A kissé bulvárízű fordulattal a „brácsa királynőjeként" aposztrofált Rivka Golani 2006. március 28-án a kanadai rádió Glenn Gould Stúdiójában adott koncertet. Az esten orosz szerzők kompozícióit játszotta zongorista partnerével, John Lenehannal, brácsán közreműködött még Douglas Perry. A koncertről készült felvételt kilenc év után, idén jelentette meg a Hungaroton. A felvételen a művésznő nevezetes, „személyre szabott" hangszerén játszik, melynek sajátossága a bal oldalt kissé csapott forma - ez a húrok könnyebb elérhetősége mellett akusztikai előnyökkel is jár.

A frissen megjelent dupla CD-n mára klasszikussá vált 20. századi alkotásokban gyönyörködhet a hallgató. A műsort nyitószámként ráhangolódásra, zárószámként pedig levezetésre egyaránt alkalmas zsánerdarabok, Szergej Prokofjev Rómeó és Júlia című balettje egyes tételeiből készült átiratok keretezik. Sem a ciklus szétválasztása, sem a pillanatnyi apparátus nem teljesen önkényes lépés: Prokofjev előzetes engedélyével Vagyim Boriszovszkij készített a műből brácsára és zongorára alkalmazott verziót. Érzésem szerint azonban a mű mégiscsak zenekaron megszólaltatva lenne igazán elemében. Afelvételen hallható változat a kétségtelenül muzikális előadás ellenére is kissé fakónak tűnik, néhány perc után hiányozni kezdenek az eredetileg balettként elképzelt tételek gazdag zenekari színei. Talán ez is hozzájárult ahhoz a műsorszerkesztési megoldáshoz, hogy Prokofjev tételei nem egy blokkban, hanem a koncert műsorának kezdő-, illetve végpontjára szétosztva hangzottak fel.

Dmitrij Sosztakovics utolsó befejezett műve az 1975-ben írt Szonáta brácsára és zongorára (op. 147). A megrázóan drámai erejű alkotás hangulatait Golani és Lenehan hitelesen közvetítik, a gátakat átszakítóérzelemkitörések élő, lélegző, szinte kézzelfoghatóan testes hangja székéhez szögezi a hallgatót. A pizzicato szakaszok kellően kísértetiesek, a második tétel könyörtelenül gépies. A lágyabb, piano dallamokból azonban itt-ott kissé hiányolom a hangképzés intenzitását, mely halk játékmód esetén éppoly fontos lenne, vagy talán még fontosabb, mint egy áradó forte kitárulkozás közepette. Olykor sajnos túlságosan elerőtlenedik, s élettelen lesz a hang. Ez főként a szonáta végtelenül személyes zárótételében válik zavaróvá. Az élettől búcsúzó Sosztakovics Beethoven Holdfény-szonátáját idéző ritmikai képletekkel elmesélt vallomásának szívbemarkoló gesztusai sokszor a reszketeg vonóshang áldozatául esnek.

Sosztakovics zenei névjegyével, a D-Esz-C-H hangokkal kezdődik Szergej Rahmanyinov eredetileg csellóra és zongorára íródott g-moll szonátájának (op. 19) csellószólama. Bár a tudatos allúzió lehetősége kizárható, hiszen Sosztakovics meg sem született Rahmanyinov szóban forgó szonátájának keletkezése idején, a két mű egymás mellé válogatása mégis igazi műsorszerkesztői trouvaille. A brácsára készített változat létrejötte ismét csak Vagyim Boriszovszkij nevéhez fűződik, 1950-ben készült el. A kompozíció gyökeresen más világba vezet, mint a lemezen szereplő másik két darab. Inkább a későromantikus szláv szerzők jellegzetes hangzásképe elevenedik meg, helyenként hosszabb-rövidebb szakaszokra felbukkanó brahmsi felhangokkal fűszerezve. Összességében véve muzikális és hatásos előadás születik - azavaró tényező Golani játékát illetően továbbra is a lágyabb szakaszok erőtlensége, ehhez csatlakozik új jelenségként a néhol kissé bizonytalan intonáció. A komponálás során Rahmanyinov nem tagadta meg zongoravirtuóz voltát, a szonáta zongoraszólama egyenlő partnere a brácsáénak. Lenehan az így rábízott feladatoknak maximálisan eleget tesz. Ahol kell, karakteres szerepet vállal, másutt diszkréten, ugyanakkor biztos támaszt nyújtva a háttérbe vonul.

A lemez hangzásának arányait tekintve talán túlságosan is a brácsa javára billen a mérleg, a zongora hangja sokszor a háttérből hallatszik. Kamarazenéről lévén szó, a kissé kiegyenlítettebb hangzást szerencsésebbnek éreztem volna.

Golani egy vele készített interjúban Pártos Ödönnél eltöltött tanulóéveit pályafutása legmeghatározóbb szakaszaként jellemezte, ráadásul évtizedek óta rendszeresen jár koncertezni, tanítani vagy zsűrizni Magyarországra. A kiadvány egy jelentős, és a magyar zenekultúra szempontjából különösen fontos brácsás művészetének hangzó dokumentuma. }