Falvy Zoltán örvendetesen hosszú és gazdag alkotópályája szakadatlan tevékenységben telt. Műveit sorra véve megállapíthatjuk, hogy a tudományos területek száma, melyeket felkeresett és termékenyen művelt, egyike a legtágabbaknak a maga nemzedékében, amely pedig igazán nem szűkölködött széles érdeklődéssel megáldott tudósegyéniségekben. Munkásságát a területek egy részén úttörőként végezte, klasszikus, mindmáig érvényes hozammal. E munkásság történeti-földrajzi középpontja megmaradt Magyarországon. Kettős, bölcsész- és muzsikus-iskolázottságából, valamint ceciliánus indíttatásából következett, hogy első jelentős publikációival a középkori magyar zenetörténet kutatásához járult hozzá. Az 1950-es évek közepétől tevékenyen közreműködött liturgikus zenei emlékeink feltárásában. Egyik első nagyobb tanulmányában a Pray-kódex zenei paleográfiájával foglalkozott. 1963-ban Mezey Lászlóval együttműködve hasonmás kiadásban közzétette a magyar liturgikus zenei hagyomány egyik legbecsesebb emlékét, a Codex Albensist, majd néhány évvel később három magyarországi verses zsolozsmát. Korán hozzálátott a magyar világi zene monumentáinak tanulmányozásához (Linus-féle táncgyűjtemény). Különös érdeklődéssel tárgyalt hungaricumokat külföldi forrásokban (Girolamo Diruta, Daniel Speer). Vizsgálta Kelet és Nyugat kapcsolatait a középkor énekes műveltségében, kereste az énekmondók és trubadúrok magyarországi nyomait. Számos hosszabb-rövidebb dolgozat tanulságait 1980-ban a magyar zenetörténetről írott tankönyvben foglalta össze; a munka 1999-ig négy kiadást ért meg.

A zenei művelődéstörténet fennmaradt emlékeinek számbavétele, a zenei, könyvészeti, tárgyi és ikonográfiai relikviák gyűjtése és közzététele tágabb értelemben is egyik fő szenvedélye volt és maradt. Íráslistájának első tételei között sajtóbibliográfia hívja fel magára a figyelmet. Az 1959-es évfordulóra Vécsey Jenő társaként kiadta a Haydn művei az Országos Széchényi Könyvtár zenei gyűjteményében című katalógust, 1960-ban Vécseyvel és Keresztury Dezsővel A magyar zenetörténet képeskönyve című alapvető munkát publikálta. Talán ez utóbbi munkálatai közben fogant meg a csírája annak a nagy koncepciónak, melynek gyümölcsét az egész magyar zenekultúra élvezi mindmáig. Régi kották, kéziratok, hangszerek és hangszerábrázolások, a zenei élet emlékei és képei – Falvy Zoltán tudományos pályának első évtizedei következetesen vezettek abba az irányba, amelyet előtte ilyen rendszerességgel addig nem jártak be Magyarországon: az intézményes zenei muzeológia irányába. Ez az érdeklődés csúcsosodott ki az MTA Zenetudományi Intézet országos jelentőségű Zenetörténeti Múzeumának megalapításában és felfejlesztésében. Mint a múzeum évtizedeken át volt vezetője, kutatásaiban is előtérbe kerültek az ikonográfiai és organológiai témák. Kitartó fáradozásai az erőteljesen gyarapodó gyűjteményt méltó otthonhoz is jutatták: életművének leglátványosabb eredményét kétségtelenül a Zenetudományi Intézet jelenlegi otthonának kialakítása képezte a budavári Erdődy-palotában, amelyet az állam kifejezetten a zenetörténeti múzeum és kutatóközpont elhelyezésére engedett át a Magyar Tudományos Akadémiának.

Falvy úgy takarította be gazdag tudományos termését, hogy közben életenergiái tekintélyes hányadát a hivatásos magyar zenetudományi intézményrendszer kialakításának és építésének szentelte. Már az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárának munkatársaként közreműködött a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt tervezett kutatóintézet előkészítésének munkálataiban, majd 1961-től, a Bartók Archívum – később Zenetudományi Intézet – megalakulásától kezdve meghatározó szerepet vitt annak vezetésében, előbb tudományos titkárként, majd igazgatóhelyettesként, végül 1980-tól kezdve közel húsz éven át igazgatóként. Az ő nevéhez fűződőtt a Zenetudományi Intézet nemzetközi és magyar vonatkozásban nagyjelentőségű kiadványsorozatainak gyakorlati gondozása és szellemi irányítása. Évtizedes működését e területen a Studia Musicologica, a Magyar Népzene Tára, a Musicalia Danubiana, a Musicologia Hungarica, a Zenetudományi Dolgozatok, a Magyarország Zenetörténete és számos más publikáció kezdeményezése és továbbvitele jellemezte. Igazgatásának évtizedei alatt az intézetben folyó sokirányú kutatómunka sikerrel kapcsolódott a nemzetközi zenetudományhoz, a gyűjteményeket pedig a bennük felhalmozott folklorisztikai és egyéb értékek a nemzeti művelődéstörténet valóságos génbankjává avatják. Mindeközben a Zenetudományi Intézet egy másik, félig-meddig titkos módon is vállalkozott a hagyomány őrzésére és továbbvitelére: alig hiszem, hogy más akadémiai intézetben oly tekintélyes számban és nyugalomban működhettek volna az ügynek elkötelezett szerzetesek és apácák, mint az egyesített zenetudományiban az 1970-es évek elejétől kezdve, Ujfalussy József és Falvy Zoltán igazgatása alatt.

Aki abban a szerencsében részesült, hogy évtizedeken át közeli munkatársként figyelhette meg a ma is korát tagadóan friss, a zenetudományi intézményekben és grémiumokban aktívan közreműködő Falvy Zoltánt, érzékelhette, hogy munkálkodása sikerének legfőbb titka és záloga az integratív személyiség, amelyet részben bizonyára a genetikának és az ifjúkori családi környezetnek köszönhet, másrészben azonban nyilvános működésének több mint fél évszázada alatt önneveléssel alakított ki. Nem állítom, hogy pályáján ne adódtak volna személyes jellegű konfliktusok kollégákkal; aki olyan hosszú ideig tölt be kulcspozíciókat egy viszonylag kis tudományszakban, mint ő, az nem kerülheti el a súrlódásokat. (Nem kell mást tennie, mint a pénzügyi kényszer nyomására nyugdíjba küldenie az intézmény érdemes munkatársát, hogy az még a túlvilágról is jogtiprással vádolja.) Falvy nagy érdeme a szakmai integráció következetes megvalósítása volt Zenetudományi Intézeten belül és kívül. Az őstörténettől a 20. századig, a folklórtól a zeneszociológiáig, a gregoriántól a popzenéig nem volt és ma sincs az intézményesen művelt magyar zenetudománynak olyan témája és ágazata, amelyre ne figyelt volna, amelyet ne támogatott volna, amelynek valós eredményeit ne ismerte volna el tárgyilagosan, s ha érdemes volt rá: lelkesen. Kivételes képesség, melynek hasznát a zenetudomány és zenekultúra úgy élvezte és élvezi ma is, hogy sokszor nem is tud róla.

Nyolcvanadik születésnapjának ünnepén Falvy Zoltán baráti körben tréfás verset olvasott fel a következő húsz évre szóló terveiről. Szeretettel figyelmeztetem az ünnepeltet: a húszéves tervből még csak öt évre szólót valósított meg! Várjuk a gazdag folytatást! }