Lakásunkban ülök a sötétben, szeparált, széknyi nagyságú telefonfülkében. Esterházy Pétert hívom vezetékes telefonon egy, a '920-as évekből való kagylóval a kezemben. Rövid kicsengés után - mintha csak a lakásfal másik oldaláról jönne - halk, finom krákogás hallatszik. Én sem mutatkozom be, csak szintén krákogok egy rövidet. Majd suttogok:

- Kedves Péter, nem szeretnék hízelegni neked, de a könyved (A bűnös) remekmű.

A másik oldalról is suttogva jön az álomban még érthető válasz, amelyre ébren már ugyanúgy nem emlékszem, mint az azt követő, néhány szavas, végig suttogó beszélgetésre.

Az álom filmszerű áttűnéssel folytatódik. Mintha egy falon keresztül szellemként érkeznék (Cocteau: Orfeusz), hirtelen egy biedermeier bútorokkal berendezett szobában találom magam. Közvetlenül előttem, háttal nekem s az ablakkal szemben egy fiatal férfi ül, aki nyilvánvalóan Esterházy Péter, bár ilyen alkattal, ilyen rövid (!) hajjal és ilyen halvány drapp vászonnadrágban egyáltalán nem emlékeztet rá. Bal könyökével kis kerek (dohányzó-) asztalra támaszkodik könnyedén. Az asztal másik oldalán, az enyhén ívelt, szépen tapétázott falnál Gitta áll félig Éva felé fordulva, aki az asztal túlsó részénél, egy gyönyörű komód előtt ül. A komódtól jobbra az ablak előtt zongorát lehet sejteni. Bár az ablakon át nappali fény árad be, mindenki egyenletes, árnyék nélküli világítást kap. Gitta haja - szintén a '920-as évek divatja szerint - egy nagy hullámmal balra van fésülve. Évával beszélgetnek. Ebből érdekes módon semmit nem hallok annak ellenére, hogy magamat valósan jelenlévőnek érzékelem. Ahogy Gitta és Éva nem észlelnek engem, Péterre is csak akkor csodálkoznak rá, amikor feláll, és nekem továbbra is háttal mond valamit, s Éva felé lép. Éva mosolyogva feláll, finoman átölelik egymást, majd Péter hasonló gesztussal Gitta felé fordul. Ekkor megpróbálok az észrevétlenségből feléjük lépni, de szándékomat filmszakadás követi.

Miként a telefonbeszégetésből is csak a saját szavaimra emlékszem, Gittát és Évát sem tudom megkérdezni, mit mondott nekik Péter, hiszen erről csak az álmomban kérdezhettem volna meg őket. }