Öt teremben tizenöt koncert, továbbá filmvetítés és partitúravetítéssel egybe­kapcsolt zenehallgatás várta azokat, akik október 11-én ellátogattak a Budapest Music Centerbe. Ezen az esős vasárnapon zajlott aConcerto Budapest, az UMZE és a BMC közös szervezésében A hallgatás napja elnevezéssel meghirdetett egész napos programsorozat, mintegy az azonos időben megrendezett budapesti maratonfutás komolyzenei analógiájaként. Félreértés ne essék: bár a zenészek többsége a nap folyamán öt-hat koncerten is közreműködött, és ezért a fokozatos fáradás természetesen érződött a produkciókon, az előadások hangulata mégis szerencsésen távol tartotta magát egy rossz értelemben vett zenei sportteljesítménytől. A közönségnek sem volt könnyű dolga, magam legalábbis a bőség zavarával küzdöttem. Egyrészt délelőtt 10 órától este 11-ig zenét, ráadásul az intellektuális és emocionális energiákat intenzíven megmozgató zenét hallgatni legalábbis kimerítő kihívás. Másrészt előfordult, hogy a különböző termekben párhuzamosan zajlottak izgalmas hangversenyek - így lemaradtam például a Johann Sebastian Bach és Kurtág György műveiből összeállított programról is. Mindezek alapján talán célszerű lenne azelkövetkezendő években egy nap helyett egy egész hétvégét szentelni a hallgatásnak. Az örvendetesen szépszámú közönséget elnézve alighanem lenne rá igény.

Az esemény profilja kétségtelenül a kortárs zene egyfajta seregszemléje. A főként a 21. században, illetve az 1990-es években íródott kompozíciók között kakukktojásként helyet kapott egy-egy Bach csembalóverseny a BWV 1052-1058-as sorozatból, ezúttal zongorán. Az egytől egyig remek szólisták Balog József, Csalog Gábor, Fejérvári Zoltán, Kemenes András és Ránki Fülöp voltak. A kortárs kompozíciók között a barokk versenyművek a környező hangzásélmények kiegészítőiként funkcionáltak. A különböző stílusok hasonlóképpen fokozták egymás hatását, mint borkóstolás során a borok és asajtok. Egy-egy csembalókoncert ismerős harmóniái és ismerős formai struktúrája után a lélek és a fül egyaránt rendeződött, és kinyílt az újabb ismeretlen élményekre. És vice versa: a kortárs művek özönében újszerűnek hatott a sokadjára hallott barokk versenymű.

A teljesség igénye nélkül csupán szemezgetek a rendkívül változatos és inspiratív programból. Giya Kancheli, az idén nyolcvan esztendős grúz zeneszerző két műve is magyarországi bemutatóként hangzott el. A Morning Prayers (1990) és a Ninna Nanna per Anna (2008) számos hasonló elemet vonultatott fel. Előbbi mű zenekaron, utóbbi kamaraegyüttesen fejtett ki egymásra rímelő gondolatokat. Közös jellemzőjük egyfajta religiózus bensőségesség, melynek nyugalmát, helyenként statikusságát váratlanul betörő, agresszív zenei anyag szakítja meg. Igazi egzotikumként és szintén magyarországi bemutatóként hangzott el a kínai Tan Dun Eight Colors for String Quartet (1986-88) című műve, mely a pekingi opera technikáit és hangszíneit alkalmazza vonós hangszerekre. Dob és gong című tételében például pizzicato játékmód mellett tenyérrel is kell ütni a hangszereket.

A nagyteremben délután 4 órakor kezdődő koncert az érzelmi skála egészen extrém fokait járta be viszonylag rövid idő alatt, talán ezért is volt hatása ennyire megdöbbentő, ennyire elemi. Steve ReichQuartetjének (2013) két zongora és két vibrafon hangszer-összeállítása telitalálat. Zongorán Mali Emese és Balog József, vibrafonon Holló Aurél és Rácz Zoltán kiváló előadással nyűgözte le a hallgatóságot. A lendületes zenei anyag komplex ritmikájából lehengerlő életöröm és energia áradt, amelyet a vibrafonok világos, olykor testetlen könnyedségű hangszíne fokozott. Egy Bach-versenymű után Bach Máté-passiójára hivatkozó mű következett. David Lang the little match girl passion című, énekesekre és ütőhangszerekre írt kompozíciója már apparátusából fakadóan is a legmélyebben emberit, a legősibb ösztönöket szólítja meg. Minimalista gyászzenéje a Máté-passióban Jézus halálakor felhangzó korálszöveg megzenésítésekor alig kibírható tragikumával szinte láthatóvá tette a meztelenül reszkető lélek szenvedéseit, végső kétségbeesését. Rácz Zoltán vezényletével Szakács Ildikó, Károlyi Katalin, Bubnó Márk és Tóth Péter hozta létre a megrázó erejű előadást.

A nap folyamán több, az elmúlt századok zenéjére visszautaló darab is helyett kapott a programban. Eötvös Péter da capo (2013-14) című műve Mozart vázlatfüzeteinek motívumait gondolja tovább. A mű magyarországi bemutatóként hangzott el. Szintén a hallgatás napján volt a bemutatója Vidovszky László Budapest Promenád című zenekari művének. A kompozíció „főszereplője" két hegedű. A közönség két oldalán elhelyezkedve játszották el az első promenádot, az utolsó pedig az első emeleti erkélyről hangzott el. A köztes tételekben a zenekarban foglaltak helyet, kezdőmotívumuk különböző átalakulásokon ment keresztül. A kezdetben vidámnak tűnő séta közben azonban egyszer csak mintha mindennek vége szakadt volna: a dob mennydörgésszerű hangon közbeszólt, majd monoton döngtek tovább súlyos léptei. A játékos végül odébb tolta hangszerét a színpadon. Ezután oldódott a zene hangulata, de a tragikum latens jelenlétét már nem lehetett elhallgatni. Ki sétál vajon? Mire gondol közben? Éshova tart?

Elismerés és köszönet illeti a program két művészeti vezetőjét, Keller Andrást és Rácz Zoltánt ezért a színesen, értékes művekből összeállított napért. Október 11.- BMC. Rendező: BMC, UMZE, Concerto Budapest }