|
Gratulálunk
Antal Mátyás 70 éves Karmester, fuvolaművész. Budapestben született 1945. július 31-én. Tanulmányait 1965-től 1971-ig a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte, fuvola szakon Hartai Ferenc és Kovács Lóránt, karvezetésből Vásárhelyi Zoltán és Párkai István volt a mestere. 1972-től 1990-ig a Magyar Állami Hangversenyzenekar fuvolása. Vezényelni a hetvenes évek második felében kezdett, előbb a Miskolci Szimfonikus Zenekar másodkarnagya, majd a Székesfehérvári Szimfonikus Zenekar karnagya lett. 1984-től a Budapesti Kórus vezetője, 1986-ban az ÁHZ betanító karmestere, 1990-től az Állami Énekkar - később Nemzeti Énekkar - karigazgatója. Karmesterként Európa szinte minden országában és Japánban is megfordult. Számos lemez- és rádiófelvételen szerepel. A Bartók-Pásztory díj kitüntetettje. GRATULÁLUNK Vitányi Iván 90 éves Szociológus, esztéta, művelődéspolitikus. Debrecenben született 1925. július 3-án. Tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának filozófia-esztétika szakán végezte Lukács György tanítványaként. 1950 és 1957 között a Népművelési Minisztérium Zenei Főosztályának, 1958-tól 1964-ig a Muzsika, 1964 és 1972 között a Valóság szerkesztőségének munkatársa, 1972-től 1980-ig a Népművelési Intézet, 1980-tól 1986-ig a Művelődéskutató Intézet igazgatója, 1986-tól 1992-ig az Országos Közművelődési Központ főigazgatója. 1990-től 2014-ig országgyűlési képviselő (MSZP, 2011-től független). Munkássága szerteágazó, számos közéleti és tudományos funkciót töltött be. A pszichológiai tudományok kandidátusa, a szociológiai tudományok doktora. Művei könyvek, cikkek, tanulmányok, vitairatok többek közt a zene, a szociológia, a lélektan, az esztétika területéről. Horváth László 70 éves Klarinétművész. 1945. július 14-én született Kőszegen. Tanulmányait 1964 és 1969 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte, mestere Balassa György volt. 1969-70-ben a párizsi Conservatoire superieure-ön képezte tovább magát Ulysse Delécluse-nél. 1965-től a Magyar Állami Hangversenyzenekar tagja, később szólamvezető és szólóklarinétos. Kamarazenészként a Filharmónia Fúvósötös alapító tagja. 1974-től 1979-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola debreceni tagozatán, 1980-tól a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanított. 1998-tól 2006-ig aszombathelyi Savaria Szimfonikus Zenbekar igazgatója volt. Zenekari és kamaramuzsikusként, illetve szólistaként az egész világon fellépett. A kortárs zene rendszeres művelője, számos új mű inspirálója, ajánlásának címzettje (Durkó Zsolt, Kalmár lászló, Patachich Iván stb.). Játékát hanlemez-, rádió- és tévéfelvételek sora őrzi. Liszt Ferenc-díjas, a Ferencsik János-emlékdíj, a Lajtha László- a Veress Sándor- és az Artisjus-díj kitüntetettje |