Csodagyermekként maga az idős Dohnányi Ernő is tanította, volt Kodály Zoltán asszisztense, zongoraművészi pályafutása pedig a világ legjelentősebb koncertpódiumain teljesedett ki, félistenekkel együttmuzsikálva, ám úgy lehet, mégis tévedne, aki Vásáry Tamást élő zenetörténeti legendának tekintené. Mert ha kötelességszerűen elő is sorolhatjuk múltjának sikereit, hajdani parádés versenygyőzelmeit (a varsói Chopin- és a brüsszeli Erzsébet királyné-versenyen), s persze karmesteri pályairányának főbb állomásait (a Northern Sinfonia, majd a Bournemouth Sinfonietta, 1993 és 2004 között pedig a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának zeneigazgatója), azért tudván tudható, hogy Vásáry Tamás nyolcvanévesen csakúgy a ma művésze, mint ahogy az volt tíz, húsz vagy éppen félszáz esztendővel ezelőtt.

Sokszínű és sokhangú művészet a Vásáryé, s e jelzőket nem csupán muzsikusi érdeklődésének és működésének imponáló változatosságával igazolhatjuk, de azzal az áldott tehetséggel is, amely lehetővé teszi a művész számára a komolyzenei közönség, sőt az össztársadalom legkülönbözőbb rétegeinek megszólítását. Született kommunikátor – szokás felcímkézni e vajmi ritka tüneményt, lappangó önfelmentéssel kirekesztve ebből a sima és kissé lekezelő megfogalmazásból a teljesítmény két legfontosabb mozzanatát: a szüntelen fáradozást a közérthetőség fenntartására és a belső meggyőződés kimeríthetetlennek tetsző erejét. Vásáry Tamás zongoraművészi, karmesteri és ismeretterjesztői sikerének, s – ne restelljük a szót! – népszerűségének is ez a két tényező teremt biztos alapot, s garantál oly kikezdhetetlen hitelt a közönség előtt. A magas elismerések és dekórumok csupán reprezentatív kísérőjelenségei ennek az országos méretű és a komolyzene határain messze túlterjedő népszerűségnek, s persze Vásáry művészi diadalokban dús pályafutásának: a Liszt- és a Kossuth-díj, a Magyar Örökség Díj, a Kölcsey Ferenc Millenniumi Díj, a Bach- és a Paderewski-érem, a Prima-díj, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal.

A zajos külföldi sikerek évtizedeiről leginkább csak hallomásból értesülő magyar koncertközönség a rendszerváltást követő években ismerte meg közelebbről és igazán Vásáry Tamás zongoraművészi nagyságát, majd rögvest annak nyomában karmesteri működését, mesélői, ismeretterjesztői vénáját. Szent Patrik a legenda szerint egy háromlevelű lóhere segítségével magyarázta el az íreknek a Szentháromság mibenlétét; a hazai zenebarátok számára Vásáry Tamás sokirányú művészete teheti érzékletessé az egylényegűség tanát. Az MR Szimfonikusok örökös tiszteletbeli főzeneigazgatójaként, a Savaria Szimfonikus Zenekar tiszteletbeli elnök-karnagyaként, s a közelgő új évadban A zenén túl… című zenés beszélgetések mesélőjeként, újra megsejtetve velünk valamit abból, ami saját bevallása szerint Vásáry Tamást is a leginkább foglalkoztatja: „Mi az a láthatatlan szellemi forrás, ahonnan – mint minden művészeti alkotás – a zene is ered?”