{ PERÉDI MÁRTA

Előttem van egy kép - 1963-at írtunk -, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola folyosóján a sovány, kissé hajlott hátú, félszegnek tűnő, de nagyon is magabiztos fiatalember jön lendületes léptekkel, éslelkesen és intelligensen beszél valamelyik frissen tanult darabról. Zongoraművésznek készül, nagyon szorgalmasan és céltudatosan gyakorol.

1969-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerzett zongoraművészi diplomát, de már főiskolás évei alatt is aktívan közreműködött a Jeunesses Musicales magyarországi hálózatának kiépítésében és anemzetközi szervezet munkájában. Kiváló nyelvtudása alkalmassá tette arra, hogy angolul, franciául vagy éppen németül és oroszul tárgyaljon, vagy tartson előadást. 1971-től az Interkoncert munkatársa, majd nem sokkal később művészeti titkára lett.

1991-ben létrejött az önállósult Interart Festival Center, melynek igazgatójává nevezték ki. Megállás nélkül dolgozott. Mivel magam is a cég munkatársa voltam, közelről láttam munkastílusának előnyeit éshátrányait, szárnyaló, néha már a reális lehetőségektől is elrugaszkodó terveit, melyek megvalósításában nem ismert akadályt. A céljai eléréséért vívott - sokszor önemésztő - harcban természetes volt, hogy nem csak támogatókat talált. De a mérleg nagyon pozitív, küzdelmei meghozták a gyümölcsüket: Soproni Régi Zenei Napok, Kecskeméti Nemzetközi Kodály Fesztivál és az 1991-ben megújított Szombathelyi Bartók Szeminárium és Fesztivál.

Ez utóbbi keretében „Bartók - új zene" mottóval új sorozatot indított a kortárs zene kiemelkedő hazai és külföldi művészeinek részvételével. Eközben a Budapesti Nemzetközi Zenei Versenyeket isirányította, és kezdeményezésére jött létre a fiatal művészeket támogató Crescendo Alapítvány. Tevékenységének a hazai rendezvények szempontjából is fontos részét képezte a nemzetközi zenei szervezetekben végzett intenzív munkája. 1994 és '97 között a Nemzetközi Fesztiválszövetség alelnöki posztját töltötte be.

1991 és 1996 között a Budapesti Tavaszi Fesztivált igazgatta. Hivatali ideje alatt a fesztiválprogramokban különleges hangsúlyt kapott a kortárs zene. 1997-től 2004-ig Genfben a Nemzetközi Fesztiválszövetség főtitkára volt. Hazatérése után a visegrádi Ars Danubiana Alapítvány rendezvényeinek szervezésébe kapcsolódott be, de többé nem adatott meg neki, hogy tehetségét és tudását itthon iskamatoztassa.

Sokak szerint nincs pótolhatatlan ember, ám akik ismerték őt és tevékenységét, tudják, hogy Klenjánszky Tamás a kevés kivétel közé tartozik. }

{ KASZAP SÁRA

Szombathelyen a világ

A nyolcvanas évek közepén egy forró nyári napon Szombathely arra ébredt, hogy nyüzsgő, kíváncsi embercsoportok lepik el az utcákat, várakozó tekintettel (vagy épp tanácstalanul) sietnek hangszertokot cipelve, lepedőnyi kotta-paksamétákkal hónuk alatt. A nyáresti melegben a Bartók-terem előtt kígyózó sorok, a kollégium körül az éjszakáig beszélgető csoportok, a kurzusok hallgatóinak lankadatlan figyelme, tanár és tanítvány koncentrált együttműködése, a zsúfolt hangversenytermek vibráló izgalma - ez mind egy akaratból született.

Egy ember álma volt, de olyan emberé, aki felismerte a gondolatot, megtervezte a helyet és az időt, és megtalálta terveihez a szövetségeseket. Így született meg Szombathelyen a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál Klenjánszky Tamás inspirációjára. Nem nagy város Szombathely, nyaranta mégis megpörgette az új zene forgószele, távoli földrészeket hozott közel, és a jelent jövővé tágította.

A távlatos gondolkodás volt Tamás igazi eleme. Bármit kért vagy tett, felsorakoztatta érveit: tudod, ez azért lesz majd jó, mert erre építhetjük a... - és ő mindig épített.

A Bartók Fesztivál csak egy csepp, de benne tükröződött a magyar zenei élet.

Szombathely még egy lehetőséget köszönhetett neki: a régi­ze­nei előadói gyakorlatot ugyanígy pártolta. Az Európa-szerte ekkor kibontakozó historikus előadás mögött vélhetően látta, hogy nem más az sem, az is csak kortárs zene, csak éppen egy másik kor társa, s most azt a kort keressük, szólaltatjuk meg hangszereinken. Ő teremtett lehetőséget, hogy Szombathely erről az oldaláról is megmutatkozzon; aCapella Savaria és a Szombathelyi Énekegyüttes otthon voltak Sopronban, a Régi Zenei Napokon. S e közben olyan igazi „kegyelmi" pillanat is létrejött, amikor Esterházy Pál Harmonia Cælestisének lemezfelvétele közben (pihenésként?) a Szombathelyi Énekegyüttes Kurtág György személyes iránymutatásával rögzítette a József Attila-versre komponált Klárisokat.

Amit Tamás koncert- és fesztiválirodák vezetőjeként végbevihetett, nemcsak mély szakmai elkötelezettségről, de kellő diplomáciai érzékről is tanúskodott. Mindig túlment kicsit a határon, mindig feszegette akereteit, de épp csak annyira, hogy az „ügy" - ami a lényeg volt - eredményesebben, otthonosabban működjön. Felelősséggel állt valamennyi iniciatívája mögé, az elődöktől átvett formákat újraalkotta, éskreativitását, egész lobogó életét oltotta bele teremtményeibe. Neki köszönhette Szombathely, hogy egy időben úgy látszott: a régi és az új zene az a híd, amely a semmi földjét áthidalva szabad (zenei) világba vezet.

Köszönjük neked, Tamás, hogy volt ilyen illúziónk! }