Dubrovay László - Felvégi Andrea felvétele

- Műveinek a Budapest Music Center honlapján található jegyzéke 127 kompozíciót sorol fel, jóllehet az utolsó néhány év termése hiányzik belőle. Könnyen komponál? Vagy éppen munkamániás?

- Elég gyorsan komponálok, és egész életemben sokat dolgoztam, mert szeretem a hivatásomat, a munkámat. Eredetileg zongoraművésznek készültem, nagyszerű zongoratanárom volt Ambrózy Béla személyében, aki a liszti hagyományt adta tovább számomra. Így a legnagyobb Liszt-műveket játszottam, a h-moll szonátát, a Mefisztó-keringőt, a három zongoraversenyt, vagy éppen a Bartók-Szonátát és a 3. zongoraversenyt. Mivel azonban akkoriban a Zeneakadémián csak egy szakot lehetett választani, a zeneszerzés mellett döntöttem. Azóta állandó tanulás az életem: lehetőleg szeretnék minden új technikát megismerni, és annak fontos elemeit zenei gondolkodásomba beépíteni, fantáziámat gazdagítani. Ugyanis az alkotóművészet fantázia kérdése. Minden egyes hangnak az elképzelésben kell megszületni. Ehhez sokszor nagyon sokféle tudásra van szükség, így fizikai, matematikai, akusztikai, hangszer-építéstechnikai ismeretekre, de ami a legfontosabb: a hangszerekről kell mindent tudni. A sokféle ismeret gazdagítja a fantáziát, és ebből könnyebb úgy szelektálni, hogy közülük a legmegfelelőbb zenei eszközt lehet kiválasztani. Minél sokirányúbb az inspiráció, annál inkább így van.

- Sokat járt, rövidebb időszakokban élt is külföldön. Gondolom, ez is hozzájárult ahhoz, hogy szélesítse az elraktározott információk körét.

- A zeneakadémiai tanulmányaim elvégzése után szerettem volna külföldi nagymesterektől tanulni, de akkoriban ez nem volt könnyű. Az eladóművészek számára azonban léteztek bejáratott utak az Interkoncerten keresztül. Így kerültem korrepetitorként a Hamburgische Staatsoperbe, amelynek akkor egy széles látókörű vezető, Rolf Liebermann volt az intendánsa, aki még ma is kevéssé ismert Richard Strauss-operákat, színpadi Stravinsky-műveket és Messiaen-táncjátékot tűzött műsorra.

- Életművében több nagy stílusváltás figyelhető meg, s többen is mondták Önről, hogy felfedező alkat. Ezt ma is vállalja, vagy esetleg időközben lehiggadt, megállapodott valahol?

- Egy Borges-novella festő hőse jut eszembe, aki akár grafikát vagy festményt, portrét vagy tájképet készített, minden művészi tevékenységéből végül az önarcképe bontakozott ki. Én úgy fo­gal­maznék, hogy sokféle zenei műfajban dolgoztam, és mindig a műfaj sajátosságainak megfelelően próbáltam a zenei nyelvet alakítani. Ebből sokféle különbözőség eredt, sokszor azt a látszatot keltve, mintha egy más gondolkodás hozná létre a különböző műveket - a háttérben viszont ugyanaz a gondolkodás volt meghatározó. A technika lehetett dodekafon vagy szeriális, vagy neo-irányzathoz csatlakozó, de a mögöttes tartalmak azonosak voltak. Hat szimfóniám között van Symphonie elektronikára, Magyar szimfónia, Ütős-, Vonós-, Tavaszi szimfónia, Hangszín-szimfónia. Előfordult, hogy ugyanolyan zenei anyagot komponáltam elektronikára, mint zenekarra, de a hangzó eredmény természetesen teljesen más lett. Mindig érdekelt az egy-egy műfajban rejlő új technikai lehetőség, amelyet a másik műfajban is megpróbáltam megvalósítani. Így egész életem interakció volt. Mindenkinek egyetlen fantáziája van, a cél, hogy az minél gazdagabb legyen, mert zene létrehozható bármilyen hangélményből, akár zajokból is, az a fontos, hogy minden elemet humanizálni kell.

- Mi a viszonya ma a régebbi stílusaiban, régebbi technikáival írott műveihez? Vannak köztük olyanok, amelyeket már nem érez magáénak?

- A zeneakadémiai tanulmányok befejezése idején a legmodernebb zenei nyelv a dodekafónia volt. Ezen a nyelven készült 1966-71 között például az Öt zongoradarab, az Öt darab fagottra és zongorára meg a Hat duó hegedűre és ütőkre. Ezeket ma is vállalom, és az előadók műsoron is tartják. Ám a technika csupán kulissza az ember életében. Ami igazán fontos, az a kulisszák mögött van: a melódia-, a harmónia-, a ritmus-, a dinamika- és hangszínfantázia. Ezek mindegyikére szükség van az alkotáshoz. Mindig fontos tudni, hogy egy-egy zenei anyagban mennyi időlehetőség rejlik. Mert nem lehet valami sem túl rövid, sem túl hosszú. És nemcsak egy darab bizonyulhat túlságosan hosszúnak, egy komponálási technika, vagy egy műfaj is kifáradhat. Ha ilyet érzékeltem, akkor műfajt váltottam. Az elektronikus eszközöktől a hagyományos hangszerekig vezető utat megkönnyítette, hogy kiderült: legjobb hangszeres művészeink szinte minden elektronikus zenei effektust - többek között hangszín-modulációkat, amplitúdó-modulációkat, különféle zajelemeket - is meg tudnak valósítani. Matuz István, Hőna Gusztáv, Geiger György, Bazsinka József, Sztankov Iván, Lakatos György, Klenyán Csaba, Varga Zoltán és sorolhatnám tovább, nemcsak művészként nagyszerűek, de valóságos kutatói, felfedezői is a saját hangszerükben rejlő lehetőségeknek. Ilyen kitűnő művészekkel való együttes munka tette lehetővé a Solo, no. 1-15 sorozat megszületését. Miután számomra az élet elsősorban mindig befogadó tevékenység, nagyszabású gyűjtőmunka volt, mindenkor sokat jártam hangversenyre. Így ismerkedtem meg olyan kiváló előadóművészekkel, akik inspirálóan hatottak rám. Alkotó munkámmal párhuzamosan évtizedekig tanítottam zeneelméletet, elsősorban zongorista növendékeknek, végigelemezve a zeneirodalmat. Nagyon fontos volt számomra a tanítás, mert sok új ismerettel szolgált, és a zenei anyagban lévő változások összefüggésrendszerének megértéséhez vezetett. A tanulási folyamatnak alapvetően két oldala van. Az egyik a nyelvi lehetőségek kiterjesztése, amit a hangszerépítés eredményei, illetve a kiváló előadóművészek teljesítményei is lehetővé tesznek. A másik a hangzó anyag megszervezésének a nyomon követése - e téren persze a teljes európai kultúra tanulságokkal szolgál. Mindig különösen érdekelt az a folyamat, amelynek során a zenei fejlődés a felhangsor egyre magasabb régióit vonta be a zenei nyelv, a dallamok és a harmóniák kialakításába, és magam is megpróbálok előrehaladni ezen az úton. Célom az volt, hogy így egy csak rám jellemző zenei nyelvet hozzak létre. Ami fontos azonban, hogy a magasabb felhangok alkalmazását, tehát az új harmóniarendet és a dallamalkotás szabályait a fizikai vonzástörvényekkel összhangban valósítsuk meg, vagyis hogy az újfajta elemek között is funkcionális kapcsolat álljon fenn - mint ahogy a domináns és a tonika egymásutánjának vonzereje is fizikai törvény.

- Nagyon sok jelentős zenésszel találkozott életében - kik voltak Önre legnagyobb hatással? Hogyan emlékezik vissza például Stockhausenra, akinél Németországban két évig tanult?

- Ô elsősorban álmodozó alkatával, fantáziájának nyitottságával hatott rám. A legmélyebb benyomást azonban mindig a nagy előadó-egyéniségek keltették bennem - sok nevet sorolhatnék Richtertől vagy Vengerovtól Szpivakovig és Baráti Kristófig. Ezektől a rendkívüli érzékenységű művészi személyiségektől nagyon sokat kaptam az életben. A zeneszerzés terén pedig egy olyan nevet szeretnék kiemelni, amelyet ma viszonylag ritkán emlegetünk: Vaszy Viktorét, aki mindent tanított számomra, amit a zenéről tudni érdemes, s aki az ötvenes és a hatvanas évek legnyitottabb gondolkodását képviselte. Igazi nagy mester volt. Ugyanakkor Bartók, Debussy, Ravel, Szkrjabin és Stravinsky ugyanolyan közvetlen hatással volt rám, mint azok a zenészek, akikkel személyesen találkoztam - az ő esetükben is az érdekelt elsősorban, hogy mit tanulhatok tőlük. És nemcsak tőlük: a 20. század minden zenei irányzatából igyekeztem mindazt felszívni, ami hasznosíthatónak látszott, beleértve az impresszionizmust, az expresszionizmust, a folklorizmust, a neoromantikát és a neoklasszicicmust, és persze az új hangszertechnikákat, az elektronikus és a számítógépes komponálást. És mindebből próbálok szintézist létrehozni.

- Ez azt jelenti, hogy az utolsó bő évszázad zeneszerzői legfontosabbak az Ön számára?

- Természetesen rendkívül fontosak a korábbi mesterek is - óráimon Machaut-tól és Josquintől Messiaenig és Stockhausenig minden jelentős mester műveit behatóan elemeztük, keresve a csakis rájuk jellemző vonásokat.

- Színpadi kompozíciói között feltűnően kevés az opera - csak 1993-ban írott egyfelvonásosáról, A váltságdíjról van tudomásom ebben a műfajban. Ennek külső vagy belső okai vannak?

- Egyértelműen külső okai. Bizonyos időben olyan emberek voltak bizonyos helyeken, hogy nem nyíltak számomra lehetőségek. Az abszurd zseniális mesterével, Hernádi Gyulával beadtunk egyszer egy témát egy operapályázatra, de később kiderült, hogy a pályamű borítékját fel sem bontották. Egyébként írtam még egy egyfelvonásos táncjátékot (A képfaragó) és egy teljes estét betöltő táncjátékot
Faust, az elkárhozott címmel. Ezek bemutatásra várnak.

- Akár műveinek jegyzéke, akár az Ön által korábban említett nevek azt mutatják, hogy különös affinitással rendelkezik a rézfúvós hangszerek iránt. Miben gyökerezik ez az érdeklődés?

- Egyértelműen a kitűnő előadóművészeknek köszönhető, olyanoknak, mint az Ewald Rézfúvós Együttes, a Corpus Harso­na­kvartett, a Budapest Klarinétkvartett, a Brummadza Tubakvartett vagy a basszusharsonás Wágner Csaba, akiknek például egy felhang-glissando a magától értetődő dolgok közé tartozik. A rézfúvók játéktechnika szempontjából egyértelműen a legdinamikusabban fejlődő hangszerek voltak a 20. század utolsó harmadában, a mai napig is, akár a szóló-, akár a kamara-, akár a versenymű-irodalom szempontjából. Tudja, hogy a rézfúvósok ma mintegy 25 féle szordínót használnak, mint például a lyukas Wa-szordínót, amely lehetővé teszi felhang-melódiák eljátszását? Szeretek velük együtt dolgozni, mert ők is hangszereik megszállottjai.

A fúvószenekar pedig Respighi óta a legdinamikusabban fejlődő együttestípus, rendkívül nyitottak a legmodernebb művek befogadására. Nálunk például Marosi László és Neumayer Károly végzett sokáig kiváló, úttörő munkát ezen a területen. Ilyen együttesre írtam a Buzzing vagy Berregő-polkát, amely olyan sikeresnek bizonyult, hogy akár hatféle felvételen is meg tudnám mutatni. Külföldön is sok helyen - Amerikában, Hollandiában, Németországban, Fran­ciaországban, Ausztriában - alakult ki magas színvonalú fú­vószenekari kultúra, és ez számos jó mű keletkezését inspirálja. Ami már csak azért is fontos, mert teljesen más közönséget gyűjt maga köré, mint egyéb zenei műfajok. Egyes műveimet ilyen meggondolásból szimfonikus és fúvószenekari változatban is elkészítettem; a három közül két trombitaversenyemet Boldoczki Gábor például mindkét változatban játssza...

- A BMC honlapja két Dubrovay Lászlót ismer: egy zeneszerzőt és egy „szintetizátor/zongora" hangszeren játszó előadóművészt. Csak a saját mű­veinek az előadásában szokott közreműködni, vagy „nyilvános, rendes" elő­adóművésznek tekinti magát?

- 1975-ben, miután Németországból hazajöttem, egy EMS AKS szintetizátort hoztam magammal. Ekkoriban, 1975-90 között több live-elektronikus hangversenyt és külföldi koncertturnét rendeztünk. Ezeken nem csak saját művekben, hanem Patachich Iván, Pongrácz Zoltán és más kollégák darabjaiban is játszottam. Számos helyen adtunk magyar esteket, így a bourges-i Elektronikus Zenei Központban, Kölnben, Nürnbergben, Genfben, Annecyban s még számos helyen. Egyébként alapítója voltam a Magyar Elektronikus Zenei Szövetségnek.

- Hogyan érzi magát a mai, válság sújtotta, ellentétektől szabdalt világban, egy hisztérikus (zenei) közéletben?

- Engem elsősorban mindig maga a zene érdekelt. 69 évesen megvettem a legújabb zenei komputerprogramot, a Logic Pro-9-et, írtam egy 12 darabból álló sorozatot, a Computer-Mikrokosmost. Sok zenekari mű megírása után ez ismét új műfajt jelentett. Ezt követően azonban ismét versenyművet komponáltam, csellóversenyt Várdai István számára.

- Mi készteti arra, hogy állandóan aktív szerepet játsszon a zenei közéletben, például a Magyar Zeneművészeti Társaságban, az NKA-ban vagy a Magyar Művészeti Akadémiában?

- A magyar zenei élet borzasztó helyzetben van, sok tekintetben romokban hever. Én ezen szeretnék segíteni, javítani, változtatni, amit kell, elölről újra felépíteni. A legfontosabb az ifjúság zenei nevelése. Amikor szükség van rá, tenni szeretnék ott, ahol lehet. Ami az Akadémiát illeti: reményeim szerint a Magyar Művészeti Akadémia az egész zenei élet szolgálatában fogja kifejteni tevékenységét.

- Végül a közhelyes záró kérdés: melyek a legközelebbi tervei?

- Több minden is foglalkoztat, a Csontváry-évfordulóra tervezek egy gazdag hangszínvilágú zenekari művet; remélem, elkészül.