Victor Mátéról szólva már az is sokat elmond, hogy többségünknek, akik hosszabb-rövidebb ideje ismerjük, ő Matyi. Nem kell barátjának lenni, hogy kedveskedve, vagy tisztelettel becenevén szólítsák, s nem kell a háta mögött említeni. Miközben családnevében a „c" valamely, a múlt ködébe vesző elegáns titkot tűnik takarni. Loboncos hajú rockzenészek és akadémiai professzorok bíznak benne, bízzák rá közösségeik ügyeit. Van kinek slágerei, van kinek Asztrik főpap szerepe, másoknak fagottversenye, de sokaknak talán konok és megalkuvást nem, legföljebb ritka kompromisszumokat ismerő társadalmi, közösségi fáradozásai révén ismert.

A titokzatos „c" betű egy hugenotta ópapa révén került a családnévbe, aki Napóleon hadai visszavonultával Danzig/Gdańskban lett hadifogolyból először az ottani Hirsch család bújtatott védence, majd beházasodott családtagja. Egyik fia, Bernát, hittudományi tanulmányai befejeztével Belgrádba került, mint protestáns hitszónok és iskolaalapító, hogy  aztán a Monarchiában teljesedjen ki élete. Victor Matyi felmenői szinte kivétel nélkül református iskola- és templomépítők. (Anyai nagyapja építtette a Pozsonyi úti, az apai a Szabadság téri templomot, édesapja is református lelkészként kezdte pályáját.) Mindez talán ahhoz adalék, honnan a nyakasság, mely a mai napig végigkíséri pályáján. Ám a nyakasság önmagában kevés lett volna ahhoz, hogy a Zeneakadémiát Farkas Ferenc növendékeként kitüntetéssel, Szirmai-díjjal végezze el. Viszont talán magyarázatot is ad a népszónoki gének parancsa, hogy amikor még akadémistaként megismeri a sokat emlegetett '60-as évek zenei tömegmozgalmát, inkább választja az akár egy szál gitárral sok ezer embernek muzsikálás már-már rituális és plebejus örömét, mint a vonósnégyessel, szimfóniával bíbelődés belterjesnek, keveseknek szóló arisztokratizmusát. (Ezt adichotómiát aztán maga oldja fel „komoly" szerzeményei sorával.)

A Magyar Rádió szerkesztőjeként, zenei rendezőjeként a tanult muzsikus tudásával, de a lázadó amatőrök hevültségét megértve bábáskodik hosszú éveken át egy kócosságát el nem vesztő, de igényesebb magyar könnyűzene bölcsőjénél. Lelkesen fuvolázott-énekelt-zongorázott együttesében, a Non-Stopban, írt „zenés novellát", klasszikus musicalt, alakított egyszemélyes zenekart. A kor egyik botránykövének tartott, jobbára avantgárd képzőművészekből alakult A. E. Bizottság Zenekar lemezén éppoly otthonossággal muzsikált, mint ahogy Asztrik apátot alakította az István, a király című rockoperában. Mindenki örömmel dolgozott vele, mindenki tudta róla, hogy nagy tudását szerényen állítja a köz szolgálatába és mindenki látta, hogy tisztességéhez nem fér kétség.

Így találták meg azok a feladatok és tisztségek, melyek vélhetőleg sok energiát szívtak el alkotó vénájától, magánéletétől, de cserébe a köz megbecsülését hozták neki.

A nyolcvanas évek végén tisztítónak mutatkozó szelek fújtak. Pártok, társadalmi szervezetek alakultak. Ki a nagypolitikában, ki a „demokrácia kis köreiben" vélte fölfedezni saját helyét. A Zenész KÖR, aKönnyű-, Önkifejező- és Rockzenészek egyesülete is ekkor jött létre. Erről így beszélt egy korábbi interjúban: „Nagyon lelkesen készültünk az új világ építésére. 1990 decemberében megalakult a Magyar Zenei Tanács, mely a hazai zenei szervezetek afféle ernyőszervezete. Az egyik alapító mi voltunk a másik húsz mellett." (Az alapítók Bródy János, Zorán és Dusán Sztevanovity, Wolf Péter, Malek Miklós, Bergendy István, Cseh Tamás, Márta István, Benkő László, Koncz Zsuzsa - és sokan mások - voltak.) „Többek között törvényjavaslatok véleményezésében vettünk részt. A médiatörvény előkészítésekor szigorú levelekben felhívtuk a figyelmet azokra a hibákra, melyek nem hogy bekerültek, de a mai napig is kerékkötői a hazai média korrekt működésének. Persze voltak eredményeink, melyeket nyilván méltányoltak. Évekig sikeresen működtettük a KÖR Alapítványt ifjú tehetségek támogatására. Tagjaink respektusát mutatja, hogy például Bródy Jancsit az ARTISJUS Szerzői Jogvédő Egyesület elnökévé, vagy engem először a Zenei Tanács alelnökévé, majd elnökévé választottak."

A közgyűlések szeszélyes döntései folytán elnökségi tagként, alelnökként bő másfél évtizedet töltöttem a Magyar Zenei Tanácsban, így volt szerencsém közelről látni, hogyan működik Matyi mint választott vezető. Mindenek előtt felkészült. Képtelen blöffölni. Konok és szenvedélyes. A zene ügye számára létkérdés. Aki a zene ellen tesz, bűnt követ el a társadalom ellen, tehát harcolni kell vele. És ő küzd, ha kell, akár indulattal is. A kimagasló tehetséget és kimagasló teljesítményt lábhoz tett fegyverrel, emelt süveggel tiszteli. Küzd a jónak tartott ügyekért akkor is, ha a vereség elkerülhetetlennek látszik, hogy aztán végül az események őt igazolják. Vagy sem. A kudarc kedvét szegi, de inkább megacélozza, mint szétforgácsolja. Zeneiskolák sorsa, a média zenei tartalma, zenei együttesek körülményeinek javítása műfaji korlátozások nélkül, zenét, előadó-művészetet érintő törvényalkotás, szerzői jogvédelem: mind-mind otthonos terep Matyi számára.

Az Artisjus közgyűlése is úgy gondolta, az ő komplex személyisége alkalmas e nagy múltú szervezet irányítására, képviseletére.

Az utóbbi időben kissé nyugodtabb életet választott. Hát, persze: nagypapának lenni is egész embert kívánó feladat! És csak remélni tudom, hogy e gyönyörű hivatás kellő örömmel végzett teljesítése mellett jut idő alkotásra is. Egy beszélgetésünk során azt mondta: „Mára lehiggadtam, toleránsabb lettem. Most már nem megy fel bennem azonnal a pumpa, ha politikusi ostobaságot vagy sunyiságot tapasztalok, hanem várok öt másodpercet. A zene megér ennyit."

Egyszer elmesélte, hogy minden olimpiai év első szombatján összejönnek a Victorok, bárhol éljenek is. E szűkebb família nagyjából kétszáz embert tesz ki. Ilyenkor akadémiai kutató népzenetudós és ELTE-n oktató biológus-kémikus bátyjaival, családtagjaikkal ők is megjelennek, és sokszor találgatják a sok-sok Victor között: Hát te ki vagy?

Ha netán ott lennék és valamely távoli családtag tőlem kérdezné, ki ez az őszes, szakállas úr, örömmel mondanám: ő Matyi. Victor Matyi. Az egyik legkiválóbb Victor a sok jó között.

Hetvenedik születésnapja lakalmából jó egészséget, felbuzgó alkotókedvet és életben-unokákban gazdag örömöket kívánok neki. Tudom, e kívánságokkal nem vagyok egyedül. Isten éltesse Victor Mátét! }