A Magyar Zeneszerzés
Mesterei

Soproni József

Összeállította: Csengery Kristóf

Sorozatszerkesztő: Várbíró Judit

Holnap Kiadó 2012

Soproni József

Könyv formájában is kiadott doktori disszertációjában Claire Taylor-Jay   érdekes és mindenekelőtt megfontolásra érdemes gondolattal áll elő a különféle verbális zeneszerzői megnyilatkozásokkal kapcsolatban: szerinte a művész-létről és a művészetről való bármilyen állásfoglalás (például egy interjú vagy egy elméleti írás) már maga is egyfajta műalkotás, hiszen a nyilvánosságnak készül, és a művész személyiségének azt a szeletét mutatja, amely megalkotója szerint a művészi énhez tartozik. Ha ez így van, akkor - tegyük hozzá - mindig fennáll a veszélye annak, hogy soha nem férkőzhetünk a művész „valódi" énjének a közelébe, s keveset tudhatunk meg arról, valójában mit is gondol zenéről, művészetről és a világról általában.

Kellő távolságtartás és némi kritikai szem­­lélet tehát minden, komponistákkal készült beszélgetés, és zeneszerzői írás olvasásakor (interjú esetében talán annak elkészítésekor is!) szükségeltetik. De vajon mindig „gyanakvónak" kell-e lennünk, ha egy művész a művészetről, és főként saját művészetéről beszél? Illetve: kikerülhető-e, hogy életrajzíróként, kritikusként, vagy csak egyszerű hallgatóként ezek a szerzői megnyilatkozások semmilyen hatást ne gyakoroljanak ránk, és saját ítéletünket, véleményünket - szeretetünket, vagy ellenszenvünket - azokat hatályon kívül helyezve, pusztán „objektív" tényezők alapján alakítsuk ki? Egyáltalán, szükséges-e egy mű megértéséhez tudnunk valamit arról a valakiről, aki mögötte van, s ha igen, lényeges-e bármi is a fentebb emlegetett „művészi énen" túl?

Mint az interjúköteteket általában, e kényes és érzékeny kérdések természetesen A magyar zeneszerzés mesterei elnevezésű sorozat darabjait is érintik. A sorozatban eddig megjelent munkák közül a jelzett problémákra a legátfogóbb és legsokrétűbb válasszal talán a legutóbbi, Soproni Józsefre fokuszáló gyűjtemény szolgál. Távol álljon tőlünk, hogy azt állítsuk ezzel: az új kötet tárgyául választott komponista minőségileg különbözik kollégáitól (például Durkó Zsolttól vagy Kurtág Györgytől), vagy hogy Soproni megnyilvánulásai, nyilatkozatai hitelesebbek lennének társaiéinál, még ha többnyire az is az érzésünk: e könyv főszereplője sohasem készít „kompozíciót" nyilatkozataiból, sohasem állít többet vagy kevesebbet annál, mint amit valójában hisz és gondol.

Megállapításunk egészen másra vonatkozik: a könyv felépítésére és tartalmára.

A csaknem 250 oldal terjedelmű kompiláció ugyanis nem elégszik meg a lassan nyolcvankettedik születésnapját ünneplő mesterrel (és mesterről) készített fontosabb beszélgetések csokorba szedésével - a Soproni műveiről írott kritikák, recenziók és az őt méltató köszöntők ugyanúgy a könyv szerves részét képezik. Márpedig ezzel megnyílik az út a különböző nézőpontok egybevetésére, összehasonlításra, annak alaposabb megvizsgálására tehát, hogy a zeneszerző, a vele szemben némileg mindenképp elfogult beszélgetőpartnerek, illetve a külső szemek, azaz az ítészek véleményei, meglátásai mennyiben közelítenek egymáshoz a Soproni-életművet illetően, s miképpen rajzolnak ki valamiféle egységes egészet, amelyet Soproni Józsefnek és az ő művészetének nevezünk.

A hatvanas évektől napjainkig keletkezett   dokumentumokat válogató és közre­adó, a soproni születésű alkotót kérdezőként és recenzensként személyesen is jól ismerő Csengery Kristófnak nem ez a tárgyban megjelentetett első, nagyobb szabású műve. A Magyar zeneszerzők sorozat 11. köteteként, még 2000-ben látott napvilágot az a könyvecske, amely az eddigi egyik legteljesebb összefoglalását jelenti Soproni életének és zenéjének. Érdemes lehet hát a persze önmagában is értékes mostani kötetet az előbbi mintegy kiegészítéseként, szöveggyűjteményeként kezelni, s fellapozni az egyiket, ha éppen egy életrajzi tényt akarunk más, objektívebb megvilágításban megismerni, vagy például megnézni, hogy miként fogadta a szaksajtó megjelenésekor a zenetörténész által jelentősnek minősített különböző kompozíciókat. 

Ugyanakkor a két munka megjelenése között eltelt tizenkét esztendőben igencsak sok minden történt és változott, s mivel az idei kiadvány - naprakészségét bizonyítván - az utóbbi évek sajtóterméséből és beszélgetéseiből is bőven szemelget, segítségével e változásokat, a zeneszerző művészetében és szemléletében beállt kisebb-nagyobb fordulatokat is nyomon követhetjük.  

Külön öröm azonban, hogy egy olyan univerzális muzsikus esetében, mint Soproni, nem csak a kompozíciók körül forog minden: a tanárról és oktatáspolitikusról - s kicsit talán az előadóművészről is - megtudhatunk egyet-mást. Emiatt külön figyelmet érdemelhet például a Lehetőség és kínálat című interjú, amelyet még 1991 júniusában készített Feuer Mária a muzsikussal, aki a Zeneakadémia akkor másodjára kinevezett rektoraként válaszolt az intézmény és a zeneoktatás jövőjét firtató kérdésekre. De nem különben érdekes a Komlós Katalin által a zeneszerző hetvenötödik születésnapja alkalmából, 2005-ben lejegyzett beszélgetés, amelyben többek közt a felek a zeneszerzés taníthatóságáról értekeznek.

A műjegyzékkel és diszkográfiával kiegészülő könyv egyetlen apróbb hiányossága, hogy nem rendelkezik részletes tartalomjegyzékkel, amely bizony jelentősen megkönnyítené a tájékozódást a különböző műfajú, tematikájú és keletkezési dátumú írások között. Emiatt valamivel nehezebb rátalálni azokra a korábban többnyire az Élet és Irodalom hasábjain közölt, remekbeszabott Kroó-recenziókra is, amelyek egy ugyancsak a közelmúltban megjelent másik munka, a Várkonyi Tamás által szerkesztett Zenei panoráma - Kroó György írásai az Élet és Irodalomban (1964-1996) lapjain már mind felbukkantak egyszer, s amelyek olvasása, köszönhetően már-már szépirodalmi stílusuknak, valamint szerzőjük szakmai felkészültségének és érzékenységének, ezúttal is élményszámba megy. S nem mellesleg, hozzásegít ahhoz, ami Csengery Kristóf válogatásának elsődleges célja: hogy több oldalról is jobban megismerjük és megértsük Soproni Józsefet mint művészt, aki immár több generáció tiszteletét kivívta, és aki - e dokumentumok olvasása után talán kijelenthetjük - azon művészeink egyike, akiben személyiség és mű jó eséllyel fedi egymást.

Próa a Vigadóban, a kilencvenes évek végén - Felvégi Andrea felvétele