Földes Imre -  Felvégi Andrea felvétele

A közelmúltban, kottáim rendezgetése közben kezembe került annak a kánonnak a kézirata, amelyet Szőllősy András írt Földes Imre 60. születésnapjára, s ami akkor meg is szólalt az MTA Dísztermében. A szerző által írt szövege így kezdődött: „60 év, Imrém, még semmiség..." Sajnos már nem kérdezhetem meg a nagyszerű Szőllősyt, mit gondol, 70 év már „valami"? És mi a helyzet a 80 évvel?

Úgy nőttem fel, hogy gyermekéveim alatt a 60 éves embereket már nagyon idős, nem csak tiszteletre, de kíméletre szoruló bácsiknak-néniknek tartották. Azóta, szerencsére, nagyot változott a világ, ma 60 év tényleg szinte „még semmiség", hiszen a 80. születésnap is egyre gyakoribb, de azért már „nem semmiség": talán óvatosan el lehet ilyenkor kezdeni számba venni, hogyan is telt eddig az élet.

Földes Imre élete sok szempontból rendhagyóan alakult. Zeneszerzői tanulmányokkal kezdődött, de azokat nem követte zeneszerzői pálya; ezt követően érdeklődése a zenetörténet felé fordult, de nem lett belőle zenetudós, aki tudományos könyveket publikál, vagy egy részterület kiemelkedő kutatója. Meghatározó tevékenysége a tanítás lett - annak szinte minden lehetséges formájában -, ő lett „a Tanár Úr", nagyon sok aktív muzsikus és zenerajongó számára. (Nem tudom, az én generációmból lesz-e valaki, akit majd így emlegetnek, nagy „T"-vel és „Ú"-val, mert a világ ebben is nagyon változik. Ma gyorsan kell tanulni, lehetőleg sok helyről összegyűjtve a kellő tudást, majd a lehető leghamarabb önálló pályára lépni, és ez nem kedvez az iskolateremtő, nagy tanáregyéniségeknek. Ezért is gondolom, hogy Földes Imre talán egyike az utolsóknak ebből a tanártípusból.) Az sem szokványos, hogy „fő vadászterülete" a kortárs zene lett, bár ezt a zeneszerzői pályakezdés magyarázhatja. A „kortárs látásmód" pedig megköveteli a „kortárs életmódot", és erre alig volt alkalmasabb ember nála. Szinte nem volt a mindenkori viszonyok között elérhető bemutató, fesztivál, a témával foglalkozó konferencia, ahol ne lett volna jelen. (Megismerkedésünk is egy ilyen alkalommal történt, egy Varsói Ősz fesztiválon, ahová frissen felvett zeneakadémistaként utaztam ki. Később nekem is tanárom, majd kollégám lett, akit egyúttal atyai jó barátomnak is tudhatok.) Szenvedélyesen gyűjtötte előadásaihoz nem csak a kotta- és hangzó anyagot, hanem a kapcsolódó társművészeti munkákat is. Egyike volt az elsőknek, aki számítógépet vásárolt, és fáradhatatlanul táplálta bele a kottatárát, hangtárát, katalógusait, több tízezernyi diafilmjét. (Más kérdés, hogy lakásának megejtő zsúfoltságán ez sem javított sokat: szekrények, polcok, ládák sokaságán keresztül közlekedik benne ma is virtuózan, gondosan kikerülve a zongoráját, amelynek fedőlapján ma is minden négyzetcentiméter sokszorosan foglalt.) Ilyen értelemben igen hasonlít egyik kedvenc szerzőjéhez, Igor Stravinskyhoz: életének minden szakaszában naprakész tudott maradni.

Mindig azt mondta nekem, idegenkedik attól, hogy bármit rögzítsen a tudásából, akár könyv, akár más formában, mert fenn akarja tartani a lehetőségét, hogy egy következő alkalommal valamit másképp lásson, vagy a közben megszerzett információkkal gyarapítsa ugyanazt az előadást. Mint igazi mediterrán alkat, a pillanatban és a pillanatnak él: mindig az aktuális feladat tölti ki teljes aktivitását. Cserébe a növendékek és a hallgatók is átélhetik a pillanatnak ezt a fajta megismételhetetlenségét, és talán ezért is marad meg bennük annyira „a Tanár Úr" emléke. Ez a folytonos „jelenidejűség" egyúttal segít megőrizni „a Tanár Úr" fiatalosságát, hiszen aki aktívan együtt él a jelennel, lassabban öregszik.

80 év is még semmiség? Talán már nem, de kívánom, jusson Földes Imrének még sok idő, egészség, friss és élénk szellem, hogy minél tovább legyen köztünk „a Tanár Úr". }