Batta András

- Még néhány hét, és októberben megnyílik az újjáépült Zeneakadémia. Alapesetben csak erről beszélgetnénk, ám az Ön kormánybiztosi kinevezése most tágabb összefüggésekbe helyezi ezt a témát is, különösen mivel a feladatai között egy „egységes komolyzenei koncepció" kidolgozása is ott szerepel. Mit érthetünk egységes komolyzenei koncepción?

- Sok oldalról lehet megközelíteni ezt a kérdést, de vegyük most egyelőre azokat a területeket és projekteket, amelyek a magyar zenei életet összeadják, s amelyeknek tevékeny szereplői sokszor nem tudnak egymás terveiről, szándékairól. Sok terv, sok cél és velük sok pénz is megjelenik a magyar zenei életben, amit ha össze tudnánk fogni, az szerintem rendkívüli eredményeket hozhatna. Mondok is mindjárt egy példát: az ifjúság zenei nevelése. Ennek a kérdésnek van egy zeneiskolai része; szerintem még leginkább a zeneiskolák vannak rendben az egész zeneoktatási rendszerben: jó tanárokkal, sok diákkal, minőségi alapképzést biztosítva. No, de ott van a közoktatás egésze az énekórák elsorvadásával, ami rögtön fölveti a kérdést, hogy miként is állunk, hogyan is sáfárkodunk Kodály örökségével, amely pedig változatlanul hatalmas hasznunkra lehet. És itt van az a kezdeményezés is, amely tavasszal vagy harmincezer gyermeket juttatott el az Erkel Színházba, a Hunyadi László előadására: komoly anyagi háttérrel és nagy sikert aratva. Egészen hasonló célt tűzött ki maga elé a most újjáalakult Filharmónia is, csakhogy az ilyen rokon törekvések még gyakran nem tudnak egymásról. Az én szerepem itt a koordináció lehetne: összekapcsolni, közös rendszerbe foglalni őket.

- Nem egységesítés vagy központosítás tehát, hanem a hasznos szinergiák játékba hozása.

- Így van. Kapcsolódjanak össze egymással a kezdeményezések: a közoktatásban és a zeneiskolákban, a koncert- és az operapedagógia terén, nagyvárosokban és kistelepüléseken, s azután ehhez az egészhez dolgozzuk ki a finanszírozás leghatékonyabb, feladatokhoz rendelt metódusát. Ezen a területen és máshol is megérződik ugyanis, hogy a támogatásokat - koncepció híján - a lobbiügyesség vagy éppen a hirtelen felindulás mozgatja. A másik, számomra nagyon fontos dolog, amiről már eddig is sokat beszéltem, hogy a magyar zenét és a magyar zenei életet, amely valóságos nemzeti kincs, úgy nyugat, mint kelet felé sokkal jobban kellene propagálnunk. Hogy mi ebben, ha tetszik, olimpiai bajnokok vagyunk, ezt közvetítenünk kell a világ felé, méghozzá erőteljesen és büszkén. Ennek be kell kerülnie az országmarketingbe, pénzt kell mozgósítani erre a célra, s persze itt is össze kell hangolnunk az erőfeszítéseinket egy jól átgondolt koncepció szellemében. Ez részben a kulturális turizmus fejlesztését jelentheti, részben a magyar tehetségek bejuttatását a nemzetközi zenei élet hálózatába. Ez utóbbi sincs megoldva, mert bár a Zeneakadémián mindent elkövetünk, hogy sikeresen menedzselhessük a növendékeinket, de amikor elhagyják az intézményt, már nem foghatjuk a kezüket, s jelenleg nincs, aki innen átvenné tőlünk ezt a tevékenységet. Ezen a téren például a nemzetközi zenei versenyek minőségi megrendezése jelenthet érdemi előrelépést, hogy észre vétessük a világgal a tehetségeinket. Jövőre meg is mutathatjuk majd, hogy miként is képzeljük el ezt a gyakorlatban, hiszen a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny komoly büdzsével (erről már kormányhatározat is született) és egy hatalmas vonzerejű névvel a zászlaján valósulhat meg, szándékaink szerint valóban nemzetközileg is széles nyilvánosság előtt.

- Egy ilyen átfogó és nagyralátó terv csak akkor válhat valósággá, ha maga mögött tudhatja a döntéshozók, a politika elkötelezett támogatását. De a nyilatkozatokból néha úgy tűnik, mintha az országmarketingben a futball fontosabb szerepet játszana, mint a zene. Mintha Puskás lenne a hívónév és nem Bartók vagy Liszt.

- Én úgy érzem, hogy a miniszterelnöki vízióban megjelent a zene: mint az országmarketing eszköze, mint büszkeségre feljogosító nemzeti kincs és mint gazdasági és diplomáciai terepen egyaránt vonzerőt gyakoroló eleven tradíció. Egyébként régi tapasztalatom, hogy a politika, ha érdekében áll, felismeri ezt a vonzerőt. Rektori pályafutásom alatt ugyanis rengetegszer megéltem, hogy akárhányszor egy-egy fontos külföldi vendég számára különösen szimpatikussá kívánták tenni hazánkat, akkor a mostani kormány csakúgy, mint az előző kormányok rendre elhozták hozzánk ezeket a vendégeket. Most pedig, hogy felújítottuk a Zeneakadémia épületét, pláne el fogják hozni őket! Ez egy imponáló hagyományokkal és imponáló jelennel rendelkező zenei élet, s ezt ismerhették fel a döntéshozók, ezt a kitüntetett figyelmet jelzi most az én kinevezésem is. Én pedig boldogan vállalom ezt a szolgálatot: a zenei társadalmat képviselve, amely szereti a maga fontosságát méltó értékén tudni. Ahogyan a Zeneakadémia materiális és szellemi építkezéséhez, megújulásához sikerült a mindenkori döntéshozók támogatását megszereznem, ugyanazzal a hatékonysággal szeretném az elkövetkezőkben az egész zenei élet ügyeit képviselni. Csak azt kell ugyanis megértetnem, hogy Magyarország nagy, általános érdekei és a zenei társadalom vagy még szűkebben a Zeneakadémia közösségének érdekei párhuzamosak egymással. Egyébként én tényleg úgy érzem, hogy ez a kinevezés a teljes zenei élet megbecsülését jelzi, amire eddig még nem volt példa. Némi öniróniával élve, olyan lehet ez a tisztség, mint a régi Kínában az a bizonyos „sárga harang őre", akinek egy jelképes hang felett kellett őrködnie, amely ha tiszta marad, nem érheti baj a birodalmat.

- Még ennél a majdani egységes koncepciónál maradva, mennyiben érintheti ez, mondjuk, a vezető szimfonikus zenekarok, a Nemzeti Filharmonikusok, a Fesztiválzenekar helyzetét, szerepét, működését?

- Ezen a szinten semennyiben nem jelent majd változást egy ilyen koncepció megszületése, inkább arról lehet szó, hogy átgondoljuk a teljes zenekari mezőny tekintetében: mit is támogat az állam és mit várhat el ezért cserébe? Egyáltalán nem biztos, hogy ez belefér a jövő májusig szóló megbízatásom időtartamába, de szerintem hasznos lenne a támogatást és a zenei nevelés feladatát, a kortárs zene népszerűsítésének, a repertoár számottevő bővítésének feladatát, vagy más nonprofit jellegű tevékenységeket egymáshoz kapcsolni. Ez egyszersmind a szerintem szükséges profiltisztítással is együtt járhat, amire - ez régi vesszőparipám - a zenei felsőoktatás területén is szükség lenne. Van Magyarországon hat zenei felsőoktatási intézmény: egy önálló, a Zeneakadémia, és öt kar, különböző vidéki egyetemeken. Miért kell mind a hatnak ugyanazt csinálni? Miért próbál ez az öt kar külön-külön kis zeneakadémiát játszani? Van a Zeneakadémia a maga egyediségében, s azon túl ki kellene osztani a szerepeket, hogy kire milyen részfeladat vár a képzésben. Persze ahhoz, hogy valóban átgondolhassuk, hogy mit is akarunk ezzel az egész zenei élettel kezdeni, ahhoz olyan biztonság kellene, hogy legalább három évre előre tervezhessünk, legfőként az anyagiak tekintetében. De én azt tapasztalom, hogy már döntéshozói szinten is felmerült a kiszámíthatóság igénye.

- Akárcsak az elmúlt évtizedben, úgy most kormánybiztosi megbízatása idején is a Zeneakadémia marad működésének fő terepe. Az október 22-i megnyitás nyilván hatalmas siker, s tiszteletreméltó az az ambiciózus átalakulás is, ami a Zeneakadémián épp végbemegy. De mindeközben nem vállalja magát túl ez az eddig csak oktatási intézményként működő egyetem?

- Jogos kérdés, hiszen a Zeneakadémia akár úgy is folytathatná az életét, ahogyan korábban működött: tisztán egyetemként egy történelmi épületben, koncerteket be-befogadva. Csakhogy ha nem lenne az egyetem, ez a Liszt Ferenc téri épület akkor is a világ egyik legnagyszerűbb koncerthelyszíne lenne. Ráadásul nekem a kezdetektől az volt a meggyőződésem, hogy a Zeneakadémián az oktatás és a koncerttevékenység mélyen összefügg egymással, s nemcsak a művésznövendékek, de még a zenetudósok képzése terén is. Ezért elhatároztam, hogy ha egyszer ez a nagy projekt megvalósul, akkor legyen olyan koncertélet a Zeneakadémián, amely az oktatást szolgálja. Aztán meg maga az épület is erre van predesztinálva a falakról leolvasható programjával: a dionüszoszi világból az apollóni világba való belépéssel, az életforrásként megjelenő művészet forrásával, s mindezek mögött az egész liszti szellemiséggel, a világpolgári nyitottsággal és a magyar kultúra terjesztésének szándékával. Annak idején azért építettek egy kis operaházat a Kisterembe, hogy ott Michalovich Ödön korának operai tanszéke gyakorolhassa magát, s kezdetben a Nagyterem is szinte kizárólag a zeneakadémistáké volt. Ha idővel világszerte ismert, emblematikus koncerthelyszínné vált is, azért ez az épület a Zeneakadémia életére lett megálmodva. Mi mindezt meg akarjuk őrizni, de szorosan össze akarjuk kapcsolni egymással. No, most visszatérve a kérdésére, miközben egy állami művészeti egyetemből egy ilyen kettős arculatú nagyintézményt próbálunk létrehozni, kétség kívül recseg-ropog a szerkezet. Amikor ez az interjú írott formában megjelenik, épp nagyban zajlik a szenátussal az egyeztetés, miként is fog majd megférni egymás mellett szervezetileg és financiális szempontból is a két intézmény. Hiszen most egy intézményből kettő lesz: az egyetem és a koncertközpont, mely utóbbi - terveink szerint - nonprofit kft. formájában az egyetem tulajdona lesz. Ezen a nonprofit kft.-n keresztül jutna a koncertközpont állami támogatáshoz, s egy nonprofit üzleti terv alapján tudnánk még olyan támogatásokat becsatornázni, amelyek új forrás gyanánt az oktatási tevékenységünket is segíthetik majd.

- Talán túlságosan magyaros a felvetés, de nem sért ez érdekeket? A koncertközpont létrejötte nem a Müpával való rivalizálást jelenti?

- Őszintén kell beszélni erről is: itt természetes egyfajta rivalizálás. Nyilván eleinte többekben felmerült, hogy mi szükség még egy koncertközpontra, ha már ott a Müpa, s hogy nem megy-e mindez mások anyagi rovására? Ezeken az aggályokon szerintem ma már túl vagyunk, s az állam is tisztázta a maga céljait, kimondván, hogy 13-14 milliárd forintos befektetés után a Zeneakadémia nem maradhat parlagon, ott a legmagasabb színvonalú koncertéletnek kell virágoznia.

- Ha már beszéltünk korábban profiltisztításról, úgy most is felmerülhet, vajon lesz-e egyfajta profiltisztítás a Zeneakadémia és a Müpa viszonylatában?

- Valóban fel is merül, hiszen a Müpa olyan dolgokat tud, amiket a Zeneakadémia nem - és viszont. Nem mondom, hogy a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben nem szép egy Szokolov- vagy egy Bogányi-zongoraest, de az a meggyőződésem, hogy egy szólózongora vagy egy kamaraformáció a Zeneakadémia Nagytermében, abban az intim atmoszférában és akusztikai térben: egyszeri különlegesség. Az évek során biztosan kialakul majd egyfajta megoszlás, ahogy az is biztos, hogy a Müpa már most erősíti a művészi programjában a látványos, színpadias produkciók, akár a nagyoperák jelenlétét. Nyilván mi is szeretnénk majd operákat játszani a kisteremben, ámde olyan repertoárt kialakítva, amely sem a Müpában, sem pedig az Operaházban nincs jelen: barokk operák, korai Mozart-darabok, kortárs kamaraoperák bemutatásával. Nekem már a Müpa megnyitásakor is az volt a szilárd meggyőződésem, hogy nincs nekünk egymástól félnivalónk.

A Müpa a szó legnemesebb értelmében vett kulturális pláza, ahová sokan járnak el sokféle terméket vásárolni. Senki se vegye ezt sértésnek. Ettől még lehet akár szent is a hely, gondoljunk csak a mecsetek többségére a mesés Keleten, ahová játszani, művelődni, eszmét cserélni is bejárnak az emberek az imádság mellett! Tovább folytatva az előbbi hasonlatot a kulturális termékekkel kapcsolatban: ebben a bevásárlókosárban a következő évek folyamán valószínűleg még több tárgy jelenik meg a könyveken meg a hang- és képhordozókon túl. El tudnék képzelni galériákat - magánt és államit egyaránt -, modern és antik bútorüzleteket; mindazt, amit a jó ízléssel bíró, a szó eredei értelmében kulturált polgári réteg élete kellékeként igényel. Ennek a rétegnek kellene felhúzni magához a többieket, megállítva az emberek egymással való közlekedésében megfigyelhető vészes süllyedést: a bunkóságot, az elidegenedést, a sanda félelmet és a mindezt kompenzálni akaró agresszivitást. „Virág az ember" - Bornemisza Péter e vélt szóképét zenésítette meg egykor Kurtág György. Nekünk, a zenei élet őreinek kell segítenünk abban, hogy ismét virág legyen az ember, és nem allergiát keltő parlagfű. A Zeneakadémia ugyancsak kivenné ebből a társadalomfejlesztő, missziós feladatból a részét, otthont adva a zenei mozgalmak (kórus, táncház) legjelesebbjeinek, meghívva olyan külföldi egyetemek együtteseit, szólistáit, amelyeknek sikere az ottani társadalom tartására, értékeket támogató szemléletére épül. Itt elsősorban az ázsiai társadalmakra gondolok. A Zeneakadémia feladata lenne továbbá az ifjúság zenei nevelésének felkarolása, tehetségkutató versenyek rendezése, zeneiskolák legjobb tanárainak és diákjainak meghívása. Mintát kell adni a szépből és a jóból. Az elbutulás és a hozzá nem értés jelei, a könnyű, tartalmatlan, de „menő" dolgok özönében világítótornyokat kell állítani. Ehhez van szükség a zenére, budapesti és vidéki bástyákra, és olyan, a nemzetközi távlatokban is jól látható intézményekre, mint az Operaház, a Müpa, a Vigadó, a BMC - és természetesen a Zeneakadémia. }

 Schiller Kata felvételei