Nyitottság, mindig, mindenben

Operamenedzserek képzése Balatonfüreden

Szerző: Rácz Judit
Lapszám: 2013 október

Először legyünk gyorsan túl azon, ami szomorú: egyetlen magyar résztvevője volt az Armel Produkciós Iroda és az Opera Europa szervezésében, Balatonfüreden augusztus 21-től 26-ig megtartott nagyszerű operamenedzsment-kurzusnak. Nincs rá mentség, és nem a szervezőkön múlott. Az ár az efféle tréningek alsó-középkategóriájában mozgott, a minőség azonban csúcskategóriás volt. Három-négy wellnesshétvége árából magyarok is kaphattak volna olyan átfogó, mély és konkrét ismereteket, fejleszthették volna magukat olyan gyakorlatokban és építhettek volna olyan kapcsolatokat, amelyek ma már elengedhetetlenek, ha nem csak hangoztatjuk, hanem tenni is akarunk azért, hogy a magyar zenés színház izgalmas, modern, európai és gazdaságosan működő intézménnyé váljék.

Lássuk, miről maradtak le, bár itt csak szemezgetni tudunk azokból a kérdésekből, amelyeknek megvitatásában éppen nem a végleges válaszok adása volt a fontos (ilyenek nincsenek), hanem a lehetséges és működő válaszok sokféleségének hangsúlyozása. S ebből következik az, amit az összes előadó képviselt és minden általam megkérdezett résztvevő alapüzenetként kiemelt: nyitottság, mindig, mindenben.

Noha a sztárvendég, Gérard Mortier nem tudott időt szakítani Füredre, minden előadó sztráminőségű szakember volt. Intézmények és szakterületek vezetői jöttek Glyndebourne-ból, a Covent Gardenből, a párizsi, lyoni, magdeburgi, karlsruhei, nizzai, oslói, prágai, madridi operától, a Théâtre du Châtelet-től és az ARTE tévécsatornától. Az elvi dilemmákat, a konkrét tapasztalatokat, a sikeres és kevésbé sikeres megoldásokat egyaránt bemutató előadások az operamenedzselés minden lényeges területét lefedték, a pénzügy, az emberi erőforráskezelés, a tervezés, a marketing, a kommunikáció és PR, a szponzorálás és bevételgenerálás, a televíziós és egyéb együttműködések kérdéseit. Az előadók szakmai témájukat az általuk vezetett operaházak vagy szakterületek konkrét kontextusába helyezték, bemutatták azok környezetét, jellegét, finanszírozását, jellegzetességeit, közönségét és programját.

A programtervezésről egymás után elhangzó előadásokban a nizzai, a karlsruhei és a magdeburgi operaigazgató három különböző tervezési filozófiát és gyakorlatot képviselt. Marc Adam, aki több más operaház után idén került Nizzába, azt mondja: „a ház illeszkedjen az én tervemhez, nem fordítva - nekem kell meggyőznöm a többieket, hogy az elképzelésem működik". A szintén nagy nemzetközi múlttal most Magdeburgot vezető Karen Stone ellenkezőleg: „előbb nézzük meg a lehetőségeket, utána jöhet az én elképzelésem". És természetesen mindkét attitűd működik. Peter Spuhlert sajátos kihívás várta Karlsruhéban: a város körül egy óra járásra 11 másik operaház működik, közöttük olyanok, mint Stuttgart, Frankfurt, vagy az évente 40-50 új programot kínáló Mannheim. Hogyan lehet olyan programot megvalósítani, ami a máshova járókat is a helyi operába vonzza? Mivel lehet a létfontosságú sajtót odacsábítani? Bármilyen módszereket alkalmaznak is, mindhárom előadó erős személyes vízióval rendelkezik és érvényesíti is; mindhárman alaposan, részletesen felmérik szűkebb és tágabb környezetüket, meglévő és potenciális közönségüket, a hagyományokat, amelyekkel együtt vagy éppen amelyekkel szemben akarnak dolgozni; mindhárman aktívan, leleményesen építenek kapcsolatokat a város és a régió egyéb kulturális intézményeivel. És mindhárman maximálisan egyetértenek azzal, amit a dán operát felvirágoztató, s immár a Covent Gardent vezető Kasper Holten nyitó előadásában mondott: „Ha az utóbbi 2-3 évben nem bukott meg egy előadásod sem, nem vagy jó operaigazgató. Kockáztatni kell!"

Hogy hol mi jelenti a kockáztatást, ez megint erősen helyfüggő: fiatal és/vagy külföldi rendezővel, operettel vagy kortárs művel, ismeretlen vagy jól ismert témával stb. Mindenki egyaránt fontosnak tartja a kortárs operát, de nemcsak elvben, hanem a gyakorlatban is: rendelnek és játszanak kortárs műveket, és egyöntetű a tapasztalat, hogy az indokoltnál mindig nagyobb a félelem a fogadtatásától - nem kellene rutinszerűen alábecsülni a közönség nyitottságát. Mulatságos volt, ahogyan az előadók egyetértettek abban is, hogy mindenképp kerülik az ABC, azaz Aida-Bohémélet-Carmen típusú műsortervet: ez nemcsak őket magukat untatja, hanem - meg vannak győződve róla - a közönséget is.

Örökzöld, de egyre égetőbb téma a közönség megtartása, illetve létszámának növelése. Ehhez is, mint minden máshoz, elengedhetetlen a specifikus helyi adottságok alapos ismerete, a nagyon nyitott gondolkodás és a merész kreativitás. Kikre koncentráljunk, munkásra, diákra, gyerekre, idősre, értelmiségire, szegényre, gazdagra, bérletesre, alkalmi közönségre? Karen Stone felmérése azzal a meglepő adattal szolgált, hogy egy bérletes megtartása 20 százalékkal többe kerül, mint egy új néző megnyerése. Lyonban a leghírhedtebben problémás kerületben végzett sokéves zenei tehetséggondozási akció nemcsak onnan szerzett új közönséget, hanem a közvéleményben megnövekedett elismerés által is. Karlsruhéban az operai dramaturgok évente 700 bevezető előadást tartanak az előadásokhoz.

Az operák fenntartása túlnyomórészt közpénzből történik (ebben csak Glyndebourne a kivétel), s ez aligha lesz valaha is másképp. Ez azonban nem csökkenti a saját bevétel generálásának szükségességét, amihez szintén leleményesség és nyitottság szükséges.

A kurzus abban a tekintetben is komolyan vette vállalt feladatát, hogy nem pusztán hallatlanul informatív előadások sorozatát kínálta, hanem mint minden jó menedzsmentképzés, gyakorlati feladatot adott a résztvevőknek. Három csoportba osztva meg kellett tervezniük egy operai évadot egy stagione- és egy társulati rendszerű operában, valamint egy operafesztivált. A csoportok minden tagja konkrét tisztséget vállalt, művészeti, pénzügyi, zenekari, marketing, tervezési stb. igazgatóként. Az előadók által vezetett csoportokat egy hasznos útmutató is segítette, amely egy teljes operai költségvetés minden eleméhez hozzávetőleges, de valós számokat adott. A résztvevők egy egész napon át dolgoztak a projekteken, az előzőekben hallott és megvitatott tudás felhasználásával végigmentek a folyamat minden lépcsőfokán, a teljes környezetfelméréstől és tervkészítéstől a pénzügyi megalapozáson, a marketingen, a technikai kivitelezés megtervezésén keresztül a művészek szerződtetéséig. Az utolsó napon prezentálták a terveket, s ekkor vált végképp egyértelművé az egyik, kezdetben kétkedő résztvevő számára is, hogy innen nagyon sok és nagyon értékes tudást visz haza.

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.