Kondor Ádám - Felvégi Andrea felvétele

- Kondor Ádám műhelyében műcsoportok képződését figyelhetjük meg. Mielőtt az összefüggőbb rendszerekre tekintenénk, lássuk a vonós zenekarra keletkező darabokat. Mindjárt a Vita nova címűt, amely alcíme szerint Szőllősy András portréja. Mennyiben portré?

- Lehet „in memoriam" darabokat írni, vagy ajánlani a művet valaki emlékének, én azonban inkább arra törekedtem, hogy összegezve kivetítsem, ami bennem róla, az ő életművéről él.

- Stiláris, netán idézetszerű utalás is esik Szől­lő­syre, akinek életében a vonós zenekar igen fontos szerepet játszott?

- Valóban, maga a vonós zenekar is kötődik Szőllősyhez. Idézetet nem alkalmazok, inkább azt próbálom kifejezni, ahogyan ő hat rám. Vonósnégyest állítok szembe a teljes együttessel. Nagyon lassú tempóban a szóló vonósok hármashangzatos, alig négyeshangzatos szerkezeteket járnak körül glissandókkal, amelyek során ki-kitisztulnak a harmóniák. A zenekar pedig concerto grosso-szerűen ellenmozgást produkál. Az anyagok között - amelyeknek intenzív, nagy gesztusai is kissé emlékeztetnek Szőllősy­re - a zeneszerzőt idéző éles váltá­sok fi­gyelhetők meg az egyetlen, negyedórás tételben, amelyben még a doppio mo­vimento is csak 72-es metronómszámot jelent.

- Sokat mond neked Szőllősy zenéje, vagy emberi kapcsolat is motivál?

- Személyes kapcsolatban nem álltunk, de már konzis koromtól gyűjtöttem a kottáit. A darabjaiból szerzett élmények sorozata, az ő egész jelensége hat rám.

- Mire vonatkozik a Vita nova cím? Ez lenne Szőllősy „új élete"?

- Nem. Egy Hrabal-könyv címe ez, amely­ben arról van szó, hogyan lesz valakiből nagy író. Szőllősynél is el lehet tűnődni azon, mit kellett volna tennie, hogy rangján kezelt zeneszerző váljék belőle nemzetközileg, amiként maga is elmélkedett erről abban a nyilatkozatában, amelyben arról beszélt, ha elment volna Olaszországba, „zeneszerző lett volna belőle". Persze az erős mezőnyben nemzetközileg is azzá vált a maga törhetetlen minőségével. Visszatérve a címadásra: nálam ezek mindig mintegy nagyobb történetekre utalnak. Ilyen a Bizarr tárgyak is.

- Mielőtt rátérnénk, a vonós zenekari műcsoportban ott látom az Ives-ra rímelő Asking the Unanswered Question címet is.

- Igen, őrá válaszol a darab. Ives művének rétegzettségét akartam „újraírni". Nem alkalmazok fúvósokat, viszont négy hegedűszólistával népzeneszerű anyagot játszatok. Méghozzá preparált vonóval, amelyen cérna gátolja a vonó húzását, torzítja a hangzást. Ám ez nem nehezít, hanem úgy írtam meg az anyagot, hogy ezzel működjék. A vonóskar Ives-os lassút játszik, azzal kerül szembe a népzenei réteg, a háttérben a zongora lassú, eltolt, össze sosem érő jazzes matériát szólaltat meg, s ugyancsak kintről szól a trombita, amely a darab fordulópontjain egy-egy hangot az Ives-műből is befúj. Néhány éve elektronikus mixeket készítettem, s azok egyikéből származott a hangszeres átírás ötlete. A cím pedig arra utal, hogy érvényes-e még Ives megválaszolatlan kérdése, s ha igen, fogalmazzuk meg újra.

- A Bizarr tárgyak cím ismerős. Hallhattam én már tőled valamit ilyen elnevezéssel?

- 2004 óta írom a sorozatot, főként kamarazenei apparátusra. Most a tizenkettedik kompozíció készül, a Carrillo-imitazioni. S még nincs bemutatva az előző, a Bali János által kért virtuóz Castello-imitazioni, amely bizony olyan virtuózra sikeredett, hogy meg sem tanulhatta. A munkában lévő kompozíció Julian Carrillo mexikói zeneszerzőről szól, aki Richard Straussra emlékeztető romantikus hangvétellel indult, s idősebb korában negyedhangos struktúrákban fejezte ki magát. A negyedhangot hamisnak hallja az ember, de Carrillo füllel követhető eufóniát teremt belőle. Ezt próbálom „eltanulni" tőle. A sokféle apparátusú művet tartalmazó Bizarr tárgyak sorozatcím az angol Wilfred Bionra utal, Beckett pszichoanalitikusára, aki ezt a fogalmat alkotta. Az efféle metonimikus címadás jellemző rám, egy fogalmat kiemelek a kontextusából és máshová helyezem át.

- Hattyúdalok oboára és más hangszerekre. Ez hova tartozik?

- Az ugyancsak 2004-ben indult, általam duóknak nevezett műcsoportba. Egy kilencvenperces klarinét-zongora-kettőssel kezdődött a széria, amelyről csak utóbb derült ki, hogy valaminek a kezdete. Ezt folytattam a cselló-zongora Partita ötvenperces tételével. A Hattyúdalokban oboára építkezem, de ez önmagán belül ciklussá kezd alakulni. Tíz rövid duóból áll a húszperces nyitótétel, ezt fafúvós trió követi fuvolával, klarinéttal, amelynek négy tételéből az első még nincs bemutatva. A következő tétel terve az oboa és a zongora mellé vonóstriót állít, majd egy hegedű-oboa-duó vezetne át egy zongora-hegedű-kettőshöz.