Felvégi Andrea felvétele

- Hogyan kerültél a hivatásunk köze­lé­be? Otthoni indíttatás vezérelt?

- A családban nem volt zenész, sőt, még értelmiségi sem. Iparos famíliából származom. Nagymamámnak volt zongorája, azon a százhúsz éves bécsi mechanikás hangszeren kezdtem gyerekként pötyörészni.

- A család tisztelettel nézte próbálkozásaidat, vagy „becsületes" szakma felé akart inkább terelni?

- Nagyon szerencsés vagyok, mert a szüleim nem szóltak bele, látták, hogy az engem érdekel. Kilencéves koromtól tanultam zenét, s hónapok múltán eldöntöttem, hogy zenész leszek.

- Már akkor a zeneszerzés felé kacsintgattál, vagy zongorista, karmester akartál lenni?

- Amikor a kezdeti zongorázgatás során egy ritmusképletet játszottam, nagymamám megkérdezte, mi az. - Én találtam ki - feleltem. Aki kitalál valami zenét, az komponál - hangzott a válasz, így hát az első pillanattól zeneszerző szerettem volna lenni, s a zongora csak eszközként társult ehhez.

- Rögtön a komolyzene érdekelt, vagy eleinte a könnyebb műfajok hatottak rád?

- A komolyzene a lázadás terepe volt, hiszen a környezetem inkább táncdalt és sok egyéb populárisabb zenét hallgatott. Persze, engem is szórakoztatott a jazz és a progresszív rock.

- Hol laktatok, amikor a konzi felé vetted az irányt?

- Kiskőrösön laktunk, zongoratanárom Kecskemétre, a Kodály Zoltán Zene­mű­vészeti Szakközépiskolába irányított. Mivel kiderült, hogy abszolút hallásom van, és fogékony vagyok az elméletre, szolfézs szakra vettek fel. Ezt jó előtanulmánynak gondoltam a zeneszerzéshez, de nem tudtam, hogy azt magát is lehet tanulni. Konzis zongoratanáromnak, Gerhát Lászlónak köszönhető, hogy végül is Huszár Lajosnál kötöttem ki. Péntekenként elvonatoztam hozzá Szegedre, hogy aztán a háromszöget bezárva otthon, Kiskőrösön kössek ki.

- Milyen tanár volt Huszár?

- Épp olyan, amilyenre szükségem volt. Érzelmi elragadtatásokra hajlamos, bohém figura vagyok, Huszár ellenben szigorúan pontosságot várt el, gondosan nyesegette a vadhajtásaimat (amelyekre mindmáig hajlamos vagyok).

- Csak a zenédre érted ezt, vagy általában is beleszólt habitusod alakulásába?

- A hangokon keresztül tanított emberségre. Pontosan tisztában volt a zeneakadémiai felvételi követelményekkel, s a rá jellemző már-már önmarcangoló módon kérdezte mindig, vajon elég lesz-e, amit viszek, netán beleköthetnek-e. Nagyrészt neki köszönhetően csupán két hibaponttal teljesítettem a felvételit, s az is népzenéből csúszott be.

- Kihez kerültél a Zeneakadémián, s milyen kapcsolatod alakult ki ottani főtárgytanároddal?

- Huszár tanár úrral latolgattuk, kihez volna érdemes közelítenem. Minden ott tanító tanárról jó véleménnyel volt. Az határozta meg az irányomat, hogy koncerten nagy hatással volt rám Jeney Zoltán Halotti szertartása, aminek nyomán nála szerettem volna tanulni. Két évig hozzá jártam, de nagyon más volt a habitusunk, nehezen tudtunk együtt dolgozni. Annak ellenére, hogy igen sokat tanultam tőle, úgy éreztem, más tanárral kellene próbálkoznom, s ezzel ő is egyetértett. Harmadévben Fekete Gyula tanár úr vett át. De Jeney-tanítványnak is vallom magam, jó kapcsolatban maradtunk, s a doktoriskolában iskitűnően tudtunk konzultálni darabjaimról. Jeney bölcs csendekkel vezeti rá diákját a megoldásra, nem ad egyenesbe menő, „didaktikus" tanácsot, s ezt én hiányoltam. Fekete Gyula gyakorlati tanácsai átlendítettek azon a válságon, amelyet másodéves koromtól éltem meg, s aminek nyomán felmerült bennem a kérdés: zeneszerző vagyok-e? Ezt persze sokan megkérdezik maguktól, amikor belefutnak egy továbblépést nem kínáló zsákutcába - s akkor én épp ilyen időszakban voltam.

- Stiláris meghasonlás okozta benned e válságérzetet?

- A Jeney tanár úrhoz és köréhez tartozó avantgárd zeneszerzők - akik közül többen tanítottak is engem, fúgára például Vidovszky László - jelentették számomra az innovatív szemléletet, s úgy találtam, hogy a habitusom megérett a teljes átnevelésre. Paradox módon ők győztek meg, hogy nekem magamnak kell maradnom. Nemcsak tizenkétfokúsággal, szerializmussal, mikrotonalitással mondhatok újat.

- Első két zeneakadémiai évedből nincs is olyan darabod, amit ma is vállalsz?

- De. Néhány éve a FUGA-ban előadták az első akadémista évemben népdalfeldolgozásként komponált Két kirgiz népdalomat fuvolára és zongorára. Más olyan is van, amit sikerültnek tartok s örülök, hajátsszák, például a Trois chansons pour le piano-t, amelyet magam is elő-előadok.

- Abból, hogy „népdalfeldolgozást" és „chansont" említesz, arra következtetek, hogy ezek a darabok már akkor azt a Solti Árpádot mutatták, aki majd Feketéhez került tovább.

- Így van. Én inkább színekben és megoldásokban gondolkodom, inkább vagyok franciás, mint konstrukciókban gondolkodó németes zeneszerzői alkat. Szakdolgozatom Ravelről szólt, doktori disszertációmat Gérard Grisey Les espaces acoustiques sorozatáról írom - ezek nyilvánvalóan mutatják zenei preferenciáimat.

- S a kirgizek hogyan kerülnek e képbe?

- Amikor elsős vizsgaanyagul elkészítettem egy vegyes kart, amolyan kodályos, bárdosos „Kecskemét is kiállítja..." népdalszvitet, Jeney tanár úr azt mondta: ezt megoldottam, de a hátralévő időben még elő kellene állnom valami mással is. Ekkor elmentem a Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményébe, ahol a világ zenéjének hatalmas választéka állt előttem. Random módon kiszemeltem kirgiz népzenei CD-ket, s azokból két hangszeres dallamot dolgoztam föl.

- A Fekete Gyulánál elvégzett három évben sikerült magaddal találkoznod a kottapapíron?

- Igen. Előbb „rehabilitálnom" kellett magamat, aminek nyomán megbizonyosodhattam arról, hogy igenis lehetek zeneszerző. A diploma évében születtek olyan műveim - az Új Magyar Zeneszerző Fórumon harmadik díjat nyert Aktok és a francia költők verseire írt Három dal (amit nagy szerencsémre az azóta világsztárrá emelkedett évfolyamtársnőmmel, Baráth Emőkével mutattunk be) -, amelyek mintegy összefoglalták addigi tanulmányaimat. Az Aktok voltaképp hagyományos zenekari darab: hangszerelésében, zenei megoldásaiban nem kísérletező jellegű, inkább hangszínekben próbáltam addigi magamhoz képest újat mondani. Ezt a kompozíciót azóta többször előadták, Svédországban is, itthon is, ezzel debütáltam a Zeneakadémia nagytermében.

- Évek óta kétlaki életet élsz: Göteborgban és Budapesten. Mit csinálsz ott?

- Zeneszerző master-programot kezdtem Ming Tsao amerikai komponista irányítása alatt. Göteborgban ő az egyszemélyes zeneszerzés tanszék. Nála egy új szemléletű, nyugati zeneszerzés-oktatásban van részem, ami kiegészíti korábbi itthoni tanulmányaimat. Ott nincsenek stílusgyakorlatok, az elemzések a huszadik század második felének szerzőitől indulnak. Nekem nagyon jól jött ez az elmerülés alegmodernebb technikákban. Mindenkinek azt ajánlhatom, hogy itthon szerezze meg a biztos alapokat, majd kint fejlessze nyelv- és zenei nyelvtudását.

- Megérteted már magad svédül?

- Még nem, de megértek mindent. Az oktatás egyébként angol nyelven zajlik, és mindenki beszél angolul.

- Van kapcsolatod a svédországi magyar zeneszerzőkkel?

- Sajnos nincs. Maros Miklóstól előzetesen tanácsot kértem, hogy kihez menjek az országban tanulni, ő pedig megírta, hogy Stockholmban, Malmőben, illetve Göteborgban kit érdemes megcéloznom. De mivel ő Stockholmban él, én pedig ott eleddig nem jártam, még nem találkoztunk. }

Szerzők bontakozóban