Dubrovay László - Felvégi Andrea felvétele

Csontváry Kosztka Tivadar művészete előtt tisztelgett a Tavaszi Fesztivál vigadóbéli hangversenye. Hat zenekari kompozíció - köztük három ősbemutató - hangzott el. Némelyik címével (programjával) konkrét festményekre utalt, Kocsár Miklós és Tóth Péter darabjai „távolabbról csodálták" a géniusz életművét. A zenei élményt kiegészítendő a zenekar mögötti vászonra Csontváry-reprodukciókat vetítettek.

Talán szerencsésebb lett volna, ha Kocsár Miklós két darabját vetítés nélkül hallgatjuk végig. A fuvolára és kamarazenekarra írt Capricorn concerto (1978) és a felépítésében, kompozíciós technikájában nagyon hasonló Concerto in memoriam Z. H. - kürtre és kamarazenekarra (1983) csak igen áttételesen köthető Csontváryhoz. A szerzői kommentár szerint a Capricorn concerto egy Csontváry-tematikájú darab vázlataiból sarjadt ki és vett teljesen más irányt, a Concerto in memoriam pedig Huszárik Zoltán alakját idézi (láttuk is a filmrendező portréját), aki történetesen készített egy Csontváry-filmet, melyhez Kocsár írt zenét. Az emlékdarab ebből a kompozícióból (az esőcseppek tó színén táncoló karikái és a vízre szálló fehér galamb képe, valamint a felcsendülő zene az egyik legerősebb filmkezdet) idéz elemeket. A két darab műfaját tekintve is hasonló, hiszen a Capricorn concerto és a Concerto in memoriam Z. H. is versenymű, illetve obligát szólóhangszert foglalkoztató ensemble-darab. Ha egy történeti kategóriával élve kellene jellemezni, akkor abszolút zenének mondhatnánk, s nem programzenének. Mindkét darabban a szólóhangszeren megszólaló melódia tekinthető a kompozíció gerincének. Azinstrumentális „hosszú ének" szakaszait Kocsár egy-egy centrumhang köré szervezte, e centrumhangok sorozata aztán a kompozíciók zenei eseménytörténetévé váltak. Számomra úgy tűnt, hogy a Capricorn concerto esetében ez a látens dallamváz (Schenker bizonyára az Urlinie terminusát használná...) egy modális skála szerint rendeződött el, a másik concertóban viszont egy kevésbé strukturált hangsort adott ki. A Capricorn concerto végül - legnagyobb meglepetésemre - nem érte el a skála első fokát, így bennem a befejezetlenség benyomását keltette, a kompozíció mintha egy félzárlaton érne véget. A másik mű, mely effajta várakozást nem keltett, kerek egésznek, a szabadabb szerkesztés dacára szervezettebbnek hatott, és a recenzensre is mélyebb benyomást gyakorolt. Elismerés illeti a szólistákat, Ruszkai Judit Tamarát (fuvola) és Kecskés Györgyöt (kürt).

Lehet, hogy a túlságosan is nagy létszámban kiálló vonószenekar kissé elnehezülő hangzása és kevésbé differenciált játéka is közrejátszott abban, hogy Nógrádi Péter új művének (Partita - négy Csontváry-kép vonószenekarra) anyagait nem éreztem eléggé markánsnak ahhoz, hogy négy különböző érzés- és hangulatvilágot körvonalazzon (négy festménycím áll az egyes tételek élén: Jajcei vízesés; Holdtölte Taorminában; A panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben; Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban). Egy kisebb létszámú együttes (vagy akár egy kamaraformáció) plasztikusabb összhatást kelthetett volna. Akritikus számára az első tétel impresszionista hangképe és a második tétel középrésze maradt emlékezetes. A kompozíció összefoglalásának szánt negyedik tétel pusztán az eszmei tetőpont kialakításának szándékáról tudósított, a zene nem lépett át egy másik dimenzióba.

Tóth Péter Csontváry-szimfoniettájának kezdete egy organikusan fejlesztett, kifejezetten izgalmasan bontakozó, cselekményes (a szerző műfaj-meghatározása szerint) szimfonikus költemény ígéretével kecsegtetett. Az apró módosításokkal bővülő zenei frázisok, az új irányokat kijelölő és a kontrapunktikus szerkezetet újra konfiguráló ellenszólamok szellemes belépései azonban csak a partitúra első lapjait jellemezték, a folytatás már nem elégítette ki a várakozást. A mű formai felépítése (helyesebben: formastratégiája) nagyon hasonlított Kovács Zoltán Taorminai képek című kompozíciójához, (a hangversenyen a darab Holdtölte Taorminában című első része hangzott el), utóbbi azonban „látványosabb", gördülékenyebb hangszerelésével közvetlenebb hatást keltett. A Gyüdi Sándor vezette Szegedi Szimfonikus Zenekar e darabban villanthatta meg adottságait.

A programzene és az abszolút zene jelen koncerten előállított dichotómiáját legfrappánsabban Dubrovay László darabja oldotta fel (Csontváry - 3 szimfonikus kép zenekarra). A három tétel (Magányos cédrus; Mária kútja Názáretben; Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban) közül a középső volt a legizgalmasabb. A rendkívül összetett szimbolikájú képről számos elemzés készült már, Dubrovay darabja leginkább a művészettörténész Németh Lajos analízisével vethető össze. Egykoron Németh hívta fel a figyelmet a festmény különböző idődimenziókat egymásba játszó jellegére, ahogy ő fogalmazott: ajelenetben a mitológiai idő, azaz az „időtlen idő" találkozik a realitás egy kiragadott pillanatával. E mélyen zenei jellemzést érdemes kiegészíteni egy másik, szintén zenei asszociációkat keltő gondolatával. A kép baloldalán látható vízhordó asszonyok hullámvonal mentén ábrázolt távolodó mozgása Németh szerint „kultikus táncra utal, az életforrás körüli örök körforgást jelzi". A központi jelenetet - Máriát és agyermeket, az itatásra odaterelt állatokat és az adoráló figurákat - magam mindig is szoborcsoportnak láttam; az elvonuló, sajátosan hajladozó és optikailag igen erős torzításban ábrázolt öt nőalakot viszont animáltan mozgónak. Dubrovay zenéje a statikusság és a változékonyság eme kettőségét igen plasztikusan ragadta meg, a hangzássíkok egymáshoz mért elmozdulásai tökéletesen adták vissza a Csontváry-festmény mágikus jellegét. E tétel igazi Hang-Kép volt, melyre a koncert legmegejtőbb mozzanataként emlékszem vissza. Április 24. -Pesti Vigadó. Rendező: Tavaszi Fesztivál, MMA)