodperc között volt. Komolyra fordítva a szót: művészeti téren rengeteg a tennivaló. Az MMA másik nagy feladatát azoknak a problémáknak a lebontásában és megoldásában látom, amelyek a magyar kulturális és művészeti életben mindenkit zavarnak. Lássuk be, ilyenek jócskán vannak! Ezekhez pedig sem az aktuális kormányzatok, sem a szakmai szervezetek nemigen nyúlnak: ha valaki viszont egy kicsit távolabbról, tisztábban látja ezeket a kérdéseket, látja a járható utat - és látja azokat a falakat is, amelyeknek nem szükséges fejjel nekimenni...

- Fekete György programjában a „nemzeti elkötelezettség" megkülönböztetett helyet kapott, és emlékezetes, hogy ennek jegyében Konrád Györgyről közölte is, hogy nem magyar. Nyilván ez is hangsúlykülönbség lesz közted és elődöd között.

- Ezt a beszélgetést egyáltalán nem ismerem: a nemzeti elkötelezettségről annyi mondanivalóm van, hogy személy szerint nagyon fontosnak tartom, de önmagában nem művészeti kategória. Más interjúkban is elmondtam már e téma kapcsán, hogy a nemzeti eszme megjelenésének módja a művészetben korszakról korszakra változik: ha jól tudom, a mai értelemben vett nemzeti identitás nem igazán létezett még például a zenetörténetnek abban a korszakában, amellyel én karmesterként főleg foglalkozom. Személy szerint mindig is az egyik legfontosabb magyar zeneszerzőként aposztrofáltam például Joseph Haydnt: mert ugye, ha az angolok Händelt nemzeti zeneszerzőjüknek tekinthetik, nekünk is minden okunk megvan arra, hogy Joseph Haydnra magyarként legyünk büszkék! Nekem egyedül a minőség számít. Az MMA-ban eddig sem volt helye a politikának: ez egy politikai térben mozgó, de nem politikai testület, ugyanúgy, mint az MTA. De az nem vitás, szerintem nem lehet vita tárgya, hogy a magyar művészetnek szüksége van egy ilyen köztestületre, és egy köztestület nagyon sokat tehet a magyar művészetért és kultúráért. Ennek érdekében mindenkivel együttműködünk és következetesen együtt fogunk működni, aki magas minőséget hoz létre és nyitott az együttműködésre.

Amikor felmerült, hogy tagja lehetnék az MMA-nak - ami Záborszky Kálmán karnagy, akadémikus társam és barátom ötlete volt -, mielőtt választ adtam volna, kértem tőle egy kis gondolkodási időt: megnéztem, kik a zeneművészeti tagozat tagjai. Ha olyanokat találtam volna köztük, akikkel - főleg szakmai, esetleg emberi okokból, de semmiképpen sem politikai mérlegelés miatt! - nem szeretnék egy tagozatban lenni, sőt: akárcsak egy ilyen név állt volna a listán, elhárítottam volna a felkérést. Ezzel szemben rengeteg nagyszerű művész nevét találtam ott. Nem állítanám, hogy mindenkinek ott láttam a nevét, akiket sokra tartok; úgy szoktam fogalmazni, hogy sokan még nincsenek itt, akiknek itt lenne a helyük - és annak külön örülök, hogy többek között a Széchenyi Akadémiával is jó néhány közös tagunk van, amit természetes dolognak tartok. Én abban a szervezetben nem is lehetnék tag, mert náluk az előadó-művészet sajnos nincs jelen, de az én szememben magától értetődő, hogy a hasonló célokat képviselő szervezetek együttműködnek. Ha kiderül, hogy valamiért az viszi előre a magyar művészet ügyét, ha ötven akadémia képviseli, akkor legyen ötven akadémia - de ezeknek együtt kell működniük! Ahogy egyébként egy akadémia sem képes előrehaladni, ha ott a jobb kéz nem tudja, mit csinál a bal.

- Merre van az előre, amerre haladni kell? Melyek a most kezdődő Vashegyi-éra céljai az MMA tevékenységének következő éveiben?

- Ez egy hosszú átfutású munka, fontos a folytonosság. Én 2017. november 5-én léptem hivatalba, a 2018-as évben főleg a már folyamatban lévő ügyeket viszem tovább, felveszem a kapcsolatot a számomra legfontosabb partnerekkel, kormányzati és nem kormányzati vonalon egyaránt. Programbeszédemben szóltam a kultúrpolitika, az oktatáspolitika, a kulturális országimázs, a nemzeti összetartozás kérdéseiről - ez utóbbi nagyon fontos, mert a magyar művészeti élet határai nem esnek egybe a magyar államhatárokkal. Ezért is tartottam olyan fontosnak a határon túli magyar zenészek projektjét, amely hat-hét éve dédelgetett tervem volt, és amelyet idén, a Kodály-év keretén belül sikerült az MMA segítségével megvalósítanunk. Egyébként ezért is szerettem az Akadémia, azon belül pedig a zeneművészeti tagozat tagja lenni, mert ott sokszor hallgattak a szavamra - sajnos a legfontosabb zenei intézményekben gyakran kevesebb volt a fogadókészség a javaslataimra... Mert bár a tagozatok (köztük a zeneművészeti tagozat) éves programköltsége minimális (kb. egy Müpa-beli oratóriumkoncert teljes költségvetésével egyenlő), de nyitottak az új elképzelésekre és a jó ötletet keresztül lehet vinni. És lehetett jókat beszélgetni: ezért is vállaltam el a jelölést erre a megtisztelő tisztségre. Persze előtte alaposan végig kellett gondolnom, tudom-e majd mellette folytatni munkámat a Purcell Kórussal és az Orfeo Zenekarral.

- Ezek szerint igen. Mennyi időt vesz igénybe az elnökség az életedből?

- Egyelőre tanulom az elnökséget, sokat vagyok itt. De az MMA már eddig is nagyon szép eredményeket mondhat magáénak, és én folytatom az elődeim által elkezdett építkezést. Ha valaki torz, politikai elfogultságtól elhomályosult szemüvegen át nézve úgy akarja látni, hogy az MMA - medréből kilépő Tiszaként - el akarja nyelni a világot, joga van így gondolni, de nincs igaza. Itt és most egy köztestület infrastruktúrájának felépítéséről van szó, s az MMA olyan kérdéseket old meg, mint például a művész-járadéké. Az Akadémia kezdeményezésére a politika most végre foglalkozik ezzel a - rendszerváltás óta, szégyenszemre! - megoldatlan kérdéssel, s ez sok művésznek az életet jelenti majd, szó szerint az éhhaláltól ment meg olyan embereket, akik egész életükben értékes művészi teljesítményt nyújtottak! Alanyi jogon kérvényezheti majd az a művész, aki megfelel a törvényi kritériumoknak: ez hatalmas előrelépés. Kidolgoztunk egy ösztöndíjrendszert is, amely 2018. szeptember 1-től működik majd: ezt a 20 és 50 év közötti művészkorosztálynak szánjuk. Az első évben 100 ösztöndíjasunk lesz - 3 éves időtartamú ösztöndíjról van szó -, és 3 év alatt épül fel az összesen 300 támogatottból álló rendszer. Hasonlóra nincs példa a magyar művészet hosszú történetében: mindezek nem jöhettek volna létre a köztestület lobbitevékenysége nélkül. Úgy érzem, jók az irányok.

Hogy személyesen mit tudok mindehhez hozzáadni, azt majd meglátjuk, de ahol lehet, szeretném rendezni az egyértelmű tartozásokat. A múlttal szemben például: hiszen hivatásomnál fogva is, elsősorban a kulturális örökség kérdései állnak tevékenységem középpontjában, főleg ahhoz értek. Tizenöt éve kérdezgetik tőlem zenetudós kollégák, hogy miért nem foglalkozom többet a magyar zenetörténettel. Azért nem foglalkoztam, azért nem tudtam foglalkozni, mert nem volt hozzá megfelelő partner - ezzel szemben például a franciák számára én magyarként is partner lehettem a saját zenei múltjuk bemutatásában... A magyar kulturális örökség gondozásával nagyon sok minden nincs rendben, hihetetlen mennyiségű a magyar vonatkozású anyag, amelyre senki sem fordít kellő és méltó figyelmet. Egyelőre terveket készítek, és nagyon optimista vagyok, hogy ezekből sikerül minél többet meg is valósítanunk. Ha nem bíznék ebben, nem vállaltam volna az elnökséget. }