Serei Zsoltot idén tagjai sorába fogadta a Széchényi Irodalmi és Művészeti Akadémia. Vele beszélgetek új rangjáról.

- Nagy szellemi tisztesség ez a taggá fogadás. Hogyan kerül rá sor?

- Az Akadémia közgyűlésén hallgatják meg a tagok, bizottságok javaslatait arról, hogy kikkel bővítsék a testületet. Nyilván nem elegendő egyetlen jelölés. Ősszel részt veszek majd a közgyűlésen, amire már magam is kaptam új tag felvételét ajánló nyomtatványt.

- Zenész a tagságot hangversennyel fogadja el. A műveket a szerző választja ki? Vagy felmerül bármilyen apparátusbeli korlát, esetleg egyéb szerkesztési elv?

- Egyetlen kitétel van: egyórás előadást kell tartani, ami zeneszerző esetében felcserélhető hangversenyre. Az Akadémia jól ismert anyagi kiszolgáltatottsága nem engedi, hogy a terem biztosításán és a meghívó terjesztésén túl bármit is fel tudjon vállalni. Tarthattam volna műveimről előadást, de pár perc gondolkodással ráébredtem, hogy számomra is elfogadható minőségben ezt nem tudnám teljesíteni. Inkább megkérdeztem néhány muzsikus barátomat, hogy ilyen feltételekkel is hajlandó volna-e föllépni, s mivel mindenki igent mondott, a koncertnek nem volt akadálya. Akár zenekart is hívhattam volna, az MTA Dísztermébe az is befér, de inkább kis kamara-összeállításokat vonultattunk föl. Köztük néhány olyan darabbal, amelyek igen ritkán hallhatók. Ilyen a Közjátékok esőre, szélre és harangokra, amely Hencze Tamás pápai kiállítására készült. Pápa mindkettőnk ifjúságának városa, ott, majd a Fészek sorozatában hangzott el, de azóta nagyobb nyilvánosság előtt nem. Hencze is tagja az Akadémiának, miként Jovánovics György is, akinek születésnapjára (mely az enyémmel azonos) a Gémesi Géza irányította hegymagasi nyári koncerteken szólalt meg a Kőálomfehér. Ez is ritkán hallható, mert a két klarinét és zongora triója nehezen szerkeszthető. Albumlapok című zongorasorozatomból az Akadémia egyes tagjai tiszteletére írt néhány darab hangzott el. A ritkaságok sorába illett az ugyancsak hegymagasi ihletésű Hegy, szél, kék, amely a Klenyán Csabához kötő évtizedes barátság szülötte, valamint a Szőllősy András emlékére írt Passacaglia, amelyet egy másik közeli barátnak, Gyöngyössy Zoltánnak ajánlottam. Ám még mielőtt bemutathatta volna, eltávozott. Azóta sem akartam, hogy más játssza el, de három év után immár megtörtem a csendet, s Bán Máté nagyon méltón szólaltatta meg. Elhangzottak a műsorban nagy magyar költők verseire írt néhány soros „dalocskáim", amelyek előadása általában reménytelen, hiszen egy-két percre kiállni szólót énekelni hálátlan feladat. A székfoglalón azonban elszórva több is elhangzott, és színesítette a programot.

- Petőfitől a Lehel című töredék, a Könyörgés bujdosásában Balassi soraira és a ...mint te, ollyan rózsaszál... Csokonai-vers zenésítése szólalt meg itt.

- Nem minden ilyen rövid dalomat akartam műsorra tűzni, s írtam és tervezek azóta is újabbakat. A Lehel is Pápához kötődik, ezen az estén volt a bemutatója.

- Két dalnál látok ajánlást: az egyik mű dedikációja a műveket éneklő Horváth Máriának szól. Miért épp ez a dal lett „az övé"?

- A Balassi-versből korábban kánont írtam Dobra Jánosnak. Ez párverse annak a Balassinak, amelyre Kodály a Szép könyörgést komponálta. Kedvem támadt a kánon után egy szólamban is megzenésíteni a költeményt.

- Közel húsz éve beszélgettünk Az életmű fele rádiósorozatban. Hogyan értékeled az azóta megtett pályádat?

- Jól érzem magam. Eddig mindent megírtam, amiről úgy gondoltam, meg kell írnom, és bátran nem írtam meg, amiről úgy találtam, nem kell. Mondják rólam, hogy keveset írok. Ha megszámolom a műveimet, nekem elfogadható szám jön ki. Hogy mekkora figyelem vagy épp elhallgatás kíséri működésemet, számomra nem számottevő. Egy barátom mondta egyszer: „amit te tudsz megírni, azt csak te írhatod meg...". Ez erős biztatás arra, hogy ne hagyjam magamban, amit meg tudok írni. A zenetörténet az egyik legnagyobb tanítómester. Konzis koromtól törekszem megismerni. Napjainkra pedig én doppingolom a fiatalokat, hogy ők is tegyenek így útkeresésük közben. Bár egy kiváló kollégánk egyszer azt mondta: jó nem ismerni a zenetörténetet, mert akkor még mindig érhetnek meglepetések...

- Inspirál a zenetörténet?

- Konkrétan nem, de a hangok iránti feltétlen felelősségre nevel. }