"Őszinte reményeket ébresztett az a néhány kotta is, sőt rádió-bemutató, amelyek Dubrovay László érett alkotókorba való érkezéséről hoztak hírt. (Fúvósötös, 1972, Délivrance, orgonára, 1973.) Ha nem válik kisszerű utánzóvá, tőle várhatjuk talán, hogy a Bartók-tradíciót, amelynek jegyében indult (Öt zongoradarab, 1970), illetékesen szembesíti a Stockhausentől kapott újabb nevelésével, és így a nemzeti zeneszerzés sohasem nélkülözhető ablaknyitása a világra ebben a periódusban sem marad majd el" - így írt Kroó György 1975-ben A magyar zeneszerzés 30 éve című körképében.

Dubrovay pedig nem vált kisszerű utánzóvá. Már fiatalon a szintézisteremtés jellemezte. Szabó Ferenc és legendás tanársegédje, Vin­cze Imre tanítása révén megkapta a biztos szakmai alapokat a ma zeneszerzőjét a hagyomány talajára állító Zeneakadémiától. Azt követően tájékozódási pontot keresett - a kitüntetésszámba menő DAAD ösztöndíjat elnyervén - az avantgárd kölni központjában, ahol Karlheinz Stockhausen javarészt önelemző óráin (sőt többnyire kürteni otthonában) mély impulzusokat kapott a hang belsejének kutatására: a zenei paraméterek között általában a negyedik helyen emlegetett hangszín kiemelésével, elektroakusztikus és hangszeres hangkeletkeztetésre és hangátformálásra. A schönbergi Klangfarbenmelodie-tól és a stockhauseni technikáktól inspiráltan hangfestészetbe kezdett: nem az impresszonisták leíró, hangulatilag illusztratív módján, sokkal inkább merész alkímiával. A hazai műfajteremtők, Pongrácz és Patachich főként szintetikus szalagzenéje mellett ő művelte itthon elsőként az élő elektronikát, koncerteken és hanglemezen egyaránt feltűnést keltve. A hangszeres zenében fúvósokon, vonósokon új, meglepő hangzások, játékmód-nóvumok megteremtése képezte le az elektroakusztikum hangzásigényét.

E kísérletek barátságokat érleltek Dubrovay és megannyi hangszeres között. A zeneszerző faggatta őket hangszerük extravaganciáiról, s azokat úgy komponálta műveibe, hogy az előadó a közönséget ámulatba ejtő virtuóz feladatot kapott, sőt a zene stílusa is egyre inkább kilépett a hetvenes, nyolcvanas évek kísérleti közegéből, visszanyúlt a zenetörténet korábbi formavilágához és tonalitásához, így a szélesebb közönség által is felfogható periódus- illetve témaszerkezet talajára helyezte a markáns, de nem taszító, inkább már frivolnak ható hangzásfricskákat. Geiger György, Hőna Gusztáv, Bazsinka József vagy akár - hogy a vonósokat se hagyjuk ki - Sztankov Iván nevét csupán a sokkal szélesebb, barátian együttműködő szólistagárda képviseletében említjük, akik a kísérletezés „csendestársai" voltak - habár a sikerhez vezető úton már igencsak „hangosan". Matuz István - mint oly sok komponistánk életében - kezdettől ott állt Dubrovay mellett, ennek köszönhetjük a szerző Matuziádáit.

A fúvósok nem csak szólóban, nemcsak fa és rezes kamarában, hanem zenekarban is magukkal ragadták Dubrovay Lászlót. Mondhatni, beleszeretett a fúvósok szimfonizmusába, s ebben olyan karmesterek lelkesítették, mint Marosi László és Neumayer Károly. Nemcsak eredetileg erre az apparátusra írt kompozíciók sorakoznak a műjegyzékben, hanem Hármasversenyének zenekari szólamait is áthangszerelte a tőlünk Nyugatra népszerűbb, Amerikában pedig a szimfonikusoknál is kultiváltabb fúvószenekarra.

Újabb szintézis: a hangszínigény találkozott a magyar gyökerek iránti elkötelezettséggel. Ebből fakad a népi hangszerekre írt Dubrovay-darabok sora. A szólók között a cimbalomé és a tárogatóé, az utóbbi nyomán a vonósnégyessel kombinált Tárogatókvintett (itt se hallgassuk el az inspiráló művész, Kiss Gy. László nevét), a furulyától és kanásztülöktől a tekerőlanton, dudán át az ütőgardonig, citeráig s még tovább megannyi, a komoly zenében korábban csak a szimfonikus zenekar instrumentáriumára „lefordítottan" képviselt, a népzenében használatos hangszer által megszólaltatott Dudaszó hallatszik szextett, a népi hangszerekre és zenekarra írt Concerto. A folklór és az elektronika is találkozik a Magyar Rádió e műfajban készült sorozatába illeszkedő Hangtáj - Magyarország kompozícióban és az ugyanabban az évben készült Hang-árnyakban, amely a népi hangszerek hangjának számítógéppel levágott visszhangjaiból építkezik.

Az említett Concerto átvezet a Millennium tiszteletére írt Dub­rovay-műcsoporthoz. Jellemző, hogy egy-egy alkalom művek sorát váltja ki a zeneszerzőből: így hatott rá 1956 ötvenedik évfordulója és Liszt bicentenáriuma is.

Színpadi műveket - egy operát, két balettet - is írt, a színpad még tartozik neki ezek bemutatásával, de lemezein hallható zenéjük. A Muzsika nemrég Computer Mikrokozmoszának bontakozásáról adott hírt - ismét szintézis: a számítógépé és az újabb kori Dubrovay-hangé.

Az Artisjus 2005-ben Az Év Komolyzenei Műve díját ítélte ütős versenyművének, amelyet egy év alatt négy zenekar is megtanult! Laudációmban Dubrovayt konzervatív újítónak neveztem. A születésnapon kívánom, folyvást őrizze s újítsa meg magát a jövendő évtizedekben!