A tavalyi - összegző, visszatekintő és ünneplő jellegéből adódóan kavargóan színes - jubileumi fesztivál után az Arcus Temporum idén részben visszatért saját hagyományaihoz. Miként 2005-től 2012-ig, a zenei programok centrumában egy-egy zeneszerzői életmű, illetve életműmetszet állt. Ezúttal Franz Schuberté és az osztrák Klaus Langé (1971). A 2011-2012-es programokhoz hasonlóan, most is találkozhattunk egy harmadik szerzővel. A megelőző években a távoli múltat, John Dunstaple/Dunstable (1390 k.-1453) és Carlo Gesualdo (1560-1613) korát idézte meg egy-egy koncert, 2014-ben a közelmúltat. Morton Feldman (1926-1987) két darabbal szerepelt a programban, a Crippled Symmetry önálló koncertként, a jóval rövidebb Bass Clarinet and Percussion egy Schubert-Lang-műsorba illeszkedve hangzott el. A keretek lényegében tehát nem változtak, ám az összhatás mégiscsak gyökeresen másmilyennek tűnt. A mostani fesztivál a 2010-es vendég, Beat Furrer művészeti tanácsadása mellett jött létre, a következő évekre ugyanis ő vette át a stafétát a dán Bent Sørensentől (2010-2013). Bizonyára neki is szerepe volt abban, hogy a nagy koncentrációt, elmélyült és odaadó figyelmet követelő művek egész sorát kínáló fesztivál idén szellősebbnek, s mind fizikailag, mind szellemileg könnyebben teljesíthetőnek mutatkozott. Még az is felmerült bennem, hogy kevesebb hangversenyen vettem részt. A statisztika azonban mást mutat. Ugyanúgy öt koncertet tartottak, mint 2007-2008-ban, vagy 2010-2012-ben, és most is elmehettünk további két - nem is akármilyen színvonalú - éjszakai hangversenyre a Boldogasszony-kápolnába. Ennél több, összesen hét koncertet (igaz, akkor sem népzenei, sem jazzprogram nem szerepelt a műsorban) csak 2006-ban (Mozart és Salvatore Sciarrino) és 2009-ben (Bach és Giya Kancheli) rendeztek.

A felhangzó kompozíciók száma viszont radikálisan csökkent. Korábban mélyfúrásszerű programokat hallhattunk, például tizenhét Mozart-darab mellett tizenhat Sciarrino-művet; tizenkét Schubertet és tizenhét Szilvesztrovot, kilenc Stravinskyt és tizenhárom Saariahót. Még a „szerény" statisztikai mutatókkal rendelkező 2010-es fesztivál is nyolc Sosztakovics- és kilenc Furrer-darabot kínált. Ezúttal Schubert hat műve Klaus Lang öt kompozíciójával és a két Feldman-opusszal dialogizált. Az ilyesféle összesítés persze félrevezető, hiszen egyetlen darabként szerepel benne szimfónia és dalciklus, karakterdarab és ensemble-tétel, zongorasorozat és csellószvit. S fanyaloghat-e bárki amiatt, ha Schuberttől „csak" koncertfélidőket kitöltő darabokat (C-dúr kvintett, D. 956; F-dúr oktett, D. 803) és egy teljesHattyúdal-ciklust hall? Utóbbit egészen káprázatos előadásban. A tizennégy dalt az apátsági könyvtárban Holger Falk énekelte, zongorán Hilko Dumno kísérte. Falk gyönyörű, magas fekvésű bariton hang tulajdonosa. Kiváló ízlésről, pompás karakterizáló képességről és zenei intelligenciáról tanúskodó - és fesztiválfinálénak is remek - produkciója az egyik legnagyobb élmény volt. Énekkultúrája (s talán hangszíne is) a legjelesebb Schubert-énekesekéhez hasonlítható. Lehengerlő magabiztossággal találta el a Rellstab-szövegekre írt dalok tónusát, a drámaiság és az irracionalitás között lebegő Heine-dalok árnyékosabb világát pedig igen szuggesztíven közvetítette. Holger Falk (Eötvös Péter Lilith-operájának budapesti Lucifere) az elmúlt években nagyon izgalmas és igényes dalrepertoárt sajátított el, őt és Hilko Dumnót hallgatva fel sem merül az emberben, hogy a nyugati zenekultúrában leáldozóban volna a dalestek csillaga.

Hiányérzetet keltettek a Klangforum Wien és a Qaartsiluni Ensemble muzsikusai tolmácsolásában felhangzó Schubert-művek. Előbbiek a C-dúr kvintettet adták elő, magas technikai színvonalon, de túlságosan is magától értődő természetességgel, a felfedeztetés vágyától alig megérintve; utóbbiak - Rozmán Lajos betanításában és irányításával - túlzó retorikai lendülettel, gyakran túlinterpretálva szólaltatták meg a (kövezzenek meg érte: nem a schuberti életmű élvonalába tartozó), a divertimento-hagyománnyal szinte problémamentes viszonyt ápoló Oktettet.

Érezhető várakozás előzte meg a Boldog­asszony-kápolna vasárnap délelőtti koncertjét. Sokan voltak kíváncsiak Rados Ferenc játékára, úgy vettem észre, hogy többen az ő H-dúr szonáta (D. 575) -interpretációjáért keltek útra. S akik így tettek, bizonyosan nem a zongorázás sztenderd paramétereivel akartak találkozni. Valami esszenciálisan zeneivel, valami olyasmivel, ami túl van zongorán és zongorázáson. Legyen az egy pillanat vagy egy egész tétel. Érzésem szerint e pillanatok a szonáta utolsó tételében jelentek meg a legnagyobb sűrűségben.

Az előzetesen meghirdetett Arpeggione-szonáta (D. 821) helyett két négykezes darab hangzott el, Kemenes András és Csalog Gábor a h-moll variációkat (D. 823) és az A-dúr rondót (D. 951) kedvvel, kedéllyel adta elő.

Klaus Langgal és zenéjével a múlt évben találkozhatott a pannonhalmai közönség, akkor két művet hallhattunk tőle, személyében - írtam akkor - olyan szerzőt ismerhettünk meg, „aki egy teljes fesztivál erejéig Schumann párja lehetett volna. Kristályos konstrukciókba csomagolt költői világ az övé, melyben a spekulatív szerkezetek mélyén valamiféle titkos irodalmiasság lüktet". A most bemutatott darabok megerősítették és tovább árnyalták e képet. Majd' minden kompozíciója ritka atmoszférateremtő készségről árulkodik. Lang pár hanggal is képes jellegzetes és könnyen áttekinthető hangtereket, kulisszákat, mikrovilágokat teremteni. A néhány atmoszférateremtő hang pedig elég érdekes és izgalmas ahhoz, hogy őszinte érdeklődéssel, a zeneszerző diktálta lassú, kimért tempóban és kis (hangköz)lépésekben haladva járjuk be egy-egy mű világát. A hallgatóban viszonylag hamar kialakul egyfajta otthonosságérzet, így a zenei történés legkisebb meglepetéseit is az őszinte rácsodálkozás attitűdjével fogadja el. Ilyen volt a különösen szép Hungrige Sterne (Éhes csillagok) című ensemble-darab és a szerzői előadásban felhangzó orgonamű, a Marias Mantel. A jellegzetes pannonhalmi tapasztalatok sorát gyarapította, amikor a Klangforum Wien közreműködésével megszólaló Hungrige Sterne záróhangjaira a C-dúr kvintett lassú tételének vége rímelt. Elsőre alig hittem el, hogy a 2005-ben írt Marias Mantel a kápolna kicsiny (pedálmű nélküli), egymanuálos hangszerén is megszólaltatható, aztán kiderült, hogy nem az orgona diszpozíciója, pusztán aktuális műszaki állapota okolható a kisebb-nagyobb döccenőkért. Lélegzetelállító ív az időben: egy kortárs orgonamű akár egy 15. századi portatívon is előadható!

Nem ebben az értelemben, de lélegzetelállító volt az oboára és együttesre írt Der dünne Wal (A vézna bálna) is. Az oboaszólót játszó Markus Deutert hosszú-hosszú percekig tartó körlégzésre „kárhoztatta" a kvázi-concerto kvázi-cadenzája, mely őszinte aggodalommal töltötte el a produkciót közelről, a nézőtér első sorából figyelő közönséget, köztük jelen sorok íróját. Maga a mű kevésbé tűnt koncentráltnak, mintha Lang elfogadta volna, hogy a műfaj (versenymű) „bevonzza" a lazább szerkezetet.

Különleges énekessel találkozhattunk a perzsa származású, Teheránban szüle­tett, Ausztriában élő koloratúrszoprán, Shirin Asgari személyében. Lang viszonylag kor­­ai, 1998-as, orgonakíséretes darabját (Das kaum wahrnehmbare Laecheln Dostojewskis - Dosztojevszkij alig észre­vehető mosolya) adta elő, túlvilágian, misztikusan.

A két Feldman-darabot a norvég Cikada Ensemble tagjai szólaltatták meg; a Crippled Symmetry (1983) előadása - talán nem túlzás - a reveláció erejével hatott. Az Anne Karine Hauge (fuvola), Kenneth Karlsson (zongora, cseleszta), Bjørn Rabben (ütőhangszerek) alkotta trió a hangszerszíneket tökéletesen egymáshoz igazítva, a tempó és a dinamika tekintetében hallatlan fegyelemmel és lankadatlan figyelemmel szólaltatta meg és szolgálta ezt az egészen rendkívüli kompozíciót. A közönség a darab nem mindennapi dimenzióira felkészülten (a Veres Bálint által jegyzett informatív programfüzet, feltehetőleg a kottakiadásra támaszkodva, kilencven percesnek „jósolta" a mű előadását) az előadókéhoz hasonló, kihegyezett figyelemmel követték a Lang zenéjénél is kisebb lépésekben formálódó kompozíciót. A kápolnában zsúfolt ház, 150-200 ember - mindenféle elfogultság nélkül - Feldman zenéjét hallgatja! Kilencven percre kalibrálták magukat, az előadás legalább húsz perccel hosszabb lett, de magam egy percét sem bántam.

A kompozíció kiinduló anyaga nagyon hasonlít az alig két éve, Wilheim András előadásában megismert zongoramű, a Triadic Memories (1981) „alapsejtjéhez", „alapmintázatához". Természetesen a későbbiekben a mű egészen másképp (?) szövődik tovább, relatíve komplex alakzatok, skálaformulák is kialakulnak (kialakulhatnak) benne. Ez a fajta zene ugyanúgy precizírozza, élesíti a hallgató figyelmét, mint Klaus Lang darabjai, ám Feldman csáberejű atmoszféra és irodalmias-színházias kulisszák nélkül is képes a koncentrációt a kompozícióra fókuszáltatni. Ritka tisztaságú zene. Ihlet nélküli előadásban pedig ritka levegőjű.

Az éjszakai koncertekkel kapcsolatos benyomásaim lényegét recenzióm felvezetőjében már kikotyogtam. Péntek éjjel Juhász Gábor (gitár) szólóműsorát, szombaton a Juhász Gábor Trió (Lukács Miklós - cimbalom, Szalai Péter - ütőhangszerek) frenetikus estjét élvezhettük, a trió a 2014 elején megjelent Making a Change című lemez anyagából játszott.

A szólóest - bármily meglepő - a fesztivál Schubert-programjához kapcsolódott, Juhász Gábor Winter Journey címmel a Téli utazás hat dalát dolgozta át elektromos gitárra és looperre. Olyan dalokat választott (Gute Nacht, Der Lindenbaum, Auf dem Flüsse, Die Krähe, Der Wegweiser, Der Leiermann), melyek kísérőformulái kivétel nélkül végtelenített „hurkokká", loopokká alakíthatók át, így a gitár egyszerre „énekelheti" és kísérheti a dalokat. A „Schubert-loop" (akkordinga) ilyetén való felfedeztetése már önmagában is nyereség, de még izgalmasabb volt a dúr-moll váltásokban rejlő színek sokféleségének megmutatása - hiszen a gitáron egy-egy harmóniának annyi árnyalata van, ahány fekvésben megszólaltatják. Juhász Schubert-átirataiban újra meglepetés lett az, amiről azt hittem, hogy soha többet nem okozhat már meglepetést. Legyen ez a XI. Arcus Temporum summázata is. Pannonhalma, augusztus 22-24. }