Amikor utoljára a Mátyás utcában jártunk („A múlt, a jelen és a jövő háza: a Budapest Music Center",  Muzsika, 2012/11), felállványozott homlokzat, betonkeverők, csövek, kábelek és vezetékek tengere és vagy százötven sürgő-forgó szakmunkás fogadott. Vagyis dehogy fogadott! Inkább figyelmeztettek, hogy vigyázni, itt mozoghat a palló, ott még vizes a beton, és - gondolták nyilván magukban - jó lenne, ha minél hamarabb eltűnne az útból ez a szájtáti bámészkodó. Lehetett látni, meg is írtuk, hogy mi minden lesz itt, de hogy milyen is lesz, azt csak a félkész állapotot tükröző fotók és a makettek mutatták.  Mostanra ezek megelevenedtek. Létező valósággá váltak. Aki most felkeresi a Budapest Music Centert, az a Nagycsarnok szomszédságában, a Corvinus egyetem új épülete mögött már teljes szépségében láthatja az újjávarázsolt, kétszintes saroképület arányos, klasszicista homlokzatát.

Odabent a meleg tölgyfáé, a vajszínű kőlépcsőké és a csillogó üvegé a főszerep. A színvilágot a fekete, a természetes tölgy, meg a szürke és a fehér együttese illetve kontrasztja határozza meg. Van azért egy olyan helyiség is, ahol a rozsdamentes acél ezüstszíne uralkodik. Íme a nők álma, mondja Gőz László, a BMC tulajdonosa, amikor bevezet a hatalmas konyhába, amely a jazzklub-éttermet és kávézót látja majd el. „Ha nekem egyszer otthon kicsiben ilyen konyhám lehetne!" - mondja nevetve. Még talán mosogatni is gyönyörűség lesz itt, teszem hozzá én, bár ha itt mosogatnék, csökkentené az élvezetet, hogy nem hallanám fentről a zenét, mert a ház minden pontján tökéletes a hangszigetelés. Az utca zaja nem szűrődik be, de a Mátyás utca lakóinak sem kell kéretlenül hangversenyt hallgatniuk. Idebent pedig közel száz zenész dolgozhat anélkül, hogy a nagyteremben, a próbatermekben vagy az öltözőkben muzsikálók zavarnák egymást.

Az előtér is hangszigetelt. Nem hallatszik az aulákban megszokott lépéskoppanás, kongás, távoli zsivaj. Akár koncertteremként is tökéletesen használható.  Alig van zaj, pedig éppen szállítják a hangversenyterem székeit. Kárpitozott faszékek: szépek, egyszerűek, sima vonalúak. És akusztikusak. A szokásosnál sokkal szélesebbek és jóval erősebben párnázottak. Ezért persze nagyon kényelmesek, de kiválasztásukkor ez csak az egyik fontos szempont volt. A másik, hogy az üres teremben a székek azt modellezzék, mintha bent ülne a közönség. Vagyis a karmester számára ugyanolyan legyen a hangzás a délelőtti próbán, mint amilyen majd este lesz, amikor az ülőhelyeket elfoglalja a háromszázötven főnyi közönség. Most szerelik fel a hangelnyelő faburkolatokat, amelyek a különféle hangelnyelő dobozokkal kombinálva kiküszö­bö­lik a rezgést, a hangvisszaverődést. Ha jól értem, kisdoktorit lehetne írni arról, hogy csalják csapdába a hangot e különleges anyag bonyolult textúrájának szabad szemmel is jól látható lukacskái és vájatai. A terem két oldalán ugyanezt a funkciót az egykori déligyümölcs-kereskedő házának eredeti köveiből újra felépített rusztikus falak töltik be. Gőz Laszló már a próbahangversenyek után, a hangszigetelésnek még csak felkész állapotában boldogan nyugtázta többek között a Müpát tervező Zoboki Gábor és olyan karnagyok, mint Bubnó Tamás, Keller András és Peskó Zoltán elismerő szavait. Mint novemberben már megírtuk, Eötvös Péter egyenesen azt mondta, „Ez a Mozartsaal színvonala!"

Ide, a hangversenyterembe sokan a könyvtárból jönnek majd, ahol a tervek szerint a koncertek előtt ismeretterjesztő előadásokat, beszélgetéseket tartanak. Az itt elhelyezett páratlan gyűjtemény - hetvenezer kotta és harmincezer hanghordozó - a nap minden órájában várja majd a nagyközönséget. „Kifejezetten azt szeretnénk, hogy ne csak a muzsikusok jöjjenek, hanem bárki: kottát böngészni, zenét hallgatni, hiszen a könyvtár továbbra is ingyenes." Nemcsak a bútorok épültek be, befejeződött az anyag teljes elektronikus feldolgozása is. „Hét éve készülünk arra, hogy mindez elfoglalja méltó helyét. És tárt karokkal várjuk a Kanadában élő Fülöp Péter háromezer-ötszáz példányos - a világon a legnagyobb - Mahler-diszkográfia gyűjteményét, amelynek a könyvtár mellett külön szobája lesz."

Az étteremként is működő jazzklub berendezései már szállításra várnak. A stúdiókban a helyén a legtöbb hangtechnikai berendezés. A próbaterem és az öltözők a muzsikusokra, a hatvanöt négyzetméteres, Dunára néző tölgyfaterem az első rendezvényekre, a felső szinten kialakított tizenegy légkondicionált, fürdőszobás diákszoba és a gyönyörű professzori lakosztály pedig az Eötvös Intézet itt rendezendő kurzusainak résztvevőire vár. A professzori valóban lakosztály, a szülői hálószoba mellett gyerekszobával, tágas konyhával. („Azt gondoljuk, hogy az Eötvös Intézetben külföldi vendégprofesszorra nyáron számíthatunk. De senki nem hagyja ott szívesen a családját, miután egész évben tanított. Ezért nekünk fel kell készülni arra, hogy a vendég családostul jöhessen.") Az épület egyik legszebb helyisége, Eötvös Péter szobája már nagyjából berendezve. Ô - itt, a házban, a hozzá közelállóknak 'Apu' - éppen a könyvtárban tart előadást a Zeneakadémia doktori iskolája hallgatóinak. Festékszag terjeng, a koncertteremben még a hatalmas ajtókereteket állítják be, a folyósón csiszolnak, fúrnak, faragnak, de fent, a könyvtárban, huszonnégy ifjú muzsikus már Eötvös Péterre figyel. Vagyis a ház még meg sem nyílt, de már működik.

Egy kiállítás megnyitója is megelőzi az ünnepélyes kezdést. Bácsai Péter, évtizedek óta Svájcban élő festőművész egy teljes éven át festette zenei, főleg jazz témájú képeit a ház megnyitójára. „Ez az ő művészi hazatérése, szívügye tehát a bemutatkozás. De nekünk is az." 

 Fotó:BMC

Mire ez a cikk megjelenik, a Budapest Music Center túl lesz az ünnepélyes megnyitón és az első komoly megmérettetéseken.  Többek között a X. Budapesti Jazzfesztivál kilenc koncertjén és a Nemzetközi Kórusfesztiválon, amikor is ellepi majd a házat vagy kétezer gyerek. Ôk fogják belakni a tetőteraszt, amelyet októberben még bazaltzúzalék borított. Azóta, egy zenekedvelő útépítő mérnök jóvoltából, elkészült a kétszázhúsz négyzetméteres díszburkolat. Növényekkel és kerti bútorokkal lesz teljes a függőkert itt, a Ferencváros kellős közepén. A kórusverseny szüneteiben ide jöhetnek fel lazítani, pihenni, ücsörögni, csivitelni a gyerekek.

A Tavaszi Fesztiválon már új helyszínként debütál a Budapest Music Center, s rögtön hat koncerttel. Ide várta a zenekedvelőket március végén a Kodály Vonósnégyes és a Szent Efrém Kórus. Április elején Hegedűs Endre zongoraestjét, a Szigeti József Nemzetközi Hegedű- és Brácsaverseny díjazottja, Xiao Wang hegedűestjét, a brit Benyounes Quartet és a Serenata Hungarica koncertjét tartják itt. Ezt követően, május végéig közel negyven hangversenyt rendeznek. „Most így állunk. Június végéig megpróbáljuk szépen belakni a házat, megtanulunk mindent kezelni, és szeptembertől teljes gőzzel beindul az élet."

Pillanatnyilag a ház befogadó helyszínként üzemel. Vagyis a fellépők jelentkeznek és fizetik a bérleti díjat.  De az is előfordulhat, hogy nem is kell fizetniük. Októberben például Eötvös Péter vezényletével itt mutatja be az Ensemble Modern négyszer négy koncerten a berlini Goethe Intézet által kiírt Mítoszok című zeneszerzőverseny győzteseinek darabjait. „Nekünk óriási megtiszteltetés, hogy az EM idejön. A gázsijukat a Goethe Intézet fizeti, mi adjuk hozzá a helyet. De pénzt nem kérek, én vagyok megtisztelve. Amúgy ki sem tudnám soha fizetni azt az összeget, amibe ez a zenekar kerül. De nem csak én, talán még a Müpa sem. Az én előnyöm viszont a gyors kapcsolás, a rugalmasság lehetősége."

Tény, hogy nagy szabadságot, bár egyben óriási terhet is jelent az, hogy a Budapest Music Center magánberuházás. „Nekem tizenkét évig nagyon komolyan kell dolgozni, hogy a havi tízmillió forintos hiteltörlesztést ki tudjuk fizetni. Ezt részben a háznak kell kitermelni, részben pedig, mint eddig, a BMC egyéb vállalkozásaival kell megkeresni. Hogy a ház működtetése mellett saját programokat is tudjunk szervezni, ahhoz az anyagi hátteret még biztosítani kell. Ez ügyben komoly tárgyalások folynak a minisztériummal és a fővárossal, és miután rengeteg közcélú feladatot látunk el, minden reményünk megvan arra, hogy a programokra sikerül tőlük támogatást kapni."

A legfontosabb mégis a „be­ruházó" szabadsága. Az, hogy a Budapest Music Center olyan lett és olyan is marad, amilyennek Gőz László megálmodta. „Itt nem lesz igazgatóváltás. Már csak azért sem, mert én nem vagyok igazgató. Ha az lennék, nem állnék itt koszos nadrágban egész nap, hanem ülnék egy irodában, és onnan parancsolgatnék. De ez a műfaj engem nem érdekel. És nagyon remélem, hogy ennek az intézetnek mindig olyan igazgatója lesz, akinek a legkisebb szoba jár. Ami pedig a jövőt illeti, nekem egy célom van, hogy amikor mi már nem leszünk, ez a ház ugyanúgy vigyorogjon, mint most. És szolgálja azokat, akikért megépítettük. De ne szolgáljon mást. Ne szolgáljon politikát, ne szolgálja egyének ilyen vagy olyan nézeteit. Ne legyen harctér, legyen egy nyugalmas ház itt, a város közepén."

Most éppen a rendszerkulcsokat szerelik. „Tudod, mi az a rendszerkulcs? A rendezvényszervező kulcsa kinyit, mondjuk, negyven ajtót, a szakácsé ötöt. Persze másik ötöt. A főnöknek van csak olyan kulcsa, ami mindent kinyit. Na, ez a rendszerkulcs."